Elérhető témák:

 

5. Petőfi Sándor szerelmi költészete

 

6. Petőfi Sándor (ars poetica és látomásköltészet) 

 

7. Petőfi Sándor: Az apostol 

 

8. Puskin: Jevgenyij Anyegin

 

9. Arany János balladái 

 

---

 

  PETŐFI SÁNDOR SZERELMI KÖLTÉSZETE

 

 

 

1. A Petőfi-líra sajátosságai

 

                     Petőfi Sándor a szabadság, szerelem és az életöröm költője. Költészetére a romantika jellemző, de annak szélsőségei nélkül. Közvetlenségével megteremtette a lírai realizmust. Az így létrehozott költészet teljesen megváltoztatta az irodalom arculatát, szemléletét, témáját, hangnemét és stílusát is.

 

         Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, de ez tudatos művészi munka eredménye. Stílusának forrása a mindennapi beszélt nyelv és a népköltészet. Ilyen eszközök a verset indító természeti kép, a sorismétlés, a szerkezet egyszerűsége. Gyakran használ egymáshoz közel álló asszociációkat, kedvelte az ellentéteket is. Mondatfűzése egyszerű, a mindennapi beszélt nyelvet követi.

 

         Elvetette a klasszicizmus elvontságát és választékosságát, kerülte a romantika bonyolultságát és nyelvi pompáját is. Stílusa a forradalom után gazdagodott, de annak kiteljesülése már nem történhetett meg. Petőfi megmutatta, hogy lehet egyszerűen, közérthetően, természetesen,  mégis költőien írni.

 

 

 

2. Életéről

 

                     Kiskőrösön született 1823. január elsején. Apja Petrovics István, mészáros, édesanyja Hrúz Mária. Alig volt két éves, amikor Kiskunfélegyházára költözött a család, itt tanult meg magyarul, ezt a várost emlegette szülőföldjeként verseiben. A család jó körülmények között élt, anyagi felemelkedésük is Félegyházához volt köthető. A jómód lehetővé tette a gyermekek gondos taníttatását.

 

         Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, így már igen fiatalon gazdag élettapasztalattal rendelkezett.

 

         Három évet Aszódon töltött, s itt a legelső tanulók egyike volt. A záróünnepségen ő mondta el a búcsúbeszédet, ez a hexameterekből álló költemény első ránk maradt verse. Fontos szerepet kapott ez a város az ifjú Petőfi életében, itt lette először szerelmes, itt kezdett el verset írni és itt lette elsőként színész is.

 

         Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement, levette róla kezét, ekkor kezdődött életének az az 5 éve, amelyet nyomorban, szenvedéssel telt. Gyalog ment Pestre, ahol beállt a Nemzeti Színházhoz kisegítő munkásnak, majd szülei elküldték rokonához Ostffyasszonyfára, hogy tanulmányit folytathassa. Ez a terv meghiúsult, Sopronba ment, s beállt katonának a császári hadseregbe. Gyenge fizikumának köszönhetően Zágrábban korházba került, s elbocsátották katonai kötelékéből.

 

         Sopronból Pápára ment, ahol Orlay Petrich Sománál vendégeskedett, a helyi gimnázium tanulója lett egy rövid időre. Ozorán felcsapott színésznek, majd visszatért Pápára tanulni, ahol szoros barátságot kötött Jókai Mórral. Az 1842-es év írói sikereket is hozott számára. Megjelent első verse, A borozó, majd a Hazámban is. Ebben az évben örökre felhagyott a tanulással.

 

A társulatot otthagyva Pozsonyba ment, ahol más munka híján az Országgyűlési Tudósításokat másolta. A szegénységből Pestre menekült, ahol szoros kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal, s gyakran megfordult a Pilvax-kávéházban.

 

         1843-ban Debrecenben ismét felcsapott színésznek, ezen a télen döntötte el, hogy végleg felhagy a színészi ábrándokkal, felmegy Pestre és kiadja verseit. Pesten Felkereste Vörösmarty Mihályt, aki segítette anyagiakkal, s ajánlatára a Nemzeti Kör vállalta Petőfi verseinek kiadatását. Barátja támogatásával Vachot Imre segédszerkesztőnek vette maga mellé a Pesti Divatlaphoz. 1844-ben megjelent A helység kalapácsa és első verses kötete is.

 

         Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki még abban az évben váratlanul meghalt. Emlékét a Cipruslombok Etelke sírjáról című versciklus őrzi.

 

Kilépett a Pesti Divatlaptól, és elindult Felvidéki körútjára, ahol ünnepelt költőként fogadták. Egy újabb sikertelen szerelem következett Petőfi életében, megismerte Mednyánszkí Bertát, akinek még a kezét is megkérte, ám a lány apja hallani sem akart a házasságról. A Berta-verseket a Szerelem gyöngyei ciklus fogja össze.

 

 

 

         Magánéleti csalódásait követően egyfajta kedélybetegség gyötörte, csak egy év múlva Várady Antalhoz írt leveléből értesülünk róla, hogy kigyógyult és új politikai szemléletéről ad tanúbizonyságot. 1846 márciusában visszatért Pestre és a zsarnokság ellen kezdett szervezkedni a Tízek Társaságában, azonban terveit nem tudta megvalósítani.

 

1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát, akibe első látásra beleszeretett, ám a lány visszautasította egészen egy évig, amikor is Petőfi a Reszket a bokor, mert... című versében lemondani látszott Júliáról. Ettől a lány megrettent, s levelében szerelméről biztosította a költőt. Pontosan megismerkedésük évfordulóján Erdődön megtartották az esküvőt. Nászútjukat Koltón töltötték gróf Teleki Sándor kastélyában (Petőfi egyetlen arisztokrata barátja).

 

         1847-ben olvasta a Toldit, s azonnal költői levélben üdvözölte Arany Jánost, akivel hamarosan igen szoros barátságba került. '48-tól forradalmi láztól égett, a március 15-ei események vezetője, kihirdették a 12 pontot, elszavalta több helyen a Nemzeti dalt, mely a nap szimbólumává is vált. Azonban az elért politikai eseményeket kevesellte, s ettől kezdve királyellenes verseket írt, támadta a vezető politikusokat, ennek köszönhetően kezdte elveszíteni korábbi népszerűségét.

 

         A szabadszállási-képviselő választáson nem jutott be a nemzetgyűlésbe, s menekülnie is kellett, ennek az eseménynek a csalódottságából született meg Az apostol.

 

 

 

         A  szabadságharc idején századosi rangot kapott, de a harctéren nem próbálta ki magát. Sokan szemére hányták, hogy még nem esett el a harcmezőn, ám Petőfinek gondoskodnia kellett családjáról. Debrecenben született meg Zoltán nevű fia. Ezt követően már kötelességének érezte, hogy harcba szálljon, s csatlakozott Bem seregéhez, aki fiaként szerette. Többször is összetűzésbe került magas rangú katonákkal, emiatt el is hagyta a hadsereget.

 

          Súlyos anyagi gondok gyötörték, anyja is, apja is meghaltak. Az oroszok elől menekült családjával. Júliát és fiát Aradon hagyta, ő maga pedig a harcmezőre ment küzdeni. A segesvári csatában tűnt el örökre 1849. július 31-én.

 

 

 

3. szerelmi lírájából  

 

                        1845-ben jelentek meg első szerelmes versei. Pesten ismerkedett meg Vachot Sándor sógornőjével, a 15 éves Csapó Etelkével, aki váratlanul meghalt. A gyász költeményeit ciklusba gyűjtötte össze, amit Cipruslombok Etelke sírjáról címmel jelentetett meg. Ezek főként szentimentális, elégikus hangú művek, melyben a költő búcsúzik a lánytól.

 

         Újabb sikertelen szerelme, Mednyánszky Berta, akinek a kezét is megkérte, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. A Berta-szerelem szép verseit a Szerelem gyöngyei versgyűjteményben adta ki, mely 39 darab művet tartalmaz. „Fa leszek, ha..." című verse kiemelkedő, népdalszerű egyszerűség jellemzi. Metaforikus szerkezetre épül a nyolc soros dal. Az összetartozás érzését fejezi ki a kéttagú metaforákkal.

 

         Sas István húgához, Erzsikéhez írta „A négy ökrös szekér" című művet. A vers egy jelentéktelen epizódot emel a költészet magaslatára. Az élmény születésének folyamatát láthatjuk, vele együtt átérezzük a pillanat varázsát. Nem egy nagy szenvedély, hanem egy idilli kép jelenik meg a műben. A központban egy ellentét van: a szekéren magasztos gondolatok, érzelmek, ezzel szemben lenn az ökrök ballagnak.

 

          A szekéren romantikus, szentimentális képek jelennek meg, ilyen például a „miként a bús hölgy, aki férjinek Sírhalmát keresi a temetőben.". A refrénnél a realitás talajára visszatérünk, melyben szintén szentimentális elemek is megjelennek. Szerkezetében fokozatosan leszűkíti a verset a két emberre, a megfigyelés és az érzelmek kifejezésével. Az idővel játszik a versben, mely az utolsó versszakban tágul. A zárás tömör, egyszerű.

 

 Feleségéhez írt versei igazán egyedülállók. Ebben a korban megváltozott a szerelmi költészet, mert már nem a szerelem vágya, hanem maga a szerelem volt a költészet tárgya. Hiányzik Petőfi verseiből az udvarlási formula. Amit kimond, azt a szerelmi vallomás forró hangján teszi. Nem hal meg a szerelem érzése a költő házassága után sem. Házastársi lírája a világirodalom legnagyobb költészete. Szenvedély, játékosság és az újra és újra felfedezett boldogság uralkodik ezeken a verseken.

 

         Júlia iránt érzett szerelem minden mozzanata megtalálható verseiben. Az érzelem születése a Reszket a bokor, mert..., a nászút alatt a Szeptember végén, 1848-ban írta Minek nevezzelek című versét.

 

 Szeptember végén című versét Koltón írta, ahol nászútját töltötte feleségével. Ez a vers költészetének egyik legszebb elégiája.

 

 „Ezt a verset Júlia tette a nemzet legnépszerűbb elégiájává, nem azáltal, hogy megihlette   rá a költőt, hanem azáltal, hogy a szörnyű jóslatot beteljesítette."                                                                                                                       ( Illyés Gyula)

 

         Ez a vers nemcsak gyönyörű vallomás a szerelemről, hanem egy fájdalmas vallomás is az emberi élet és boldogság mulandóságáról. Rejtélyessége éppen abban áll, hogy a költőt a legnagyobb szerelem idején lepi meg az elmúlás gondolata. A természet közeli hervadása figyelmezteti saját fiatalságának, boldogságának mulandóságára.

 

 

 

         A második versszak első sora: „Elhull a virág, eliramlik az élet" a világirodalom legszebb sorának tartják. A parányi természeti kép egy életre vonatkozó általánosításává válik. Ebben a szakaszban saját korai halálát jósolja meg, félelme jelenik meg attól, hogy hitvese elhagyja őt. Ezt a rettegést a zaklatott hangvételű három kérdése igazolja. Itt már nemcsak beszél feleségéhez, hanem fizikailag is megjelenik: „Űlj, hitvesem".

 

         A következő szakaszban felsorakoztatja a szentimentális költői eszközök egész kelléktárát, ilyen az özvegyi fátylát eldobó asszony és a sírból kilépő Petőfi. Reménykedik, hogy Júlia örökre megőrzi szívében, s a vers utolsó soraiban szerelmi vallomással búcsúzik.

 

 Petőfi hitvesi lírájának egyik legkülönb darabja a Minek nevezzelek?. A rapszódiába a cím is utal arra, hogy a költő nem talál szavakat Júlia szépségének és a tőle kapott boldogság kifejezésére. A vers éppen ezt hazudtolja meg, mert feleségét aligha ünnepeltek hasonló szavakkal. Minden versszak elején bizakodik abban, hogy megtalálja a megfelelő szavakat, ám a végére a kétségbeesés hangulata jelenik meg.

 

         A strófák nyitó és záró kérdése között áramlanak a költői képek. A különböző hosszúságú sorok szabálytalansága és a rímelés hiánya a nem korlátozott érzelmi kitörésének külső jele.  Az első négy strófa képei egy-egy találó metafora kibontásából származnak.

 

         Először a szemek ámulatából próbál erőt meríteni a megnevezési szándék. A szerelem patakja a lélek tengerébe folyik. Majd a tekintet, a tavaszt ébresztő hangok zengése, végül az ajkak rubintköve lesz az a forrás, melynek célja a kifejezőképesség fokozása. A negyedik strófában a csók tüzében fakadó boldogság nem ismer térbeli és időbeli korlátokat, ez a boldogság-érzet az örökkévalósággal azonosul.

 

         A költő már elhangzottakat nem tartja elég méltónak és kifejezőnek. A hiábavaló erőfeszítések után megállapodna az egyszerű és igaz „édes, szép, ifjú hitvesem" megszólításban, de ezt is bizonytalanná teszi. A vers nyitott marad, a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének kifejezésére.

 

__________________________________________________________

 

 

 

Petőfi Sándor /1823-1849/

 

(ars poetica, látomásköltészet)

 

 

 

- a magyar romantika kiteljesítője, de egyben meghaladója is, a lírai realizmus megteremtője

 

- a forradalom vezéralakja és később szimbóluma is személye

 

- a líra témavilágát gazdagította ,  a hagyományos műfajok mellett újszerű verstípusokat hozott létre,

 

- szerencsés pillanatban lépett fel: a reformkorban alakultak ki tulajdonképpen a folyamatos irodalmi élet keretei, amikor  a hazai nyelv és irodalom művelése nem csupán kulturális ügynek, hanem hazafias tettnek számított.

 

 - 26 évet élt - világirodalmi rangú életművet hozott létre

 

 

 

 

 

Életéről

 

- 1823-ban született, a hagyomány    szerint Kiskőrösön

 

- plebejus származású (apja: Petrovics István mészáros és vállalkozó, anyja: a szláv származású Hrúz Mária)

 

- sok helyen tanult (Aszód, Selmec, Pápa stb.),

 

élete kalandokban bővelkedik - pl. színész-kaland: be akart állni színésznek, elszökött az iskolából, később katonának állt be, de egészségi állapota miatt leszerelték)

 

- költői indulását Vörösmarty Mihálynak köszönheti, akihez 1844 telén felgyalogolt Debrecenből, s versei kiadását kérte - sikerrel

 

- országos hírnévre a János vitéz c. elbeszélő költeményével tett szert, melyet 1844-ben alkotott a népiesség jegyében

 

- költőtársa, barátja Arany János, akivel együtt a népies-romantikus magyar líra nagy mestere

 

- felesége Szendrey Júlia, gyermekük, Zoltán a szabadságharc idején született

 

- Petőfi lírája és tettei szerves egységet alkotnak: az 1848-as forradalom egyik meghatározó alakja volt, bár 1848 nyarán a képviselőválasztáson elbukott (ezt az élményét írta meg Az apostol című elbeszélő költeményében)

 

I. Pályakezdése a népies költészet jegyében /1842-44/

 

népiesség

 

- a beszélt nyelvhez közelítő nyelvhasználat jellemző rá

 

Ûklasszicista „fentebb stil"- művelt nyelvhasználatával,

 

Û romantikusok - emelkedett nyelvével szemben

 

a romantika, a herderi műv. felfogás szerint a művészet gyökereit a népköltészetben találta meg

 

Petőfi a népköltészet természetességének minél teljesebb követését állította központba

 

- a népköltészet imitálását a legsikeresebbn helyzetdalaiban,  zsánerképeiben valósította meg

 

II. Ars poeticájának alakulása

 

A természet vadvirága címû ars poeticáját 1844-ben írta

 

- két eltérő költészetfelfogást ütköztet - elhatárolódása sokirányú: a biedermeier érzelmesség, a klasszicizmus merevsége, az iskolai versgyakorlatok hagyománya is idegen tőle. romantikus-emelkedett dikció - üvegházak...- korlátok

 

- a népies stílus természetes szépségét - „vadvirág"- szabadságát hirdeti, a szándékolt köznapiságot

 

 

 

Sors, nyiss nekem tért...(1846)

 

- ars poetica és jövendölés-vers is egyben

 

- bízik a történelmi haladásban

 

- a  nemzeti és egyetemes emberi szabadság  összekapcsolódott lírájában

 

- a Jézus-motívummal hangsúlyozza, hogy akár a mártírsorsot  vállalná a változások érdekében

 

 

 

Szabadság, szerelem (1847)7.

 

- születésnapján írta, illetve a '47 március 15-én megjelenő összegyűjtött verseinek ez lesz a mottója.

 

- értékrendszere olvasható ki az epigrammából: a magánéleti boldogság elé helyezi a szabadság egyetemes értékét

 

Forradalmi látomásköltészete

 

- jellegzetes verstípusa, kb. 3o,jövendölés-verset alkotott

 

- vátesz-költőként lép fel =prófétai ihletettségű, látnok, jós/ szerep, mozgósító szándékú verseket ír.

 

- A nemzeti és az egyetemes szabadság ügye 1846-tól kezdve mindvégig szorosan összekapcsolódik lírájában.

 

- Leggyakrabban visszatérõ, alapvetõ szemléleti elemek ezekben a versekben:

 

1. a világszabadság (Egy gondolat bánt engemet...), 2. a jók és a gonoszak harca (Világosságot!, Az itélet), 3. a világot megtisztító vérözön (Levél Várady Antalhoz, Az itélet), s végül 4. az eljövendõ Kánaán (A XIX. század költõi, de utalásszerûen a többiben is).

 

- Petõfi -hitt a világ célirányos mozgásában, s még akkor is,amikor kétségeit fogalmazta meg (a Világosságot! )

 

 

 

Egy gondolat bánt engemet... 1846 vége

 

- legnépszerûbb jövendölés-verse, amelynek hitelét a költõ személyes sorsa, mártírhalála látszott megpecsételni.

 

rapszódia=  csapongó, felfokozott érzelmek kifejezésére alkalmas lírai műfaj, töredezett gondolatmenet, zaklatottság, kötetlen szerkezet jellemzi

 

- a tematikus egységekből épül fel (a prózai halál elhárítása - a fenséges halál áhítása - ennek pontosítása: elesni a szabadságküzdelem végsõ ütközetében )

 

- hervadó virág, elfogyó gyertyaszál - hasonlatok : lassú elmúlást elutasítja - fa, kőszirt - metaforák - keménység, szilajság - kozmikus kép

 

- látomás a világszabadságról - romantikus ellentétekben rabszolgaság - zsarnokság, piros = fr. forr.használt

 

világszabadság - külön - nyomatékos

 

- párhuzamok, hangutánzó szavak, mozgalmasság

 

utolsó, végső összecsapás, hősi halál - cselekvő halál, mártírhalál, ünnepélyes zárlat - utókor tisztelete

 

 

 

A XIX. század költõi (1847)

 

- a forradalmi próféciát ars poeticává emeli

 

- Victor Hugo-féle rom. vátesz-költő, szembeállítja az-öncélú és közösségi költészetet és költőket

 

- vallásos frazeológia s a bibliai mítoszra való rájátszás figyelhető meg a versben:  bibliai a lángoszlop kép, jelentése: a- költőnek küldetése van, célt, eszményeket adó népvezér ,áldozatot vállal, küzdenie kell

 

- Kánaán-kép - az egyetlen, ahol konkrét jövő-kép olvasható ki a versből,  egyben utópisztikus elgondolás: egyenlő elosztás radikalizmusa példátlan a magyar költészetben

 

- bef. vissza a jelenbe: áldozat, boldog élet, még ha nem éri  meg a beteljesülését,, akkor is

 

- felszólítások szabályos strófa- és rímszerkezet

 

 

 

 

IV. Költészete a forradalom és a szabadságharc idején

 

1848.márc.15. - Petőfi napja - a megálmodott népvezér-szerep valóra vált

 

Az apostol, 1848.jún.-szept.

 

- műfaj - elbeszélő költemény

 

-  Petőfi politikai, társadalmi, szociális nézeteinek összefoglalója. A főszereplő alakjában az eszményi forradalmárt és a forradalmársorsot fejezi ki.- Felfogásában csak az emberiség egészének boldogulása hozhatja el az egyes ember boldogságát is.

 

-  a hangyaszorgalmú munkát éppúgy értékesnek tartja /szőlőszem-hasonlat/ mint ahogy helyesli Szilveszter végső tettét /merénylet, erőszakos út/.

 

- Az alapélmény,  a nagy egyén, a népboldogító vezér, a világfordító eszmék elbuknak a tömeg befolyásolhatóságán, manipulálhatóságán, nem ismeri föl saját érdekeit. - nem a népet okolja, hanem a királyt és az egyházat, akik tudatosan tudatlanságban hagyják a tömeget.

 

__________________________________________________________

 

 

 

Petőfi: Az apostol

 

Petőfi Sándor (1823-1849) a XIX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja, Arany Jánossal együtt a népnemzeti irányzat megteremtője, ugyanakkor a magyar romantikus líra jeles képviselője. Munkásságának fontos állomása Az apostol című elbeszélő költeménye.

 

1. keletkezéséről

 

- 1848. június - szeptember hónapjaiban íródott az alkotás.

 

- Háttér: Júniusban P. tagja a radikális Egyenlőség Társaságnak, majd megbukik a szabadszállási követválasztáson. Politikai befolyása és szerepe csökken, sőt a perifériára szorul. Ez mélységes csalódással tölti el.  Szeptemberben elindul Jellasics támadása, azaz megkezdődik a szabadságharc.

 

 

 

2. Műfaj: elbeszélő költemény, gazdag hangvétellel.

 

Az epikum a meghatározó a gyermek- és ifjúkor rajzában,

 

a líraiság jellemzi a szerelemábrázolást és a tájfestést,

 

a drámaiság uralkodik az események egyes fordulataiban, a gondolatiságban.

 

 

 

3. Szerkezet: in medias res kezdés.
1-4. ének: esti jelenet a család körében.
5-14. ének: visszaemlékezés, az életút rajza.
15-19. ének: a jelen.
20. ének: a konklúzió, a jövő látomása.

 

 

 

4. írói cél; a megírás elemei:

 

- Az apostol Petőfi politikai, társadalmi, szociális nézeteinek összefoglalója.

 

-  A főszereplő alakjában az eszményi forradalmárt és a forradalmársorsot rajzolja meg. Szilvesztert, mivel típust akart ábrázolni, önarcképi, irodalmi, történeti vonásokkal, rájátszásokkal rajzolta meg.

 

- Önarcképi elem a névadás (Szilveszter - XII. 31.), a szerelem alakulása, az író-szerep, a néphez fűződő viszony és megcsalattatás.

 

- Táncsics alakjára ismerhetünk a titkos nyomda, a börtön motívumában, a hitvesi hűségben.

 

- Szilveszter gyermekkorának fölvázolásában a Dickens-regények gyerekhőseinek sorsa köszön vissza.

 

 

 

5. Az apostol legfontosabb eszmei problémái:

 

1.) Az ember és polgár viszonya:
Az újkori európai gondolkodás történetében Rousseau érzékelte legerőteljesebben az egyensúly megbomlásának következményeként a természet és civilizáció szétválását, s ezzel együtt az ember és polgár kettéválását, ellentétét (lásd: Emil, vagy a nevelésről). A probléma végigkíséri az egész XIX. századi bölcselet-, művelődés-és irodalomtörténetet, s szembenéz vele Petőfi is.

 

Az apostolban a francia gondolkodókhoz képest némileg újra- és átértelmezi a kategóriákat. Az ember, az individuum, a magánlény felelősségi köre önmagára és szűkebb környezetére, családjára terjed ki. A polgár a közösségi ember, akinek feladata a világegész boldogítása. Szilveszter a polgár elsődlegességét vallja. Felfogásában csak az emberiség egészének boldogulása hozhatja el az egyes ember boldogságát is.
"Az ember meghalt benne, s él a polgár.
Ki családé volt elébb,
Most a világé;
Ki három embert ölelt az imént,
Most milliókat ölel át" (3. ének)
"Adj, isten, adj fényt és erőt nekem,
Hogy munkálhassak embertársimért!" (3. ének)
Csak ezzel az értékrenddel magyarázhatjuk, hogy miért hagyja Szilveszter gyermekét éhenhalni, mely az értékrend megértésén túl látszólag érthetetlen. (Horváth János monográfiájában érthetetlennek, sőt erkölcstelennek nevezi Szilveszter viselkedését.) A két fogalom, életfelfogás viszonya azonban nem statikus, hanem dinamikus, s ez adja a mű drámaiságát is. Szilveszter a börtönben életének mélypontján megátkozza magában a polgárt, az elveszett magánéleti boldogságot siratja, hogy aztán utolsó tettében, a király elleni merényletben újra a polgárt láthassuk. Az eszményi állapot természetesen ember és polgár harmóniája. Ez adatik meg Szilveszternek rövid időre jegyzőségének időszakára, amikor megismerkedik szerelmével és fölvilágosítja a falu lakóit.

 

2.) A világ boldogításának lehetőségei:
Petőfi két utat vázol fel a szabadság által megvalósítható boldogság eléréséhez:

 

a.) Az evolúció, a lassú, szerves fejlődés, az évszázados, évezredes munkálkodás vezethet el a boldogsághoz, melynek vezetői, irányítói a nagyemberek, a nagy szellemek, a kiválasztottak. E felfogás magában rejti a népboldogító lehetséges tragikus sorsát is. Ezt a lehetőséget fogalmazza meg Szilveszter a 11. fejezet nagymonológjában, az ún. szőlőszem-hasonlatban.

 

b.) A revolúció, a fejlődés robbanásszerű felgyorsítása. Ez mutatkozik meg a király elleni merényletben.

 

Petőfi a két felfogást nem tartja egymást kizárónak, hanem inkább egymást erősítőnek, s a hangyaszorgalmú munkát éppúgy értékesnek tartja, mint ahogy helyesli Szilveszter végső tettét.

 

3.) Egyén és közösség viszonya:
Az újkori bölcselet-, társadalom- és politikatudományban a nagy francia forradalom hatására került előtérbe egyén és tömeg viszonya. S ennek hatására vizsgálták a problémát történeti szinten is. Az alapélmény a két tényező föloldhatatlan antitézise. A nagy egyén, a népboldogító vezér, a világfordító eszmék elbuknak a tömeg befolyásolhatóságán, manipulálhatóságán. Szilveszter a maga környezetében jegyzőként ezt a problémát éli át, a tömeg pálfordulását, azt, hogy nem ismeri föl saját érdekeit. Mindezért azonban Petőfi nem a népet okolja, hanem a királyt és az egy házat, akik tudatosan tudatlanságban hagyják a tömeget, gyermekségre kárhoztatják. Szilvesztert a kudarc nem keseríti el, sőt újabb munkálkodásra serkenti.

 

4.) Az isten-probléma:
A nyitókép panteisztikus-deisztikus nyugalmát, fenséges voltát, Szilveszter isteni kiválasztottságát a tragikus események hatására fokozatosan az isten iránti kétség veszi át. Petőfi élménye - bár filozófiai mélységgel nem fejti ki - a gondviselésszerű istenfelfogás kétségessé válása, mely egyúttal a XIX. század alapélménye is. A feleség és a gyermek halála kérdésessé teszi Szilveszter számára isten jelenlétét a világban, s a börtönben az istenátokig jut el. Sőt az istent a királlyal azonosítja.

 

5. Szilveszter jelleme, viszonya a társalom különböző rétegeihez

 

Szilveszter története: példázat, így jelleme is az, tipikusan szentimentális-romantikus hős. Az elbeszélőt nem annyira az események, mint inkább hőse viselkedésének eszmei és érzelmi rugói érdeklik. Rendkívül nagy szerepet kap a meditáció. Szilveszter belső monológjai a költemény nyelvileg legszebben megformált részei. (Közülük a szőlőszem példázata - talán legismertebb részlete a 11. fejezetben, a költemény felezőponján helyezkedik el.) Jóllehet elbeszélő költeményről van szó, melyben fontos szerepet kap a jelenetezés, az előadásmód mégis a lírai elemet teszi dominánssá. Az elbeszélő elfogultan figyeli hősét, teljesen azonosul vele, kudarcait kizárólag a körülményekből és a helyzetéből származtatja. Színe és fonákja: pátosz és irónia kettőssége jellemzi a modalitást. Az irónia forrása mindenkor a démonikus világ: „Bőszülten hagyta el a nép / A templomot, / Az isten és a béke házát." Olyan világ ez, melyben az értékek teljesen megfordultak.

 

A lírai elemet teszi hangsúlyossá az in medias res kezdés is: az érett, ereje teljében levő Szilveszter bemutatása. A múlt felidézése, a hős gyermek- és ifjúkorának, „nevelődéstörténetének" életképszerű elbeszélése (5-14. fejezet) az érett Szilveszter gondolkodásmódjának bemutatása után nyilvánvalóan magyarázó értelmű. Az alkotás hőse számunkra kész jellemként jelenik meg, s tulajdonságainak befejezettsége rávetül előtörténetére is. Bár a költemény cselekménye összecsapások sorozata, a hős és a világ állandósága miatt ezek egyetlen alaphelyzet variációiként hatnak.

 

Szilveszter pszichológiája és logikája a szentimentális emberé, akinek minden törekvése arra irányul, hogy elfogadtassa magát egy idegennek és ellenségesnek tudott világgal, mégpedig úgy, hogy ez a világ igazodjék hozzá. A szentimentális hős szükségképpen magányos. Árulkodó tünet, hogy Szilveszter a falusi sokaságot szólítja meg, nem az egyéneket: „Üdvöz légy, nép!", mondja ahelyett, hogy „emberek"; mint néppel van velük pertuban. Magánya legalább annyira vállalt, mint amennyire kényszerű. Nem akarja, hogy besoroltassék a társadalomba, mert az óhatatlanul eltorzítaná személyiségét. „Annyit érsz, amennyi vagy": ez a szentimentális hős mércéje, amit szembeállít a társadalom megtévesztő, látszatokon alapuló értékrendjével. A nagy példakép, Rousseau nemcsak a születés és a vagyon énelvesztő, besoroló erejét tartotta veszélyesnek, hanem az emberi értelmet és a tehetséget is, mivel manipulálhatók a személyiség ellen. Így lett archimédeszi pont a szív, amely a természet szava az emberben és a lelkiismeret, amely nem enged letérni az erény útjáról. A szentimentális hős voltaképp a természet és az erkölcs (belső parancsként megjelenő) törvényeire, e két (kizárólag) megbízhatónak elfogadott iránytűre figyel. Az erény megszállottja; éppen rigorózus elvei okozzák látszólagos érzéketlenségét: úgy érzi, hogy a legkisebb engedménnyel is az üdvösségét kockáztatná.

 

Romantikus vonása: kiválasztottság-tudata, lázadó természete, ellentmondásokon felülemelkedő akarata, végletek között hányódó sorsa.

 

 

 

1. A mű verselése: szabadversbe átjátszó jambikus lejtésű sorok.

 

 

 

(Idézd a műből a szőlőszem-hasonlatot!)

 

 __________________________________________________________

 

 

 

PUSKIN: JEVGENYIJ ANYEGIN

 

1. Puskin művészetének jellemző vonásai

 

- a 19. sz. első felének kiemelkedő orosz költője, írója, drámaírója volt (tehát mindhárom műnemben alkotott - pl. Ruszlán és Ludmíla, A kaukázusi fogoly, A bahcsiszeráji szökőkút, A cigányok, Jevgenyij Anyegin stb.)

 

- a romantika legjelesebb képviselője, és egyben az orosz realizmus elindítója is (a Jevgenyij Anyagin című verses regényében realista vonások is találhatók)

 

- érdeme, hogy az irodalmi és a beszélt nyelv egyesítésével kialakította az orosz irodalmi nyelvet

 

- Puskin 1799-ben Moszkvában született, főnemesi család gyermekeként. Dédapja etióp származású volt, aki Nagy Péter cár kegyeltje lett, s innen indult a család felemelkedése.

 

Francia nevelők tanították, kitűnően tudott franciául. Leginkább olvasni szeretett. Szülei könnyelmű nagyvilági életet éltek, gyermekükkel nem nagyon törődtek, egész életükben az anyagi összeomlás szélén álltak.

 

Tisztviselőnek tanult, majd Pétervárott állami szolgálatba lépett, de igazából költőnek érezte magát. Felszabadult, bohém életet élt. Szerelmes hódítóként, költőként, politikai hangadóként tűnt ki társai közül. Így a rendőrség és a cár érdeklődését is magára vonta. Ennek lett következménye, hogy I. Sándor cár Dél-Oroszországba helyeztette át, azaz gyakorlatilag száműzte. Ezután sokat vándorolt különféle szolgálati helyek között. Az 1825-ös dekabrista felkelés után I. Miklós cár taktikát váltott: Puskin Moszkvába került, de besúgók és rendőrök figyelték.

 

1830-ban házasodott (Natalja Nyikolajevna Goncsarova). Négy gyermekük született. A nő 13 évvel fiatalabb, hozománytalan, de királynői termetű, kacér báli csillag volt. A pétervári társasági élet egyik francia alakja feltűnően udvarolni kezdett Puskin feleségének, Puskin párbajra hívta ki felesége becsületének védelmében, s ekkor halálos sebesülés érte. 1837-ben hunyt el.

 

2. a romantika jellemzése, stílusjegyeinek bemutatása:

 

- a 19. sz. meghatározó stílusa és szellemi áramlata volt

 

- a romantikus életérzés jellegzetessége a szélsőségesség: kifejezhet világfájdalmat, életuntságot, de ugyanakkor jellemezheti a hit, a lelkesedés is ( ezt figyelhetjük meg pl. Byron spleen-je, világfájdalma, és Petőfi Sándor lelkesedése, forradalomba vetett hite esetében is)

 

- központi érték számukra a szabadság, az egyéniség és az érzelmek kultusza, ami erőteljes líraiságban, emelkedett, patetikus hangnemben van jelen a művekben

 

- az óriási szabadságvágy a művészetekben is érvényesül: elszakadnak a szigorú antik szabályoktól, helyettük egyedi műformát és műfajt teremtenek a művészek (pl. verses regény, drámai költemény)

 

- további jellegzetesség lesz a szabálytalan, töredékes műforma, a befejezetlenség

 

- a figyelem a nemzeti múlt felé fordul, megerősödik a nemzeti öntudat

 

- jellegzetessége a vonzódás a különöshöz, pl. érdeklődés a középkor misztikuma, rejtélyessége iránt, vagy az elvágyódás és menekülés az egzotikumba (pl. a mesés Kelet világába)

 

- az álom és a fantázia nagy szerephez jut a romantikus víziókban, látomásokban

 

- a művészek ihletből alkotnak: az eredetiség a fontos, nem mások utánzása, nem a normák követése

 

- a romantikusok nagy végletekben gondolkodnak, nagy ellentétekben, gyakran az angyalian jó és gonosz harcát mutatják be, pl. cselekménybonyolításban, jellemekben

 

 

 

3. Az orosz romantika kialakulásának társadalmi háttere:

 

- az orosz romantika kialakulásának hátterét a feudális viszonyok, a cári önkényuralom adják, Oroszország az egyik legfejletlenebb állam akkoriban Európában

 

- az elégedetlenség nemesi felkeléshez vezet (1825-ös dekabrista felkelés), melyet a hatalom elfojt, Puskint is retorzió éri, megfigyelés alá kerül

 

- mivel az erőteljes cári elnyomás miatt nagy a politikai-társadalmi elégedetlenség, ennek kifejezése az irodalomban összpontosul, s ez az orosz irodalmi élet fellendüléséhez vezet

 

 

 

4. Puskin fő művének, a Jevgenyij Anyeginnek értelmező bemutatása

 

- 1823-30 között keletkezett

 

- műfaja verses regényt (tipikusan romantikus kevert műfaj, Byrontól származik)

 

- a verses regény nem pusztán versbe szedett történet, lényeges szerepük van benne a lírai elemeknek, az író személyes érzelmeinek, véleményének; a líra és az epika elválaszthatatlanul fonódik össze a verses regényben

 

- szerkezetileg szándékoltan töredezett a mű (versszakokat, sorokat hagyott ki az író - ezzel célozva a romantikus világképre: a világ töredezettségére, átláthatatlanságára, befejezetlenségére). Regényét nem fejezi be, a cselekményszálakat nem varrja el.

 

- ugyanakkor szembeötlő a mű „irodalmisága",: több mint száz célzás, hivatkozás található a szövegben a világirodalom nagyjaira, kortárs orosz alkotókra (pl. Homérosz, Theokritosz, Vergilius, Horatius, Ovidius, Dante, Petrarca, Shakespeare, Tasso, Corneille, Racine, Rousseau, Schiller, Goethe stb.) Ezenkívül korabeli orosz művészeke is utal( színészek, táncosok, tudósok, kritikusok, festők, zenészek stb.) Puskin tehát számít az olvasók irodalmi jártasságára, olvasottságára.

 

- olykor tudós kommentárokat fűz saját szövegéhez

 

- az író célja a mindennapi emberek életének bemutatása volt, az orosz nemesség üres, céltalan életét ábrázolja Anyegin sorsán keresztül, ezért nevezik a „a XIX. századi orosz élet enciklopédiájának" („Orosz családok életét,/s múltját festem le egyszerűen,/Szerelme, édes álmodást,/Régi világot, ó szokást."

 

- tehát a főszereplő, Anyegin az orosz nemes tipikus alakja, a „felesleges ember", akinek az élete értelmetlen, kiúttalan

 

- Puskin végigvezeti hősét korának jellegzetes orosz nemesi életútján.

 

• Kezdetben a városi gazdag aranyifjak életét éli (társasági élet, bálok, színház, mulatozás, udvarlás), de megcsömörlik mindettől - célzás saját életformájára is.
• Nagybátyja halála után vidékre utazik, átveszi örökségét, s lelkesen reformgazdálkodásba kezd, de hamarosan ráun a vidéki nemesi életformára is
• Anyegin byroni jellem, byroni hős orosz környezetben: csalódott, az élettől megcsömörlött, világfájdalommal teli ember (életmódja sokban hasonlít Puskinéra). Magára erőlteti a byroni világfájdalmat, a mélabút, a spleent (közönyt), és a sorstól rámért boldogtalanság pózában tetszeleg, ezért utasítja el élete megváltásának nagy lehetőségét, Tatjána szerelmét.
• Közönye és cinizmusa viszi gyilkosságba is: megöli legjobb barátját, Lenszkijt.
• Ezután bolyong a világban, és miután leveti a magára erőltetett byroni maszkot, rádöbben, mi lehetett volna az élete értelme: Tatjana szerelme, amely azonban már visszahozhatatlan, Tatjana már férjnél van, és bár szereti Anyegint, nem lesz hűtlen férjéhez.
• Anyegin jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, nem találja meg helyét az életben. Anyeginnel az egyéniség, az önkeresés (igaz, kudarcot valló) igénye jelenik meg az orosz irodalomban.

 

5. A Puskin által teremtett „felesleges ember" típusa tovább élt az orosz írók műveiben, pl:

 

- Lermontov: Korunk hőse (Pecsorin, a főszereplő céltalan, értelmetlen életet él)

 

- Goncsarov: Oblomov (Oblomov, a címszereplő)

 

- Csehov drámáinak szereplői ugyancsak akaratgyenge, kisiklott sorsú, szánalomra méltó emberek (pl. Ványa bácsi, Három nővér)

 

 

 

- A magyar irodalomban is megjelenik ez a típus Arany László A délibábok hőse című verses regényében (Hűbele Balázs néven)

 

__________________________________________________________

 

 

 

ARANY JÁNOS BALLADÁI

 

Az irodalmi közvélemény Petõfi mellett az egyik legnagyobb magyar költõnek tartja Arany Jánost. "Összefoglalója mindannak, amit a magyar irodalom az õ koráig produkált. Németh G. Béla szerint a "magyar vers és nyelv legnagyobb mestere", aki a magyarságot és a mûveltséget elválaszthatatlannak tartotta.

 

- 1817-ben született Nagyszalontán taksás jobbágyok gyermekeként. A Toldi sikere (1846) országosan ismertté tette, Petőfi barátja, művésztársa lett a költő. Az irodalmi életben egyre jelentősebb szerepet játszott: a Kisfaludy Társaság, majd az MTA titkára, majd főtitkára lett. 1882-ben hunyt el. A népies és a romantikus magyar irodalom nagy alakja volt.

 

a nagykőrösi balladák megírási körülményeiről
  -  Arany válságkorszakba került az 1840-es évek vége felé (a szabadságharc bukása, Petőfi elvesztése, az irodalom iránti közöny stb. miatt). Nem nyugodt ebbe bele, kiutat akart keresni: Erre a helyzetre megoldást jelentett a balladák írása. 1853-tól kezdte írni õket Nagykõrösön. Erre az idõre kibontakozott a passzív ellenállás a császári hatalommal szemben. Az ellenállást irányító csoport magához vonta s nézeteiket az ellenállást illetõen részben magáévá tette. Ennek szolgálatában alkotta sorra balladáit. Rendszerint a történelem nehéz korszakaiból merítette témáját, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti öntudatot, a jövõbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet erõsíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésûek.

 

II. a ballada műfaj sajátosságai

 

- A mûballada Európában a romantika korában lett népszerû, mikor megnõtt az érdeklõdés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg õsi népköltészeti mûfaj. A romantikus ballada epikus mûfaj, de három mûnem határán helyezkedik el. Greguss Ágost meghatározása szerint: "a ballada tragédia dalban elbeszélve".

 

A magyar mûballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. A skót, a kelta és a székely balladákat tekintette mintának. Ez a mûfaj végleges megoldást jelentett neki válságkorszaka után, hiszen remekül el tudott rejtõzködni szereplõi mögött.

 

    Balladáit különbözõ szempontok szerint lehet csoportosítani:

 

1, Keletkezési hely szerint: - Nagykõrösi balladák (1850-es évek)
                                              - öregkori, pesti balladák (1870-es évek:Őszikék kötet balladái)

 

2, Szerkezete szerint: - lineáris (A walesi bárdok)

 

- lineáris és körkörös (pl. Ágnes asszony)
   - párhuzamos (Szondi két apródja)

 

3, Témája szerint:
 - Történelmi balladák, tárgyukat fõleg a XIV.-XV. századból, az Anjouk, a      Hunyadiak korából s a török korból merítette (Mátyás anyja, Szondi két apródja)
 - Népéleti (Ágnes asszony, Szõke Panni, Tengeri - hántás)
 - Lélektani: lélekállapot - változásokat tükröz, gyakran tragikus   végkicsengésûek (Tetemre hívás, Ágnes asszony)

 

    Arany balladái az emberi lélek mélységeit járják be. Balladáinak szerkezete újszerû: találkozunk párhuzamos szerkesztéssel, idõsíkok váltogatásával, filmszerû vágással, a képzettársítások összekapcsolásával.

 

Arany lélektani balladáiban nagy gondot fordít a lélektani hitelességre, a bûn és bûnhõdés problémáját állítja középpontba. Ilyen lélektani ballada az Ágens asszony (1853). Megírásának közvetlen élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan parasztasszonyt Geszten, aki estig mosott a patakban. Kulcsmotívuma a már említett bûn és bûnhõdés, mely az elsõ négy strófában -  a balladai homálynak megfelelõen - még csak sejthetõ (véres lepedõ, hajdú megjelenése enged erre következtetni). A mû elején és végén helyet foglaló patak-jelenet mintegy keretbe foglalja. Ebbõl következõen nemcsak lineárisnak, hanem körkörös szerkezetûnek is tekinthetõ. A mû három szerkezeti egységre osztható a helyszínek szerint: 1-4. szakasz: patak partja; 5-19. szakasz: börtön, tárgyalóterem; 20-26. szakasz: patak partja. A ballada az asszony megõrülésérõl szól. Barta János szerint Ágnes elmezavara megrázkódtatásszerûen következik be a vér láttára.
Már az 1. szerkezeti egységben lélektani ábrázolás figyelhetõ meg. Ágnes félre akarja vezetni a falubelieket férjét illetõen. Az asszony bûne itt még csak sejthetõ. A refrén: "Oh, irgalom atyja ne hagyj el" többrétegû: mondhatja Ágnes belsõ zûrzavarában, mondhatja a költõ csodálkozva a bûn fölött, s majd a 2. szerkezeti egységben mondhatják a bírák, szintén csodálkozásukban.
A következõ szerkezeti egységben a színhely a börtön és a bíróság helyisége, az események azonban a lélekben peregnek. Arany finoman festi meg a megõrülés folyamatát, a kezdeti kényszerképzetektõl a teljes tébolyig. A részletezõ elbeszélést hosszabb párbeszédek szakítják meg. Ágnes asszony bûne - szeretõjével együtt megölte férjét - csak ezekben a dialógusokban világosodik meg. Az asszonyt a bírák is szánalommal nézik. Ágnes a vádat fel sem fogja, csak annyi jut el a tudatáig, hogy nem mehet haza, nem moshatja ki a vérfoltot a lepedõbõl. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát, hiszen nem tudni miért engedték haza, s miért ejtették el az életfogytiglani börtönbüntetést. Arany is mély részvétet érez iránta, de bûne alól feloldozni mégsem tudja: "eredj haza szegény asszony! | Mosd fehérre mocskos lepled".
A 3. szerkezeti egység visszatér a vers indításához, a patak-parti jelenthez. Ez a pár strófa hosszú évek történetét sûríti magába. Az idõ megmásíthatatlan múlását néhány motívum jelzi: a ronggyá foszlott lepedõ, a szöghaj, a finom arcon szanaszét megjelenõ ráncok. Az itt felhangzó refrén a már megtébolyult asszony gépies, üres motyogása. A lélektani folyamat mellett a másik értelmezési lehetõség az erkölcsi: a földi bírák Ágnest hazaengedik, mert létezik-e az õrületnél nagy büntetés; A harmadik értelmezési lehetõség szerint Ágnes a bûnbe esett ember jelképe. Isten megmenti azzal, hogy õrületet bocsát rá, mert ezáltal még életében lehetõsége nyílik a vezeklésre, elkerülve az örök kárhozatot. A mitikus olvasat még ennél is tragikusabb: a mû az örök, értelmetlen, hiábavaló munkát jeleníti meg. Ágnes szánandó és félelmetes alakja sikálja "régi rongyát", mintha évezredek óta mosná a véresnek látott lepedõt.

 

Történelmi, históriásének-szerű balladái: Szondi két apródja című műve ebben a ballada-korszakban keletkezett (1856). Ez a vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be. Az első két versszak a három helyszín bemutatása: a vár, a sír ill. a völgy. Ezután a két versszak után végig drámai párbeszéd hallható a balladában. Páratlan strófák az apródok énekei, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák (emiatt párhuzamos a mű szerkezete). Az apródok éneke bemutatja a dicsőséges múltat, Szondi dicsőséget, a várostrom történetét). Aki a jelenről beszél, a jelenbeli jókról (a tizenhatodik versszakban a követ is áttér Szondi dicsőítésére, de fél Ali haragjától). Az apródok kitartását is példázza a költemény: nem az számít, ami volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre; az apródok viszik tovább a hősiességet. Sok török szót használt (=korfestés, pl. „bülbülszagú, huri stb.); időmértékes verselésű.

 

A walesi bárdok: Az egyetlen nem magyar témájú ballada, 1857-ben íródott. Ferenc József látogatása alkalmából Aranyt felkérték egy üdvözlőbeszéd ill. költemény megírására. Nem vállalta el, de írt egy balladát, ami nem kimondottan lelkes üdvözlő jellegű. A balladában Edward angol király látogatásra indul újonnan leigázott tartományába, Walesbe. Edward angol király természetesen Ferenc Józsefet személyesíti meg, walesi bárdok pedig a magyar költőket. A versben többször találkozhatunk belső rímekkel ill. szóismétléssel. Ezek a nyelvtani átrendezések hangsúlyozzák a sorok jelentését. A belső rímek ezenfelül gördülékenyebbé teszik a művet. Az ötödik strófa a csend leírása. Ez a csend azonban nem nyugodt, hanem a feszült és visszafojtott düh, a megvetés csendje, az értelmetlen halál némasága. Edward megérkezik Montgomerybe, ahol összegyűltek a környék urai. A tizedik strófa és a lakoma után Edward magára erőltetett nyugalma szertefoszlik, indulatai elszabadulnak. Jól megfigyelhető a düh elhatalmasodása a királyon. Parancsára előlépő bárd éneke utolsó soraiban szóátrendezéssel, refrénszerűen hangzik fel a vád, mely szerint a király a tettes. A második bárdot a király félbeszakítja, de a harmadik két szakasznyi énekében kitör Aranyból a fájdalom elvesztett barátja - Petőfi - az elvesztett szabadságharc iránt. E két strófa a legszenvedélyesebb és legtámadóbb az egész balladában, Petőfi halálának emléke fájdalmas heg még Arany szívében. A király kiadja szörnyű parancsát, majd bűnösként menekülve hagyja el a tájékot. Arany kitűnően érzékelteti érkezése és távozása közti különbséget.

 

Az utolsó négy szakasz már Londonban játszódik, ahol a király küszködve vívja tusáját lelkiismeretével. E harcban csakis a király maradhat alul, elméje elborulásával fizet megbocsáthatatlan tettéért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: irodalom 2.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat