48. A csinovnyik ábrázolása az orosz irodalomban

49. Ibsen: Vadkacsa - az analitikus dráma

50. Thomas Mann: Mario és a varázsló

51. Regionális irodalom - a Miskolci Nemzeti Színház története

52. Kölcsey Ferenc hazafias lírája

 

---

 

A csinovnyik ábrázolása az orosz irodalomban

 

1. A realizmus ábrázolási módszere

- A 19. század közepén kialakult művészeti, irodalmi irányzat.

- A név a latin real (valós) szóból származik.

- A polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása, az utolsó korstílussal, a romantikával párhuzamosan létezett.

- Az 1850-1870 közötti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festészetben remekművek születtek realista módon.

- A valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és mondanivalóját tömöríti.

- A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása. Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a természethez hű kifejezésformákat honosította meg.

- Eszközei: dokumentumszerű hitelesség (részletező környezetrajz), lélekrajz, szereplők részletes bemutatása, tárgyilagos hangnem, mindentudó elbeszélő, a társadalom mozgásfolyamatait ábrázolják, az orosz irodalomban a fantasztikum is a realizmus eszközévé vált).

 

2. Az orosz realizmus

- A cári Oroszországban az ukrán származású Gogol teremtett iskolát. Dosztojevszkij később azt állította: "Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő."

- Az orosz társadalom cári önkényuralom alatt nyögött abban az időben, és az emberek nem állhattak ellent az uralkodónak. Az egyedüli ellenállási pont a "passzív ellenállásban" bontakozott ki.

- Kialakult a már Puskin Anyeginjéből is ismert "felesleges ember" típusa. A "felesleges ember" nem tesz semmit, de szeretne, azonban erejét nem tartja olyan nagynak, hogy cselekedni is tudjon, élete monoton, gépszerű. Ezt az alakot sokszor azonosították a csinovnyikkal. A csinovnyikok jellegzetes orosz hivatalnokok, akik semmihez sem értenek, de szolgálati idejük bőven elegendő a gazdag nyugdíjhoz. A rendszer kiszolgálói, megnyomorított lelkű emberek.

 

Fő képviselői: Gogol, Toslztoj, Dosztojevszkij, Csehov

 

3. Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852)

- Ukrán származású orosz író. Az orosz irodalom klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja.

- A pétervári témájú elbeszéléseinek közös jellemzője az új tematika, a fővárosi élet és benne a kisember ábrázolása; valamint a kiábrándultság, aminek jele az elbeszélésekben az író derűs humorát egyre inkább felváltó gúnyos nevetés.

- Gogol teremtette meg a csinovnyik (a kishivatalnok) szánalmasan kisszerűnek ábrázolt típusát az orosz irodalomban. Kisember-hőseinek szolgalelkűségét gúnyoros hangon, kiszolgáltatottságát azonban részvéttel ábrázolja.

 

A "kisember" a művekben

- Magát az orosz realizmust Gogol A köpönyeg című műve teremtette meg. Jellegzetes alakja a csinovnyik.

- Ő kiszolgáltatott, szegény, szorgalmas, "rutin-életű", akivel Gogol megteremti a "csinovnyik-novellát". Teljesen hétköznapi figura, az orosz társadalom tipizált alakja. Ő testesíti meg az "elgépiesedett kisembert", akinek nincsenek emberi kapcsolatai, csak a munkájának él. Az író nagyon borúsan nézi a csinovnyik "köpönyeg-életcélját", azaz nem mer többet akarni, megelégszik azzal, hogy köpönyeget készíttet magának (hosszas gondolkodás után).

- Oroszországot akkoriban egy különös kór támadta meg, és akadályozta a kibontakozásban: a csinovnyik. Közömbösségükkel, szolgalelkű magatartásukkal, és fejlődésképtelenségükkel hátráltatták az egész nemzet növekedését.

- Az orosz művészek írásain keresztül a csinovnyiktársadalom legkülönbözőbb rétegeiből meríthetünk példákat. Légyegében nem különböznek egymástól, anyagi helyzetük nem változtat erkölcsi és lelki szegénységükön.

 

Gogol: A köpönyeg (1842)

- A novella középpontjában egy kishivatalnok, a jelentéktelen Akakij Akakijevics Basmacskin áll. Egy ügyosztályon szolgál, a munkája másolás.

- Új köpönyeget kell készíttetnie, de nincs rá pénze. Nem a nagyvonalú életről kell lemondania, hanem a normális életről.

- A kisszerű vágy felnagyított álommá válik. Annyira fontossá válik számára a ruhadarab, hogy szinte csak azért él.

- Amikor a köpönyeg elkészül, fosztogatók rabolják el tőle, és ebbe belebetegszik, majd belehal.

- A köpönyegben az Akakij Akakijevics természetes halálával végződő, teljesen reális történet váratlanul átlendül az irrealitás világába és egy kísértethistóriával ér véget. Csakhogy az elbeszélésben minden látszólagos. „Gogol egy olyan világot épít fel a főhős köré, melyben minden lehetséges, nem érvényesek benne a valóság törvényei, látszat és valóság elvesztik jelentőségüket. Ebben az értelmezésben a főhős haláláig tartó rész a fantasztikus, s a halált követő szellemjárás már a valóság világa…”A fantasztikus elem a szerző valóságról alkotott felfogását segíti érvényre juttatni. A földi világban az igazságszolgáltatás nem működik (társadalomkritika).

- A jelentéktelen főszereplő nyomorúságos célja, az őt ért megaláztatások és a kicsinyes bosszúállás egyszerre nevetséges és sajnálnivaló, ijesztő.

Akakij Akakijevics

- Világa korlátolt, zárt világ, behatárolt gondolat- és vágykészlettel, s ezen szűk határok között Gogol eltúlozza a részleteket és megbontja a világ megszokott értékrendjét (jelentéktelen dolgokat részletez, pl. a névadás, jelentős mozzanatokat elhallgat, pl. Akakij személyiségének okait).

- Akakij Akakijevicsnek még vágyai sem lépik túl e világ határait, s csak ebben a világban válhat az élet értelmévé egy köpönyeg, s az érzelmek netovábbjává egy betű jól sikerült megformálása.

- A bürokrácia embertelen gépezete megfosztotta valódi egyéniségétől, felfalta vágyait. Amikor azonban takarékoskodni kezd, döbbenetes változáson megy keresztül: elevenebb, sőt szilárdabb jellemű lett, olyan ember, aki határozott célt tűzött maga elé. A balszerencsés fordulat után már nem tud a régi módon élni, belepusztul fájdalmába.

- A novella főszereplőjének leminősítése háromféleképpen történik meg. Az egyik a névadással: Basmacskin cipészt jelent, és mutatja Akakij Akakijevics társadalmi rangját. A névismétlésben továbbá megbújik a görög mitológiából ismert Hermész isten egyik homéroszi jellemvonása, az akakésziosz kifejezés, ami halottidézést jelent.

- A lefokozás másik eszköze Akakij hivatali "írásművészete", amely a romantikus "eredetiség" kifordítása és paródiája, hiszen Akakij mindenen a maga "kicirkalmazott sorait látta".

- A harmadik lefokozó elem Akakij Akakijevics beszéde volt, amely "javarészt ragokban, határozószavakban s végül olyan segédszócskákban fejezte ki magát, amelyeknek határozottan semmi értelmük sincs".

- A mű azáltal válik igazán groteszkké, hogy a fenti három lefokozó elemmel szemben Akakíj Akakijevics különleges ideaként gondol a köpenyre és annak értékközvetítő, társadalmi rangot kifejező szerepére.

- A mű világában felbukkanó magasrangú hivatalnok személyisége is torzult, őt a hatalommánia teszi gonosszá (nem az igazság kiderítése a fontos számára, hanem az, hogy Akakij betartotta-e az ügymenetet, gőgösen, arrogánsan viselkedik vele).

 

 

4. Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910)

- Az orosz irodalom és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója. Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke, valamint az Anna Karenina című regényei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.

- Az író valláserkölcsi véleménye a tolsztojánizmus. Gondolatai nyomon követhetők regényeiben és elbeszéléseiben. Szerinte a tiszta emberség hordozói csupán a parasztok és a gyermekek. Ám a világ megváltoztatását nem forradalom útján képzeli el, az erőszakot elítéli. Az író szerint az embereknek maguknak kell megjavulniuk, tökéletesedniük (öntökéletesítés), s szeretettel illetve szánalommal lenniük a többi ember iránt. A világot pedig egy próféta fogja meggyőzni a jóság követésének szükségességéről. Ha az egyes ember megjavul, az egész világra pozitív hatással lesz e fejlődés, s az is jobbá válik általa.

 

Tolsztoj: Ivan Iljics halála (1886) – hosszú elbeszélés v. kisregény

- „Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.”  Mint szentpétervári törvényszéki bíró, egy családos ember gondtalan életét éli, míg egy napon egy függöny felakasztása közben elesik és rejtélyes hasi fájdalma támad.

- Az eleinte jelentéktelen fájdalom lassan kínzóbbá válik. A hosszas orvosi kezelés nem használ, a tünetek egyre súlyosabbak lesznek, míg végül Ivan Iljics szembe kell hogy nézzen a megfoghatatlan, ismeretlen, biztosan közeledő halállal.

- Ivan Iljics meg van róla győződve, hogy nem érdemli meg lassú kínjait, hiszen helyesen élt, tehát a halálnak, ha jönnie is kell, gyorsnak és fájdalommentesnek kellene lennie.

- Állapota beárnyékolja felesége gondtalanságát, aki nem vesz tudomást annak súlyosságáról, továbbra is estélyekre és operába jár, s úgy kezeli Ivan Iljicset, mintha csak lábadozna – ahelyett, hogy elfogadná hogy férje haldoklik.

- Emiatt Ivan Iljics meggyűlöli saját családját, Geraszim nevű szolgájánál keres lelki nyugalmat, aki fáradhatatlanul szolgálja őt és mindvégig mellette van. Geraszimot nem rémíti a halál gondolata, képes együtt érezni és nem menekül egy haldokló társaságától. Ivan Iljics tisztelni kezdi őt és elbizonytalanodik, ő maga rendes ember volt-e egész életében.

- Utolsó napjai megvilágítják számára e kérdést és megmutatják a különbséget hiú, felszínes, félelmekkel teli, és egy valóban helyesen élt élet között, mely mentes az előbb leírt tulajdonságoktól és képessé teszi az embert a szánalomra és együttérzésre is a szenvedők iránt. - Életének utolsó, kiteljesedett pillanatában többé már nem gyűlöli családját, hanem sajnálja őket mint szenvedőket, akik képtelenek másként élni, mint képmutatásban. „Milyen boldogság!” – szól utoljára, és meghal.

 

Ivan Iljics

- Élete azért mindennapi és iszonyú, mert „A főhős teljesen hétköznapi módon az elvárásoknak megfelelően él.” Nem tesz semmi különlegeset, nem lóg ki a sorból, azt teszi, amit elvárnak tőle, még házassága is a megszokásokon alapul, nem szerelmi házasság, főnökei beleegyezésével házasodik.

- Élete unalmas, semmi nem tér el a szokásoktól, még tragédiák sem történnek vele.

- Halála is csak egy egyszerű kis dolgon múlik (a függöny felrakása közben leesik a létráról). - A halál előtti időszakot részletesen ábrázolja az író. A főhős lelkében lejátszódó folyamatokat mutatja be. A főhős először fél a haláltól, szeretne még élni, majd rádöbben létének értelmetlenségére, megérti, hogy addigi élete a halállal egyenlő, és hogy számára csak ezután kezdődik az élet.

- A mű értéke a bírálatban rejlik. Az író kemény bírálatot mond a kapitalista viszonyokról, az orosz hivatalnokrendszerről és az emberi jellemről.

- Ivan Iljics életének és halálának minősége más. Lélekben megtisztulva hal meg. Családja még halálakor sem törődik vele, mert nekik így könnyű, nem hiszik el fájdalmait, de Ivan halálakor mindenkinek megbocsát.

- Tolsztoj felfogása szerint a haldoklás során egy ellentétes folyamaton megyünk keresztül: a test lassan hanyatlik, ám a lelkünk a folyamat során fokozatosan tisztul.

 

5. Anton Pavlovics Csehov (1860-1904)

- Orosz író, drámaíró, az orosz realizmus képviselője. Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb megújítója. A novella műfajának megújítója, s az ún. "drámaiatlan" dráma megteremtője.

- Drámái és prózai írásai középpontjában nem a cselekmény fordulatossága, hanem a történések látszólagos esetlegessége, illetve a figurák belső történéseinek, hangulati változásainak részletes ábrázolása áll.

- A felszíni történések hétköznapiak, ám a mögöttük megrajzolt lélekállapotok rendkívül gazdagok. Ez a pszichológiai realizmus teszi alkotásait egyedivé, és ez az, amely megragadta a színház világában ezt a realizmust megteremteni kívánó Sztanyiszlavszkij rendező figyelmét is.

- Csehov fő témái a munka és a szerelem, ám hősei egyik téren sem válnak sikeressé. Minden írásában jelentős szerephez jut az idő, illetve annak múlandósága. Figuráinak nincs esélyük arra, hogy életüknek mélyebb értelmet találjanak.

 

Csehov: A csinovnyik halála (1883) – groteszk novella

- Ivan Dmitrics Cservjakov hagyatéki végrehajtó, közeli rokona Akakij Akakijevicsnek. Ugyanolyan megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában ő is elégedett, jól érzi magát.

- Témája egy természetes élettani jelenség, a tüsszentés és annak következménye.

- A kezdő mondat ironikus szóismétlése és a színházi élmény képtelen eltúlzása kacagtató, humoros hatást kelt. Majd „váratlan”, „hirtelen” fordulat következik: egy tüsszentés. Tüsszenteni sehol senkinek sem tilos, nem sérti a fennálló közrendet. Az író azonban úgy mutatja be ezt a cselekvést, mintha a tüsszentés nem csupán élettani funkció lenne, hanem valamiképpen összefüggne a társadalmi ranggal, beosztással.

- A szerencsétlen csinovnyikot tovább gyötri az öntudat az első bocsánatkérés után is. A többszöri bocsánatkérés után kidobja a főtanácsos, mert azt hiszi gúnyt űz belőle.

- A befejezés tragikusan jelképes értelmű. Nem a „vétsége” miatti lelkifurdalásba, nem a képtelenségig felnövesztett rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy „bensejében valami megszakadt”. Olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, és ez összeférhetetlen a csinovnyik-léttel. Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni. A novella tragikus csattanóval zárul.

 

 

Cservjakov

- Hagyatéki végrehajtó egy megnyomorított lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában megelégedett, jól érzi magát. A kezdő mondat ironikus szóismétlése "Egy kiváló szép estén a nem kevésbé kiváló Ivan Dmitrics Cservjakov..." s a színházi élmény képtelen eltúlzása "Gyönyörködött és a földi boldogság csúcspontján érezte magát" - humoros hatást kelt.

- Cservjakov méltóság nélküli ember, aki számára a rang jelenti a legtöbbet. A bürokratizmus szelleme hatja át cselekedeteit, gondolatait és érzéseit. Neve is beszélő név: "féreg" a jelentése. - Csehov nem jellemzi közvetlenül hősét, külsejét sem mutatja be. Lelki állapotát cselekedeteiből, beszédéből ismerjük meg.

- A tüsszentés miatti gyötrő bűntudata miatt összesen ötször kér bocsánatot a tábornoktól, akinek - a várható bosszútól félve - még a lakására is elmegy.

- A főhős halálának kiváltója az, hogy ismételt bocsánatkéréseivel - melyet túlzott tekintélytisztelete vált ki - tényleg feldühíti, magára haragítja a tábornokot és az mérgesen kidobja.

- Csehov a csinovnyikot nevetséges figuraként ábrázolja, akinek a halála tragikomikus. Cservjakov nem a vétsége miatti lelkifurdalásba, a képtelenségig felnövesztett rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, kiváltotta egy főtisztviselő ingerült haragját. Ez ugyanis összeférhetetlen a csinovnyik léttel, így megszűnik csinovnyiknak lenni, összeomlik. Létét a függés jellemezte, öntudatától megfosztott, kiszolgáltatott kisember volt.

 

6. Összehasonlító megállapítások

- Mindhárom alkotás cselekménye azonos korban és helyen játszódik: a 19. század bürokratikus Oroszországában. A főszereplők foglalkozása is azonos: mindhárman hivatalnokok.

- Gogol és Csehov történetei abszurditásukkal a kisember tudat alatti szorongásait ábrázolják.

- A három közül a legidősebb A köpönyeg című groteszk elbeszélés. Az irodalomban a kisembernek ezt a "kétértelmű" ábrázolását Anton Pavlovics Csehov mélyítette tovább.

Gogol azonban különleges történeteken keresztül jutott közel a kisemberhez. Csehov mellékes gesztusokban, jelzésekben, hangulatokban fogta fel, s novelláinak külső eseménytelenségével is aláhúzza, mi minden történik legbelül az emberben, mialatt élete egy hajszálnyit sem változik. Gogol tulajdonképpen abszurd szituációk segítségével mutatta ki hivatalnok-típusainak tragikomikus helyzetét a valóságban.

 

- Ivan Iljicsnek hosszas vívódások, erkölcsi gyötrelmek után rádöbbent, hogy életét elhibázta; felismerte, hogy mindaz, amit értéknek hitt, hazug és üres. Egész életében közömbös volt családja és a perek vádlottjai iránt, s most őt sem szeretik mások, vele szemben is közömbösek. Fizikai szenvedéseinél is elviselhetetlenebb volt erkölcsi szenvedése: elrontott bűnös életének tudata.

- Akakij Akakijevicstől köpönyegével együtt az életét is elrabolták, és ezzel tekintélyét vesztette.

- Végül Akakijevics és Cserjakov olyan helyzetbe jutott, amilyenben egy igazi csinovnyik képtelen élni: kiváltották egy náluk magasabb állású személy nemtetszését, sőt ingerült hangját. Olyan tettet követtek el, amelyet egy magas rangú ember nem helyeselt. Ezzel megszűnt csinovnyik létük: addigi életük összeomlott.

- Tolsztoj novellájában Ivan Iljics is csinovnyik módon élt, azonban a halála előtti percekben megváltozott, újra megtanult igazi emberként élni és gondolkodni.

____________________________________________________________

Ibsen: Vadkacsa – az analitikus dráma

1. Élete

-1812-1906 között élt. Dél-Norvégiában, Skien városában született polgári családban.

- Mivel az érettségije nem sikerült, patikusinasnak (gyógyszerészsegédnek) állt.

- 1851-ben a norvég színház dramaturgja lett, majd rendezője, fordítója és szerzője. A világirodalom nagy drámaíróihoz hasonlóan ő is fokozatosan ismerte meg a színház világát, s lett színházi szakember, mint pl. Shakespeare, Moliére, Csehov, Brecht.

- Dániai tanulmányút után 1857-től a norvég színház igazgatója lett.

- Magánélete is változott, megnősült.

- 1864-ben állami ösztöndíjban részesült, ekkor nagy külföldi körutat tett, élt Rómában, Drezdában és Münchenben.

- Drámáival az 1880-as évektől világhírnévre tett szert.

- Járt Budapesten is (1891, sőt verset is írt a magyar szabadságharcról).

- Ezután élete végéig Norvégiában élt, utolsó éveit betegen, tolószékben, bénán töltötte.

 

2.      Művészetéről

- Norvégia hasonló helyzetben volt, mint Magyarország: 1814-ben függetlenedett Dániától, s jött létre az önálló norvég állam. Ekkoriban, romantikus korszakában a nemzeti múlt témája állt műveinek középpontjában.

 

- A nemzeti tematika után olyan drámai költeményeket írt, melyeknek középpontjában az egyén és a közösség konfliktusa áll (pl. Peer Gynt, Brand c. alkotásai).

 

- Ezután írt, a polgárság életével foglalkozó drámáiban az alaptéma az egyén

útkeresése (pl. Nóra, Vadkacsa).

 

 - Művészetének fénykorát a modern analitikus dráma megteremtése jelenti. Ezek mintája a görög sorstragédia (pl. Szophoklész: Oidipusz király – Oidipusz a jelenből a múlt felé haladva nyomoz, hogy megtudja, ki volt apja gyilkosa; fokozatosan feltárul a jelenben a múlt, a múlt történései megváltoztatják a jelent.)

- Alapprobémájuk az egyéniség önkeresése, önmegvalósítása, az önámítás, élethazugságok leleplezése. Szereplői egyre groteszkebb módon próbálják elérni céljukat, végül, tragikomikus alakokká válnak.

- A történetekben viszonylag kevés a szereplő, kevés a helyszín, a cselekmény is rövid idő, 1-2 óra, 1 nap.

 

3. Drámatípusok, az analítikus dráma tulajdonságai

Több drámatípus létezik. Elsőként a konfliktusos dráma alakult ki, melyben ellentétes érdekek, álláspontok ütköznek, ez vezet drámai tettváltássorozathoz, végkifejlethez (pl. Szophoklész: Antigoné).

Ismerünk többszintes drámát, ami azt jelenti, hogy több világszint, sík jelenik meg a műben, pl. Madách Az ember tragédiája (Menny, történelmi korszakok földi síkja), Vörösmarty Csongor és Tünde (égi-földi sík).

Középpontos szerkesztésű például Katona József Bánk bán c. tragédiája, mert minden cselekményszál az ő személyéhez kapcsolódik.

Drámaiatlan drámának nevezzük a csehovi drámatípust, mivel a felszínen nincsenek nagy konliktusok, drámai küzdelem, az igazi dráma a szöveg mélye által fedezhető fel. (Pl. Csehov: Sirály)

 Az analitikus dráma esetén

- A cselekmény indulása előtt, a múltban már minden jelentős esemény megtörtént.

- A szereplők párbeszédeiből  fokozatosan tárul fel a múlt, amely megváltoztatja a szereplők közötti jelenbeli viszonyokat, többnyire tönkreteszi azt.

- A szereplők csak sodródnak a tragédiáig, nem igazán alakítják azt.

- Az előzmények elemzése, felszínre jutása lendíti tovább a dráma cselekményét.

- Nem a megoldás, végkimenetel a fontos, hanem a különböző életfelfogások összeütköztetése.

- Közvetlen jellemzést alkalmaz: a szereplők jelleme a tetteikből, szavaikból, gesztusaikból és beszédmódjukból derül ki.

- Jelképes a kifejezésmód: a cselekmény egy-egy nagy szimbólum köré szervezi, s ebben a dráma alapproblémája sűrítetten jelenik meg.

- Analitikus drámiban a szerző bemutatja a polgári életet, bírál: leleplezi a hazugságokat, a korabeli norvég polgárság hazug életformáját. Szól a korabeli nők helyzetéről.

- Morális kérdésekről szól, ítéletet mond.

- Darabjaival nagy sikereket ért el a szerző.

 

4. Cselekmény, szereplők és szimbólumok a Vadkacsában

(A mű tartalmát olvashatod az interneten.)

- A Vadkacsát 1884-ben írta Ibsen, 5 felvonásból álló tragikomédia. Drámatípusa szerint analitikus dráma.

- A cselekmény szűk térben (Id. Werle háza és Ifj. Hjalmar Ekdal műterme) játszódik, 3 napot foglal magába.

- A cselekmény expozícióját Ifj. Werle Gregers hazaérkezése jelenti, a fordulatot/bonyodalmat pedig Gregers elhatározása a múlt feltárására, a hazugságok bevallására. A tetőpont Hjalmar összeomlása, hiszen mindent megtud eddigi élete hazugságairól, a ’megoldás’ az ártatlan Hedvig halála. Tragikomikus a mű, mert senkinek a jelleme, gondolkodásmódja nem változik meg a történtek hatására.

- A két család (Werle és Ekdal család) múlt és jelenbeli kapcsolatából bontakozik ki az analitikus drámaszerkezet (a múltban Id. Werle és Id. Ekdal üzlettársak voltak, hibát követtek el: állami tulajdonban lévő fákat vágattak ki. A felelősségre vonást Id. Werle a befolyásának köszönhetően elkerülte, Id. Ekdal börtönbe került, szabadulása után élete megtört, korábbi szabad életmódját a padlástérben berendezett ’erdő’ és ’vadászatok’ jelképezik.)

- Az események beindításához szükséges mozzanat Gregers megérkezése apja házába, ill. elhatározása, hogy ’népboldogító törekvéseit’ megvalósítsa. Gregers ismerte apja bűnös magánéletét: anyja már súlyos beteg volt, amikor is csalta feleségét Ginával, a házvezetőnővel. A kapcsolatban fogant meg Hedvig, aki örökölte apja szembetegségét. Gregers erkölcsileg elítélte apját cselekedetei miatt, felköltözött a fatelepre, onnan tér vissza apja meghívására, aki hamarosan meg fog vakulni, így fiára akarja hagyni az üzlet irányítását, be akarja jelenteni, hogy feleségül veszi akkori házvezetőnőjét, Sörbynét, aki egyúttal a gondját is fogja majd viselni.

 

- A múlt a két főszereplő (Gregers és ifj. Ekdal) előtt nagyrészt ismeretlen. Az összefüggések fokozatosan tárulnak fel.

- A látszat az, hogy Werle anyagi juttatásokkal és másolási munkával támogatja az Ekdal családot, a valóság pedig az, hogy kapcsolata volt Ginával, Hedvig ebből a kapcsolatból született, de mindenki úgy tudja, hogy ifj. Hjalmar Ekdal az édesapja. Tehát tulajdonképpen gondoskodik a kislányról, id. Ekdal számára pedig anyagi kárpótlást biztosít.

- Az ibseni szerkesztési technika sajátossága, hogy minden múltbeli és jövőbeli tényt előrejelző motívumok vezetnek be. Pl.: Gina mondja: „semmi közünk a nagykereskedőhöz" - nagyon gyanús, hiszen igenis van köze hozzá. Gregers pontosítja az időpontokat: Hedvig születése, az esküvő stb. Relling doktor (orvos) félti Hedviget, hiszen szerinte ez a konfliktus csak neki árthat, és valóban a kis Hedvig életét veszti.

A főbb szereplők jellemzése:

- Id. Werle: befolyásos nagykereskedő, ugyan bűnösségének, erkölcstelenségének tudatában van, azt hiszi, hogy anyagi jóvátétellel túlteheti magát bűnén, ez az ő élethazugsága.

- Id. Ekdal: az üzleti kudarc, börtön után megtört, lecsúszött, megalkuvó, illúzióban élő, alkoholista öregemberré vált.

- Gregers Werle volt barátját, Hjalmart akarja megmenteni. Az ő öncsalása az, hogy lehetőség van ideális követelésekre. A műben ő az egyik rezonőr-figura, különc, kétbalkezes, tapintatlan. Szülei rossz házasságában meggyűlölte apját, akitől még most is fél, ezek azok az okok, amik miatt így viselkedik. Elidegenedett az élettől is, mert hiányos a valóság- és emberismerete, mivel messze él a társadalomtól. Éltetője előbb csak eszmék iránti rajongása, majd megtalálja életcélját, ami a barátja megmentése. A vétke pedig az, hogy maga helyett másokon próbálja megvalósítani az ideáljait. Számára ez csak pótcselekvés, barátja, Hjalmar számára pedig külső kényszer.

Ibsen az ő direkt beavatkozásait helyezi a mű középpontjába. Elvileg pozitív eszményt képvisel, viszont intrikájával az ellenkező hatást váltja ki. Boldog megbocsájtás és tiszta, hazugságmentes élet kezdése helyett veszekedéseket provokál. Azzal, hogy Hedviget rá akarja beszélni a vadkacsa, a hazugságok szimbólumának elpusztítására, valójában részesévé válik Hedvig halálának, kártékony figura.

- Hjalmar Ekdal komikus jellem. Ő van a családfői pozícióban, ugyanakkor torkos, lusta figura, fényképész, de valójában felesége, Gina dolgozik helyette. Feltalálóként tekintenek rá, valójában a találmány-hazugságba menekül tehetségtelensége elől. Amikor kiderül az igazság Ginával és Hedviggel kapcsolatosan, csak látszólag hagyná el a családját, erkölcsi megújulás helyett zülleni megy (iszik a kocsmában).

- Gina műveletlen, de gyakorlatias, józan gondolkodású nő. Férje helyett is dolgozik, ő hívja elő a fényképeket. Nincs bűntudata korábbi életérért. Gregerset mindig félreérti.

- Hedvig ártatlan, érzékeny, az egyetlen tiszta és őszinte figura a történetben, ebből fakad a tragédiája. Azt hiszi, hogy Hjalmar idegenként tekint rá, véglegesen elhagyja őt, azért képes a vadkacsa helyett önmagát feláldozni, hogy bizonyítsa szeretetét.

- Relling doktor a darab másik rezonőr-figurája. Kicsapongó, cinikus orvos, aki viszont törődik másokkal, érti sorsukat. Azt gondolja, hogy csak a tüneteket lehet kezelni, az ember úgy tud igazából létezni, hogy illúziókat teremt a valóság elviselése érdekében. Ő az egyik például, aki elhiteti Ekdallal, hogy tehetséges feltaláló. Pedig tudja, hogy Ekdal egyéniség nélküli átlagember, Gregers pedig bálványimádó beteg ember.

5. Szimbólumok a Vadkacsában

Vadkacsa: Az öreg Werle megsebesítette a madarat, lebukott a víz alá. A megsebzett madár jelképezheti az öreg Ekdalt, jelképezheti Hjalmart és Ginát is, az ő megsebzettségüket.

Kutya: amely megmentette a vadkacsát. Gregers azt állítja magáról, hogy ő a kutya, aki a múlt felszínre hozásával megmenti Hjalmart, új, tiszta életet kezdhet. Valójában kéretlen beavatkozása jelzi az agresszív messianizmusát.

13-as szám : a szerencsétlenséget vetíti előre. Az estély alkalmával 13-an ülnek az asztalnál (utalás az utolsó vacsorára: Jézus + 12 apostola, 13-an ültek az asztalnál, később őt elfogták, keresztre feszítették. Ekkortól a 13-as szám a szerencsétlenséget vetíti előre.) Az utolsó felvonásban Gregers saját magáról kimondja, hogy ő a tizenharmadik, azaz szeretcsétlenséget hoz mások, ő a felesleges ember.

A Gregers okozta füst, víz és korom a szobában

Gregers Hjalmarékhoz költözik albérletbe. Be akar gyújtani a kályhába, de majdnem felgyújtja a szobát, vizet borít a tűzre, mindent bemocskol. Ez a jelenet előre vetíti, hogy fel akarja számolni Hjalmar családjában a bűnös tisztátalanságot, de valójában felfordulást és Hedvig halálát okozza. A felelősséget tetteiért pedig nem vállalja.

Padlás: Hjalmar számára az önámítást, munkakerülést jelképezi, mert ő is gyakran idevonul vadászni. Az öreg Ekdal önámítását is jelképezi (régen szeretett vadászni, most itt van berendezve száraz gallyakból, kitömött állatokból az erdő, a szabadság szimbóluma). Hedvig is ide vonul vissza, ezért az ő művészi ambícióit is jelképezi ez a tér, s itt leli halálát. „Az erdő bosszút áll” – mondja id. Ekdal arra célozva, hogy a fakitermelés, az erdő meggyilkolása sem végezhető büntetlenül.

Hegy: Az Ószövetség óta az Istennel való találkozás jelképe. Mózes ott kapta meg az Úrtól a két kőtáblát a tízparancsolattal a Sínai hegyen. Gregers a hegyről jön le, ez utal arra, hogy ő Isten emberének tarja magát.

 

____________________________________________________________

 

Thomas Mann: Mario és a varázsló

 

(hosszú elbeszélés)

 

I. Thomas Mann bemutatása

- A XX. századi német irodalom kiemelkedő alakja, az ún. intellektuális próza művelője (jelentése: nemcsak elbeszél egy történetet, a narrátor értelmez, elmélkedik, reflektál az eseményekre). Elbeszéléstechnikájára jellemző a realizmus, az irónia, a kétértelműség, allegorikus és mitologikus motívumok használata. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította.

 

- Fő témája a hanyatló német polgárság ábrázolása. Realista módon ábrázolta a polgári létformát, maga is jó ismerője ennek, hiszen közülük származik.  Íróként a feltörekvő német polgárságot, majd annak hanyatlását ábrázolta műveiben.

 

- 1875-ben született Lübeckben, egy gazdag patrícius (polgári) családban.

- Testvérével, Heinrich Mann-nal – aki szintén híres író lett – két évet töltött Olaszországban.

- Az I. világháborús német vereség után 1922-ben kiáll a weimári köztársaság, a polgári demokrácia építése mellett. A polgári humanista értékek, eszmények képviselője, hirdetője alkotásaiban. Éppen ezért rendkívül megrázó élménye, amikor látja a saját és a polgári családok hanyatlását.

- A Buddenbrook ház  (1901) c., első regényéért 1929-ben Nobel-díjjal jutalmazták. (A családregényben a német polgárság felemelkedését és hanyatlását mutatta be.)

 

- Hitler hatalomra jutása után, 1933-ban – zsidó származása miatt – emigrált Svájcba, majd később az USA egyetemein adott elő, majd a brit BBC rádió műsorain keresztül az antifasiszta koalíció mellett tett hitet a II. világháború idején, tehát nem értett egyet a fasizmus, majd nácizmus eszméivel, a hitleri Németország politikájával.

(„Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen! – Ez az, amit szeretnétek? Ez a ti vágyatokat is kifejezi? Úgy hiszem. Elegetek van a halálból, a rombolásból, a káoszból, még ha korábban titokban talán vágytatok is rá. Rendet akartok és életet, egy új életrendet, bármilyen nehezen és sötéten is alakulnak majd a következő évek.” – egyik híres rádiós beszéde 1945 januárjából.)

- A II. világháború után visszatért Európába, 1955-ben Svájcban hunyt el.

 

Világhírű művei például:

- Tonio Krőger (1903) és a Halál Velencében (1912) c. novellája, ill. elbeszélése a művésszé válásról, a hétköznapi lét és művészlét különbségeiről, konfliktusairól szól;

- A varázshegy (1924 - ún. eszmeregény, szereplői az akkori európai eszmeáramlatok képviselői, a történeten keresztül ezeket ütközteti az író. Főszereplője Hans Castorph, egy fiatalember, aki tüdőbaja miatt kerül a varázshegyre, egy szanatóriumba, hogy kezeltesse magát. A szanatóriumban többféle nép, eszme képviselői vannak jelen.)

- Mario és a varázsló (1930 – elbeszélés)

- József és testvérei (tetralógia, 1933-43)

- Doktor Faustus (1947 – egy német zeneszerző életéről szól)

 

II. A Mario és a varázsló c. elbeszélés elemzése

a) Keletkezéstörténete:

- Az elbeszélés egy 1926-os olaszországi nyaralás emlékanyagából született 1929-ben. A valóságban is Olaszország egy nyaralóhelyén a Mann család tagjai irritáló atmoszférát érzékeltek maguk körül. Elmentek a varázsló estjére is, aki ugyanúgy viselkedett, mint a novellában, csak a valóságban másképp fejeződött be: Mario a csók után megszégyenülten elszaladt. Az elbeszélés befejezését az író kislánya javasolta: úgy érezte, hogy Cipolla tetteiért büntetést érdemel.

- Az elbeszélés megjelenésének éve 1930.

b) Címe: Mario (egy név ) és a varázsló (egy foglalkozás),

alcíme:  tragikus úti élmény.

Ezzel  utal arra, hogy az író személyes élményei alapján írta meg művét. Az E/1. személyű elbeszélésmód (személyes hang) és ezt erősíti meg. Az élmény hangsúlyozása mellett utal arra, hogy az eseményeknek tragikus végkimenetele lesz.

c)  Az elbeszélés témája az1926-os olaszországi családi nyaralás emlékezetes élménye.

d)  Az elbeszélés szerkezete a hagyományos realista módszert követi, időrendben (lineárisan) beszéli el az eseményeket.

e) Elbeszélői nézőpont:

Ebben a műben egy mindentudó, szubjektív hangú elbeszélővel van dolgunk. Viszonya az elmondottakhoz kettős: egyrészt azé az emberé, aki utólagosan átlátja az események közötti összefüggéseket, reflektál az eseményekre, másrészt azt is érzékelteti, milyen lelkiállapotban következnek be az egyes fordulatok.

f) Az első rész

Megismerjük a helyszínt (Torre di Venere) és időpontot (augusztus közepe), valamint a főszereplőket, a családot, akik nyaralni érkeztek Olaszországba. Már az első naptól kezdve kellemetlenségek érik a Mann családot: nem ülhetnek oda az étteremben, ahova szeretnének, elüldözik őket a szállóból egy panzióba kislányuk szamárköhögésének utóhatásai miatt, Itt szintén ellenséges légkör fogadja őket, érzik az idegenellenességet. Nyolcéves kislányuk miatt még meg is bírságolják őket, mondván, hogy a fürdőruháját lecserélő kislány megsértette a közerkölcsöt. A kislány körüli helyzetben politikai szólamokat hallunk, amelyeknek igazából semmi köze az élethelyzethez.  

Az egész első rész tulajdonképpen egy hosszúra nyújtott expozíció. A kellemetlenségek a megváltozott atmoszférát érzékeltetik, amely az olaszországi fasizálódás következménye (1922 Mussolini hatalomra jutása)

g) Második rész: a cselekmény bonyolítása.

A második szerkezeti egység a bűvészest, amit a gyerekek unszolására néznek meg és végig. Cipollának hívják a bűvészt. Cipolla megvárakoztatja a közönséget. A közönség helybeli egyszerű emberekből és külföldiekből áll. A késés után nem köszön a publikumnak, a ráköszönő fiatalembert megalázza: kétrét görnyed, mintha hascsikarása lenne – a publikom nevet a groteszk produkción. Kisebb attrakciókkal elkezdi a műsort (számmutatványok, kártyatrükkök),  majd szünetet tart. Egyre nő a feszültség.

A műsor második felében már nyíltan csakis akaratfosztással és akaratátvitellel foglalkozik

Részletesen leírja a bűvész külsejét, kicsit nevetséges, de sajnálni való alak (púpos – feltűnő öltözködésű), azaz groteszk figura. Kényszeríti a nézőket a műsorban való részvételre. Munkájának lényege az emberek akaratának megtörése, a kiválasztott személyek megszégyenítése, közben hazafias szólamokat hangoztat, szóáradatával valósággal elkábítja a közönségét.

Szimbolikus jelentésű a mutatvány közben egy ostor csattogtatása (erőszakot és az erőt demonstrálja).

A tömeg egyre inkább élvezi a produkciót, teljesen a bűvész hatása alá kerülnek, és Cipolla élvezi a hatalmat, szerencsétlen torz külseje ellenére uralkodik a tömeg felett, így kompenzálja kisebbrendűségi érzését.

A szerkezeti egységek közül Mario szereplése a színpadon a tetőpont. A rokonszenves fiatal pincért – akit a gyerekek nagyon szeretnek – Cipolla mindenkinél jobban megalázza. Legbensőségesebb érzéseit, viszonzatlan szerelmét gúnyolja ki. Cipolla a szeretett lány, Silvestra szerepében kér és kap csókot a fiútól, Mannék elítélik a dolgot.

Hirtelen fordulat, Mario magához térve lelövi a varázslót. Ez a megoldás a szörnyű, rettenetes vég; Mann erkölcsileg nem ítéli el a tettet. Ugyanakkor nem jelent megoldást: magát a jelenséget nem pusztította el, csak az azt képviselő személyt.

A valóságban mindez nem így történt, Mario is visszasompolygott a nézők közé (a leírt megoldást Mann leánya vetette fel).

h) A főbb szereplők jellemzése:

Cippolla:
- nyomorék (torz testben torz lélek),

-  önérzetes, öntelt, pökhendi,

- éles megfigyelő (egyszerű figurákat hipnotizál),  

- ostorral dolgozik ( engedelmességre kényszerít, megfélemlít),

- alkoholt fogyaszt (ez ad neki biztonságérzetet),

- módszere a feszültségteremtés és az elbizonytalanítás,

- célja, hogy akaratát a másikra kényszerítse, ezért provokál, megaláz (a közönség kíváncsi és akaratgyenge) groteszk figura: egyszerre félelmetes és nevetséges.
Mario:
- egyszerű ember, udvarias, humánus, finomlelkű, érzékeny, a gyilkolás messze áll tőle, mégis ő vet véget Cipolla tevékenységének, tette nyomatékosítja a mondanivalót.

h) A mű ellentétes parabola, azaz példázat
Példázat, vagyis a történetnek van egy rejtett mondanivalója, egy erkölcsi és politikai tanulsága. A történet – bár nem írja le a fasizmus szót az író – 1930-ban egyértelműen a fasiszta diktatúra módszerére és létrejöttének okaira utal.

A demagóg és erőszakos diktátor alakját idézi fel Cipolla szereplése, azt is nyilvánvalóvá teszi az író, hogy a diktatúrák létrejöttének feltétele a megalkuvó, szolgalelkű tömeg. A nézőközönség magatartása azt példázza, hogy elfogadják, sőt igénylik a diktatorikus módszereket, s kevesen vannak, akik eljutnak a tiltakozásig és az ellenállásig. (A műben ilyen tiltakozás a táncjelenetben a római úr tiltakozása: nem hajlandó a többiekkel együtt vonaglani a színpadon, ám a nemakarás kevés Cipolla akaratával szemben, több kell, cselekvés.)

Mann elbeszélésének legfontosabb mondanivalója a tiltakozás mindenféle erőszakkal és diktatúrával szemben. Mindezt a polgári humanizmus szellemében fogalmazta meg.

A fasizmus szót nem írta le az író, és éppen ez a politikai konkrétság hiánya teszi általános érvényűvé és szimbolikus jelentésűvé az elbeszélést. Cipolla egész magatartása, módszere, hatása a fasizmus természetrajzát világítja meg. Legfőbb törekvése a hatalom megszerzése. Ehhez mindent felhasznál: a hipnózist, a szuggesztiót, a fenyegetőzést, az erőszakot. az értelmet, a gondolkodást elaltatja az emberekben. Igazán azonban az írót az érdekli: hogyan válhattak volna Cipolla áldozatai képessé az ellenállásra.

i) Stílusa

Mann stílusát jellemzi a klasszikus realista módszerek alkalmazása, példaképének tekintette Tolsztojt és Dosztojevszkijt. Fontosnak tartja a részletek, a környezet, az alakok pontos leírását, tárgyilagosan ábrázolja a valóságot, de közben mélyebb összefüggéseket is sejtet, és gyakran a részletek is jelképszerűvé válnak. A szereplők gondolkodásmódjának, lelki, érzelmi életének bemutatását a belső monológok vagy dialógusok szolgálják. Ezek az elmélkedések fejezik ki az író álláspontját a vitatott kérdésről. Írói szemléletét az irónia hatja át, ami abból fakad, hogy az író képes „felülről” látni az embereket, megértéssel, de bizonyos távolságtartással szemléli a világot.

________________________________________________________

A Miskolci Nemzeti Színház története, egy színházi előadás elemző bemutatása

 

Regionális irodalom: A Miskolci Nemzeti Színház története

 

A miskolciak mindig is kedvelték a színházat, és szívükön viselték a magyar színjátszás sorsának alakulását. Az itteni színjátszás is a felvilágosodás korában lendült fel.

A színház létrejötte

 

- Az egykori Korona fogadó kocsiszínjében majd a Sötétkapu melletti csizmadiaszín alkalmi színpadán fellépő Déryné és társai oly mértékben meghódították a várost, hogy a miskolciak megrémültek, amikor 1816-ban a társulat Kassára indult vendégszereplésre: vajon visszatérnek-e a színészek? Ez a félelem adta meg a végső lökést ahhoz, hogy kőszínház építésébe fogjanak: „Miskoltzon, mint Magyar Nyelven beszéllő… vidék közepén fekvő népes mező városban, állandó játékszínt építeni és ki is nyitni akarunk” – tudatta levélben Borsod vármegye a szándékát a helytartótanáccsal.

 

- Az ünnepélyes alapkőletételre aztán 1819-ben került sor, s 1823. augusztus 24-én nyitották meg a még belülről nem teljesen kész színházat (a kolozsvári színház után ez volt a második kőszínház az országban), amely a mai Déryné utcában, a későbbi színházépület mögötti telken állt. A megnyitón Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című ünnepelt darabja került színre. Édes György társulatának tagjai – Kőszegi Alajos, Nagy István, Takács János, Czégény Erzsébet, Magyari, Magyariné, Horváthné, Édesné – a megnyitást követően többek között a Dinna diana, Lutza széke, Stuart Mária, Bohó Misi c. darabokban léptek színre.

 A színház a reformkorban

 A nemzeti színjátszást is pártoló gróf Széchenyi István örömmel üdvözölte az állandó színház felépítését 1927-ben: „ámbár nagyon szomorú, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, amely a nagy célnak megfelelend… mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvolt.” A miskolci színház „fedele fenyőzsindely, felső padlazatja gyalult deszka, elején mindjárt a bemenetelnél két kis kamra, egyik a pénztárnak, a másik a cukrász számára. Eleinte nem volt benne se karzat, se loge (páholy), hanem később vay Ábrahám úr, Borsodnak elfelejthetetlen akkori alispánja szinte a maga költségén bevonatta az oldalt mellékeket 32 páhollyal, felül kerítvén azokat egy karzattal, két és egyszeres lócákkal” – írta a véglegesen 1828-ra elkészült épületről a Pesten szerkesztett Honművész újságírója 1833-ban.

 A színház megújításai

 - A régi színházépület az 1843-as miskolci tűzvészben elpusztult. Az új, mai színház alapkövét 1847-ben tették le. Az építkezés költségeit az a részvénytársaság fedezte, melyet Szemere Bertalan alispán hívott életre.

 - A Cassano József tervei alapján készülő színházat 1857. szeptember 3-án avatták fel. Az új színház első igazgatója Latabár Endre volt, akinek társulata Vörösmarty Mihály Marót bán című művét mutatta be. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza is. Ekkor kapta meg a teátrum „felsőbb engedelemmel” a Miskolci Nemzeti Színház nevet.

  -Az épületet közel 150 éves fennállása óta többször felújították, átalakították, de mindvégig megőrizte külső klasszicista és belső neobarokk jegyeit.

 - Jelentős korszerűsítést végeztek az 1880-as években, amikor bevezették a központi fűtést és a légszeszvilágítást. Ekkor építették a tornyot, amely abban az időben tűzőrségi célokat szolgált, napjainkban a pontos időt mutatja.

 - 1949. augusztus 1-jén a Miskolci Nemzeti Színházat is államosították.

 - 1957 és 1959 között az épületet ismét korszerűsítették és átépítették.

 - A legnagyobb szabású átalakulást a Miskolci Nemzeti Színház épülete az 1990-es években élte meg. A Magyar Köztársaság Országgyűlése támogatást szavazott meg a színház rekonstrukciójára 1990-ben, a város önkormányzata is hozzájárult a költségvetéshez.

 - A rekonstrukció (építész-tervező: Bodonyi Csaba) eredményeképpen az addig 8000 négyzetméter alapterületű színház több mint 16 ezer négyzetméterre növekedett:

 

             Kívül-belül megújult a 670 nézőt befogadó Nagyszínház.

             Elkészült a modern irodaház,

             a tágas kiszolgálóhelyiségek,

             a műhelyek.

             1995 őszén átadták a régen várt színészházat.

             1996/97-es évad elején megnyílt a Színháztörténeti és Színészmúzeum,

             és a 270 férőhelyes Kamaraszínház.

             1997 nyarán felavatták a Szabadtéri Színházat,

             évadkezdésre pedig elkészült a 100 főt befogadni képes Játékszín.

- A dologi adottságok kihasználása az anyagi lehetőségeken túl, a színházvezetés ambícióin és a város nagyvonalúságán múlik. Ennek köszönhetően az 1997/98-as évadban megkezdődhetett az operatagozat kiépülése (napjainkra világhírűvé váltak az itt szervezett operafesztiválok, melyek Szikora János rendező kezdeményezésére indultak el).

 - a Miskolci Nemzeti Színház öt játszóhelyével (ugyanis a rekonstrukció során kamaraszínházi funkciót betöltő, ideális műszaki felszereltségű Csarnokban ezután is lesznek előadások) igazi nagyvárosi „színházkomplexum”, amely a nézők széles rétegének legkülönbözőbb igényeit is képes kielégíteni. A mai épületkomplexumban minden színházi álom megvalósítható.

 

A színház története után mutass be egy általad látott előadást a drámaórán tanult szempontok alapján.

__________________________________________________________

 

Kölcsey Ferenc hazafias lírája

1. Kölcsey munkásságának jelentőségéről

Kölcsey Ferenc a XIX. századi magyar romantika jeles alakja, de a klasszicizmus hatásai és érzékelhetők művészetén. Tevékenysége sok irányú: részt vett a nyelvújítási harcban, megteremtette a hazai kritikát, mint foglalkozást, megválasztották Szatmár megye országgyűlési képviselőjének, a diétán az önkéntes örökváltság érdekében szólalt fel.

 

2. Életéről

- 1790-ben született Sződemeteren (a mai Románia területén),  középnemesi családban.

- Korán elveszítette szüleit. Korai költészetét jelentősen befolyásolták élete tragédiái, ezért is vonzódott a romantika stílusához, a csalódottság, a képzeletbe menekülés kifejezéséhez.

- Tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte, itt ismerkedett meg a klasszikus irodalommal.

- Zárkózott természetű volt, ennek oka testi fogyatékossága: gyermekkorába himlő következtében elvesztette bal szemét.

- Az 1820-as években felpezsdült politikai közélet magával ragadta. Először, mint Szatmár megyei al-, majd főjegyzőként, később országgyűlési képviselőként vett részt a reformkori politikai életben.

- Gróf Széchenyi Hitel című munkája  nagy hatással volt rá (1830), hajtotta a tettvágy a reformok ügyeiért.  Amikor a a bécsi udvar intrikáival az önkéntes örökváltság ügyét el akarták buktatni az országgyűlésen, erkölcsi okok miatt inkább lemondott tisztségéről, nem volt hajlandó a törvényjavaslat ellen szavazni, megalkuvóan viselkedni.

- Pályafutása alatt számos híres beszédet mondott, mit például A szatmári adózó nép állapotáról, Búcsú az országos Rendektől. Utóbbiban hangzott el a már szállóigévé vált mondat: „Jelszavaink valának: haza és haladás.”

- Mivel testvére meghalt, Kölcsey magára vállalta fiának, Kálmánnak nevelését. Parainesis c. prózai művét neveltjéhez írta. Általa az egész ifjúsághoz szól, a haza, a könyv és a közösség szeretetére hívja fel a figyelmet.

- Váratlan megbetegedés következtében 1838-ban hunyt el.

3. Hazafias lírája, töténelemszemlélete

A Kölcsey által ábrázolt idősíkokat (múlt – jelen – jövő) a Himnusz, a Zrínyi dala, a Huszt és Zrínyi második énekecímű versekben figyelhetjük meg legjobban.

Költészetében a dicső múlt és az állandó sivár jelen mindig szembeállnak, ugyanakkor jövőképe változó, sokszor tragikus.

Az 1820-as években szaporodnak meg hazafias versei, ez lesz a fő témája. Ekkoriban ismerkedett meg a reformkori országgyűléseken felmerült törekvésekkel, majd hamarosan ő is képviselő lett. Művelt, nemzeti haladó hazafias gondolkodású köznemesként természetes volt számára, hogy a haza sorsával foglalkozzon. A korban alapvető gondolat volt az, hogy az értelmiség – főleg írók, költők – készítik elő a nemzeti függetlenedést. Ez meg is felelt a valóságnak.

Himnusz

- 1823. január. 22-én, Csekén írta meg a Himnuszt.

- A műben a jelen és a múlt mutatkozik csak meg, míg a jövőre csak céloz a szerző (S ah, szabadság nem virul a holtnak véréből…”) – tehát üzenete: a jelenben kell cselekedni a jövő érdekében.

- Időszembesítő a vers típusa: a pusztuló jelent és a dicső múltat hasonlítja össze.

- A mű alapszemlélete az Ószövetségből ismert. A lírai alany a protestáns prédikátorok szemléletmódja szerint, jeremiádszerűen ostorozza népét. Felfogása szerint Isten számtalan jóval halmozta el a népet (honfoglalás, a haza földjének értékei, Árpád-házi uralkodók, Mátyás sikeres Bécs elleni harca). (2-3. vsz.)

- Az erkölcsi romlás miatt azonban Isten kíméletlenül büntet, bár a konkrét bűnöket nem nevezi meg a szerző. A tatárjárás, a török hódoltság, a belső viszályok mind Isten büntetésének megnyilvánulásai. (4-5. vsz.)

- Ugyanezt a gondolatot nem sokkal Kölcsey előtt Berzsenyi Dániel is megfogalmazta a Magyarokhoz c. ódájában (bár ő nem Isten büntetésének, hanem az erkölcsi romlás egyenes következményének tartja a pusztulást). Már a török harcok idején elterjedt az a felfogás, hogy a vesztes csaták nem a külső ellenség erejének, hanem a belső viszályoknak köszönhetőek. Kölcsey újrafogalmazza ezt a gondolatot:

Hányszor támadt tenfiad szép hazám, kebledre,

S lettél magzatod miatt magzatod hamvvedre.

- A vers szerkezete tehát a múlt-jelen-jövő hármasságára épül. A leghosszabb részt a múltnak szentelte a szerző.

- Tragikus történelemszemlélete szerint a magyarság sorsa meg van pecsételve. A nemzethalál gondolatát egy német filozófus, Herder jósolta  meg, szerinte a  magyar nép bele fog olvadni az őt körülvevő szláv és germán „tengerbe”. A magyar írók a korszakban komolyan vették ezt az ijesztő jóslatot: Kölcsey magáévá tette ezt a pesszimista szemléletet, de úgy, hogy minden erejével, egész magatartásával, irodalmi munkásságával azért küzdött, hogy ez ne történhessen meg.

- A 7. versszak ellentétes sorpárokra épül. Az idő- és értékszembesítést ellentétekkel fejezi ki: vár-kőhalom (célzás arra, hogy a Rákóczi-szabadságharc után a Habsburgok szétlövették végvárainkat, hogy ne lehessenek egy újabb felkelés bázisai), kedv, s öröm-halálhörgés, siralom. Itt hangzik el a jövőre célző figyelmeztetés: „S ah, szabadság nem virul a holtnak véréből…”

- Az alkotás keretes szerkezetű, amit a 1. és a 8. strófa ad ki. A protestáns költő-prédikátor lírai én az 1. vsz.-ban kért áldás helyett a történelmi múltra való visszatekintés után már csak szánalmat kér Istentől, hisz a sorscsapások meghaladják a bűnök nagyságát.

Zrínyi dala (1830)

- Kölcsey Zrínyi Miklós szerepébe helyezkedik bele ebben a versben. A dédapa Szigetvár hősi védője volt a 16. sz.-ban, míg a költő-hadvezér a 17. században élt. Valószínűleg a dédapára gondolt Kölcsey, bár a költő-hadvezér Zrínyi irodalmi példaképe volt és tanulmányt is írt róla, így az sem kizárt, hogy ő szerepel a versben.

- Az alkotás dilógusos jellegű, a műben lírai párbeszédet folytat Zrínyi és a Vándor, így a szöveg tulajdonképpen egy retorikai fogás, egy kivetített belső párbeszéd megjelenítése, tehát Kölcsey Zrínyi nevében felel a Vándor kérdéseire.

- A vers komor, sötét hangulata jól jelzi a költő vívódásait.

- Kérdéssel kezdődik a vers: hol van az Árpád által elfoglalt haza? A kérdés számonkérő, vádló. A 2. versszak válaszol: itt a hon, de nem olyan, mint a régi, ma már kietlen pusztaság, üres, sivár.

- Tehát időszembesítő a vers, mivel a szerző szembeállítja a múltat a jelennel: a páratlan versszakokban hangzanak el a Vándor kérdései, a hősi múltat, a példaképeket kéri számon, a páros versszakok felelnek, a jelen kietlenségét, az ifjak kiégettségét, fásultságát, a győzelmek hiányát mutatják fel.

- A „jégkebel” metaforájával fejezi ki a lírai én az utódok kedvetlenségét, érzelmi hidegségét. Már nincs bennük hazaszeretet, ezért az ország egyre pusztul. A vers utolsó szakaszában el is hangzik a herderi jóslat: „korcs volt anyja vére,/ Más faj állott a kihúnyt helyére,”

- Ki a Vándor? Messziről érkezett idegen, aki nem ismeri a mai magyarokat, csak régi dicsőségükről hallott, és most keresi azt a nemzetet, amit híre alapján elképzelt. A valóság azonban egész más.

- A múltat olyan tulajdonnevek idézik fel, amikről rögtön eszünkbe jut valami, pl. Árpád nevéről a honfoglalás, Szondi nevéről a hősiesség. A hazaszeretet Kölcsey azzal érzékelteti, hogy a régi magyarok még Kalüpszó nimfa szerelméért cserébe se hagyták volna el a hazájukat.

Huszt

- 1831-ben íródott a vers, műfaja: epigramma. Verselése disztichon.

A műfaj és a verselés tehát az alkotás klasszicista jellegét mutatja, de képei romantikusak (várrom, éjszaka, csend, temető, hold, rémalakkal való találkozás).

- Az alaphelyzet szerint a lírai alany a romos Huszt várában tartózkodik egy éjszakai órában, amikor is egy rémalakkal, szellemmel találkozik. Ez az alak figyelmezteti az örökérvényű igazságra: mit ér a múlton sajgó szívvel ábrándozni, helyette: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül.”

Az epigramma üzenete egyetemes érvényű, általános jellegű, tehát  klasszicista.

Kölcsey úgy gondolta, akkor élhet az ember értékes életet, ha a haza érdekét szolgálja.

- Kölcsey bíráló pesszimizmusa és haladó romantikája ötvöződik ebben a versben: ábrándozás helyett tetteket sürget, valódi építést és alkotó munkát. A német romantikától eltérően nála nem a jelen elől való menekülésként jelenik meg a múltba fordulás.

Zrínyi második éneke (1838)

- A cím visszautal a Zrínyi dalára. Kölcsey még 8 év elteltével is Zrínyi alakját idézi meg, aki a hazáért élt és tett politikusként, nemesként, íróként és költőként.     

- Szintén dialógusra épülő, retorikus vers, melyben könyörgések és reagálások hangzanak el. Zrínyi a Sorshoz könyörög, tőle vár a belső meghasonlottság idején segítséget. A Sors azonban elutasító, s ennek okát is tartalmazza a szöveg.

- A nemzethalál gondolatával viaskodik a szerző, mert a jövő izgatja. Súlyos kétség gyötri Kölcseyt: hol vannak a régi értékek, mért nem foglalkozik a magyarság a hagyományaival, miért nem azon az úton jár, ami a haladás felé visz, s nem a lemaradás, az elmaradás felé.

- Az 1. versszakban a külső-belső bajokat gonosz állatok képével fejezi ki (kánya, kígyó, féreg egyre támad).

A belső ellenség a haza saját népe, amely azt várja, hogy majd más védi meg a hazát, saját maga nem tesz érte semmit. Ezt az 1. strófában „A méreg ég” kép érzékelteti, hiszen a méreg is belülről támad. Saját népe nem lesz a haza védfala.

- A költő Zrínyi nevében arra kéri a Sorsot, hogy pusztítsa el a nép rút szennyét, és olyan anyák által szüljön új fiakat, akiknek a fiai megvédik a hazát.

- Kölcsey a versben jelezni akarja kortársai felé, hogy baj van: ez az ország belülről enyész el a széthúzás, az árulás, az oda nem figyelés, a közöny által.

- Számos megszólítást találunk a versben (a sorsot szólítja meg a lírai én): „ó sors”, „Hatalmas, ó légy gyámja” (1. versszak), „szánjad, ó sors”, „te rendelél áldást” (3. versszak). Arra kéri a sorsot, legyen óvója, irányítója, vezetője a népnek, a hazának.

A Sors megszólításával egyúttal megidézi a szerző Vörösmarty Mihály 1836-ban írt Szózatát. („Áldon vagy verjen sors keze…)

Kölcsey ezen alkotásai tipikusan romantikus stílusúak túlzó látomásaikkal (pl. lángtenger, vérözön), ellentéteikkel, patetikus hangvételükkel.

_______________________________________________________

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: irodalom 13.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat