53. A homéroszi eposzok - Odüsszeia

54. József Attila nemzeti problémákról szóló versei

55. József Attila utolsó, létösszegző versei

56. Örkény: Tóték

57. Petőfi jövendölés-versei

58. Spiró György: Csirkefej
 

A   homéroszi eposzok - Odüsszeia

 

1.     Homérosz

- Az antik görög epika fénykora a Kr.e. VIII. sz. idején volt. Ekkor élt és alkotott Homérosz.

Születési helye ismeretlen. Jelentőségét mutatja egy korabeli epigramma, mely szerint hét város is szerette volna fiának tudni:

Homérosz és a hét város:

“Hét város perel egyre, melyiknek a sarja Homérosz
Kűmé, Szmürna, Khiosz, Kolophón, Pűlosz, Argosz, Athéné”

-          Életéről csak legendák maradtak fönn. Valószínűleg eredetileg katona lehetett, részt vett hadjáratokban, ám megsérült, megvakult (neve vakot jelent). A sok történetet tudó hajdani katonából rapszodosz, azaz énekmondó lett.

-          Személyével kapcsolatos az ún. homéroszi kérdés:

1. 1.      Élt-e egyáltalán Homérosz? – Valószínűleg igen.
2. 2.      Egy szerző írta-e a két eposzt, az Íliászt és az Odüsszeiát?
   Feltehetőleg nem, mert jelentős világképi és stilisztikai különbségek vannak közöttük. De a hagyománytisztelet, a tökéletesség előtti hódolat jegyében az Odüsszeia szerzője követte elődjét, így mindkét mű szerzőjeként a Homérosz név szerepel.

A mai vélemény szerint a szájhagyományt felhasználva, de szuverén módon, öntörvényű műalkotást hozott létre a szerző. (A homéroszi eposzok sokféle változatban terjedtek, végleges változatukat i.e. 4. században nyerték el.)

 

2.      Az eposz fogalma

-          A romantika koráig az eposzt tartották a legmagasabb rangú műfajnak. A legkonvencionálisabb (hagyományosabb) és legtöbb kötöttséggel járó epikai alkotás. Homérosz teremtette meg a konvenciókat, és Vergilius, római alkotó tette kötelezővé az utókor számára.

Téma: Az eposz mindig az egész népre, közösségre vagy az emberiségre kiható, nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, vagy az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás során.

Hőse: az istenek által is támogatott nagy formátumú hős, az ún. eposzi hős.

Szereplői: istenek, emberek, természetfeletti lények.

Története: mindig két szinten játszódik; az istenek és az emberek szintjén.

Ideje: mindig a múlt; s ez az alkotó, ill. befogadó számára eszmény, követendő példa.

Az eposz harmonikus világképet sugalló műfaj. Mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be.

 Az eposz szerkezeti és stiláris jellemzői, az ún. eposzi kellékek. Ezek:

1.)    invokáció: (segélykérés, megszólítás)
Az antik eposzokban ez Kalliopéhoz, az eposzírás múzsájához szól.

2.)    propozíció: (tárgymegjelölés)
Homérosz: Odüsszeia – “Férfiúról szólj nékem, múzsa, ki sokfele bolygott.”

3.)    enumeráció
(előszámlálás, seregszemle)

Vagy a szembenálló feleket veszi sorra, vagy egy-egy kiemelkedő alak nagyságát jelzi

4.)    in medias res: (a dolgok közepébe vágva)

Az időrendet megtörő szerkesztésmód: olyan pont kiválasztása, ahonnan múltra és jövőre egyaránt rálátás nyílik, pl. az Odüsszeiában a főhős elmeséli az előzményeket, a kalandokat a történet egy bizonyos pontján (a phaiákok földjén)

5.)    epitheton ornans:
állandó vagy eposzi jelző (pl. bajnok Odüsszeusz, tehénszemű Pallasz stb.) – a szereplő karaktervonásait fejezi ki

6.)    verselés: az antik eposzok esetében időmértékes, verssora a hexameter.

7.)    epikus hasonlatok, epikus bőbeszédűség

8.)    deus ex machina: (isteni közbeavatkozás)
A görög színházhoz kapcsolódik az elnevezés (emelőszerkezet emelte az istent alakító színészt a díszlet fölé).
Az eposzban váratlan fordulatot, közbelépés jelent.
A görögöket támogató istenek pl. Pallasz Athéné, Thetisz, Héra, Héphaisztosz, Poszeidon.
A trójaiakat támogató istenek pl. Aphrodité, Apollón, Irisz.

9.)    visszatérő toposzok, szövegrészletek:
Bizonyos alapvető emberi cselekedeteket (pl. vendéglátás, temetés) az eposz különböző helyein azonos módon olvashatunk.

10.)peroratio (berekesztés)

Hálaadás a múzsának, amiért támogatta a történet megalkotását, elmondását.

 

3.     A trójai mondakör, a háború oka

-   Mindkét eposz forrása a trójai mondakör. A mondakör szerint a trójai háború egy nőrablás következményeként robbant ki (a történet szerint egy isteni lakodalomba a viszály istennőjét, Eriszt nem hívták meg, így bosszúból egy aranyalmát dobott az istenek közé a „legszebbnek” felirattal. Három istennő, Héra, Zeusz felesége, Aphrodité, a szerelem istennője és Pallasz Athéné versengtek az almáért. Mindhárman megvesztegették a döntőbírónak felkért trójai királyfit, Pariszt. Aphrodité a legszebb földi asszony szerelmét ígérte a hercegnek, így övé lett az aranyalma. A legszebb földi asszony pedig nem más, mint a félisteni származású asszony, Szép Heléna, aki ekkoriban a spártai király, Meneláosz felesége volt. Párisz elrabolta a nőt a mondakör szerint, a műkénéi achájok emiatt indították a Trója elleni háborút. (Ilion = Trója, Íliász = Trójáról szóló eposz)

 

-          A Homérosz által megénekelt trójai háború nyomait Schliemann Henrik a 6. rétegben fedezte fel. Ez a háború tipikus rabló hadjárat volt a valóságban.

 

4.      Íliász

-          Az Íliász a trójai háború 10. éve 52 napja eseményeit dolgozza fel.

-          Ebben az eposzban a központi érték a katonai hírnévre való törekvés egyéni és kollektív szinten is.

-          Témája Akhilleusz haragja, haragjának feloldása.

 

 5. Odüsszeia

 -          A cím Odüsszeuszról szóló költeményt jelent. Mai értelemben: bolyongás, hányadtatás, kalandos utazás kifejezője.

-          Világképe és értékrendje: a kereskedő, az utazó polgárság értékrendjét fejezi ki. Már nem a katonai erények fontosak az egyén és a közösség számára, hanem olyan hős, aki képes saját sorsának irányítására, a világi jelenségek iránt nyitott és fogékony. Az ember már nincs kiszolgáltatva teljes egészében az isteneknek, sorsa nem végzetszerű, hanem alakítható és irányítható.

-          Az Odüsszeia az epikus művek próbatételes fajtájához tartozik.

-          Míg az Iliász a háborút ábrázolja, alapja a görög történelem, központi témája a harag, az indulat és következményei, az egész közösség sorsát bemutatja, addig az Odüsszeia a békés állapotokat vázolja fel a mese, a fantázia világában. A központi érték az ész, a találékonyság. Az egyéni leleményesség ábrázolásához a közösség csak háttér.

-          Verselése: Időmértékes verselés (a hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozásán alapszik). Sorfajtája a hexameter.

6 verslábból áll: - az 5. mindig daktilus

                         - a 6. mindig spondeus:

- az első négy e kettő bármelyike lehet

 

-          Az Odüsszeia témája: Odüsszeusz bolyongása, kalandos hazatérése.

-          A cselekmény valós és fiktív térben bontakozik ki. /pl. Alvilág,  phaiákok  szigete, Küklopszok szigete, emberevő óriások szigete,      Kalüpszó szigete/

-          Műfaja: antik eposz.

-          Szerkezete: 24 énekből áll.

Az I-IV. ének cselekménye időben párhuzamosan zajlik az V-VIII. ének cselekményével.

Az I-IV. ének szerint Od. fia, Télekmakhosz, aki akkor született, amikor apja elindult a trójai háborúba, már felnőtt. Ithakában, Od. királyságában anarchia uralkodik. 108 kérő ostromolja Pénelopét, Od. feleségét, hogy válasszon közülük társat, hisz Od. biztosan meghalt már. Pénelopé azonban bízik a megérzésében, úgy gondolja, hogy Od. él még. Azt ígéri, hogy gyászfátyla elkészülte után választani fog a kérők közül, ám amit nappal sző, azt éjjel mindig lebontja, várja haza hites urát 20 év elteltével is. Télemakhosz pedig elindul Püloszba, majd Spártába, hogy apjáról hírt szerezzen, de hiába.

Az V-VIII. ének szerint az istenek gyűlésükön úgy döntöttek, hogy Od. végre hazatérhet, csillapodjék már Poszeidon tengeristen haragja. Az istenek hírnöke, Hermész viszi meg a hírt a főszereplőnek, aki ekkor Szkhéria szigetén él Kalüpszó nimfával (tehát kényszerűségből ugyan, de nem hűséges feleségéhez). A nimfa segítségével tutajt ácsol, majd elbúcsúznak 7 év szerelemben együtt töltött idő után. Poszeidon azonban még mindig nem békél, vihart gerjeszt, s Od. a phaiákok földjén köt ki.

A IX-XII. ének szerint – Pallasz Athéné támogatásával – Od. a phaiákok királyi udvarában elmeséli a kalandjait (az istennő a királylányt, Nauszikaát álmában utasította, hogy menjen másnap a tengerpartra a szolgálólányaival mosni. Itt talál Od.-ra, aki hízelgésével megnyeri magának a lányt, beviszi őt a palotába, így kerül sor a kalandok elmesélésére). A korabeli befogadó számára ezek voltak a legizgalmasabb, legmesésebb részek.

A kalandok:

-          a kikónok földjén fosztogattak

-          a lótuszevők földjén néhány társuk evett a virágból, hatására már nem emlékeztek társaikra, családjukra, így a szigeten maradtak

-          megvakították Poszeidon tengeristen egyszemű fiát, Polüphémosz küklopszot (kikötvén a szigeten, az óriás barlangjába mentek, ott a küklopsz foglyul ejtette őket, csak csellel tudtak menekülni: Od. javaslatára leitatták az egyszeműt, majd kihegyezett tüzes gerendával kiszúrták egyetlen szemét. A juhok hasa alá kötve magukat jutottak ki a barlangból. Ám Od. nagyon becsvágyó volt, elárulta, hogy ő – aki Senkise néven mutatkozott be – vakította meg az óriást. Poszeidon haragja ettől fogva akadályozza a hazatértüket

-          Aiolosz, a Szelek Őre először kedélyesen fogadja Od.-t, a rossz szeleket átadja neki egy bőrtömlőbe zárva, ám nem árulhatja el társainak, hogy az mit rejt magában. Amikor  Od. alszik, a társak kapzsiságtól vezérelve kiengedik a rossz szeleket, amelyek visszafújják őket Ailoszhoz, de ekkor már elzavarja őket

-          ezután az emberevő laisztrügonoknál kötnek ki, 12 hajójukból már csak 1 létezik

-          Kirké nimfánál kötnek ki, aki az előre küldött felderítőket disznóvá varázsolja – elfelejtik emberi mivoltukat, haza se akarnak már menni

-          Od. Kirké segítségével megjárja az Alvilágot, találkozik édesanyja elhunyt lelkével (anyja öngyilkos lett a hiábavaló várakozás miatt), találkozik Teiresziásszal, a vak jóssal, aki az ithakai állapotokról beszél neki. Figyelmezteti Od-t, hogy óvakodjanak Héliosz szent teheneitől, mert mindnyájan elpusztulnak. Od. az egyetlen, aki élő emberként megjárta az Alvilágot

-          Útnak indulnak, Kirké figyelmeztette Od.-t a szirének énekére (emberfejű, madártestű lények, csábító énekükkel elvarázsolják a hajósokat, akik kikötnek a szigetükön, éhen halnak ott). Od. az árbócrúdhoz kötteti magát, a társak fülébe viaszt tömnek, így ő az egyetlen ember, aki túléli a szirének csábító énekét

-          Ezután két tengeri szörnyeteg, Szkülla és Kharübdisz keresztezi útjukat (az egyik beszívja, a másik kifújja a tenger vizét a hajók alól, így okozva vesztüket)

-          Már nagyon közel vannak Ithakához, ám Od. megmaradt emberei nagyon éhesek. Meglátják Héliosz isten szent teheneit. Hiába figyelmezteti őket, hogy nem szabad enni belőlük, nem tudja visszatartani társait. Mindenki meghal, egyedül Od. marad életben, s köt ki Kalüpszó nimfánál.

A XIII-XXIV. ének a kérőkkel való leszámolást meséli el. Od. inkognitóban, rangrejtve tér haza, először öreg kondásához tér be. Pallasz Athéné idevezérli fiát, Télemakhoszt, nála találkozik először apa és fia.

Tervük szerint Tél. íjversenyt rendez a palotában: azé lesz anyja keze és a királyi hatalom, aki át tud lőni Od. íjával 12 balta fokán. Elkezdődik a verseny, de senki nem bírja működésbe hozni Od. fegyverét. Ekkor gúnyosan a teremben lévő koldusnak adják az íjat, aki nem más, mint Od., aki sikeresen átlő a 12 balta fokán. Ez a jel a kérőkkel való leszámolásra: hatalmas öldöklés kezdődik a palotában, nemcsak a kérőket, az áruló szolgákat is elpusztítják. Isteni beavatkozásra a kérők rokonai kiengesztelődnek, beköszönt a béke kora.

Pénelopé azonban még próbára teszi Od.-t, ugyanis a hitvesi ágy egyik lába egy fa gyökeréből lett kialakítva, és ezt csak Od. tudja, csak ők ketten tudják, hogy az ágy elmozdíthatatlan.                            

Az istenek szerepe az Odüsszeiában már korlátozott, a szereplők önnön sorsukat formálják („önnön buta vétkeikért odavesztek a társak, balgák…”), nem állják ki az előrelátás és ügyesség próbáit, az istenek távolról figyelik az eseményeket, ritkábban avatkoznak be, pl. Pallasz Athéné Od. segítője, Poszeidon, a tenger istene a haragvó, akadályozó isten, Hermész az istenek hírnöke.

 

 Az új embereszmény : Odüsszeusz alakja

- leleményes, fényes, isteni, bölcs; képes irányítani saját sorsát, de a társakat a butaságuk miatt nem tudja megmenteni; tudásvágy, kíváncsiság jellemzi; nagyon sok mindenhez ért (pl. király létére tutajt ácsol), a megistenülő ember példája. Fejlődő jellem. felelősséget érez társai iránt, körültekintő, de egyre magányosabb.

Tehát Od. új embereszményt testesít meg: már nem a hírnév és a halhatatlanság a fontos a számára, hanem az élet a legfőbb érték (oka: az új korban, az árutermelés, kereskedelem korában az egyéni kezdeményezés, találékonyság a fontos. Az arisztokrácia élősdivé vált (kérők), vagy elpuhult (lásd phaiákok földje).

--------------------------------------------------------------------------

   

József Attila nemzeti problémákról szóló versei

 

I. J. A. jelentőségéről

Sokak szerint ő volt a XX. század legnagyobb költője. Költészetét a mély gondolatiság és a játékos könnyedség egyaránt jellemzi. Komplex (=összetett) költői képeit, kompozíciós készségét eleinte a népiesség és az avantgárd, később a klasszikus formaeszmények határozták meg.

      Emlékét, példáját legszebben a költőutód Nagy László fogalmazta meg József Attila! című versében.

      Költészete az utána következő nemzedékre felmérhetetlen hatással volt.

 

II. Életének főbb mozzanatai

- 1905. április 11-én született Budapesten (ez ma a magyar költészet napja), munkáscsaládból származik. Apja, József Áron a családját elhagyta és többé nem tért vissza. Anyja, Pőcze Borbála 3 gyermekét nem tudta egyedül eltartani, ezért nevelőszülőkhöz adta őket Öcsödre (testvérei: Jolán és Etel).

- 1919 decemberében, anyja halálakor teljesen árva lett. Később neveléséről Jolán férje, Makai Ödön gondoskodik.

- 1923-ban Makón leérettségizik, majd 1924-től a szegedi egyetem Bölcsészkarának hallgatója lesz. Tanulmányait rövid ideig Párizsban és Bécsben folytatja, de az egyetemet nem fejezi be.

- A tanári pályától eltanácsolták Tiszta szívvel c. verse miatt, ezért Bécsben alkalmi munkával tartja el magát. Ekkor kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. Költészetében ekkor

a szocialista vonások erősödnek fel. Ám a párt dogmatikus politikája miatt hamarosan eltávolodtak egymástól

 

III. Az 1930-as években József Attila költészete elmélyült, ez a nagy versek időszaka. 1922-26 között még a Nyugat hatása érződött költészetén, 1927 és 1930 között kialakult egyéni hangja, s hatással volt rá az avantgárd némely irányzata (pl. szürrealizmus, expresszionizmus), az újnépiesség. Az 1930-as évek elején változás következett be lírájában. Elmélyült a tartalom, fegyelmezettebb lett a forma – azaz egy klasszicizálódási folyamatnak lehetünk tanúi. Tartalom szempontjából előtérbe kerültek az egyéni, nemzeti és egyetemes problémákat kifejező művek.

A nemzeti problémákkal foglalkozó verseinek jellegzetes darabjai: 1935-ből a Levegőt!, 1936-ból A Dunánál és a Hazám című verse.

 

Levegőt!

- a keletkezés hátteréről: Az 1930-as évek második felében a fasizmus ideológiájának térhódítása Európában szinte mindenütt éreztette hatását. A Gömbös-kormány hivatalba lépésével Magyarország is megindult azon az úton, melynek eredményeként a náci Németország politikai érdekszférájába sodródott. Pontosan ez a kor magyarázza meg a kései József Attila politikai szemléletét, hangulatát, közéleti töltetű verseinek gondolati tartalmát.

A költő, aki 1930-ban kapcsolatba került az illegális kommunista párttal, korábban a szocialista társadalmat eszményítette, s tudatosan vallotta magát a proletariátus költőjének.

Később eltávolodott a mozgalomtól, s a munkásosztály érdekeiért folytatott harc helyett közéleti – gondolati verseiben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az aktuális problémákból fakadó érzelmek. A nemzetféltés, az egész magyarság és a környező népek sorsáért való aggódás, a munkással, a paraszttal és a polgárral egyaránt vállalt szolidaritás.

Ugyanakkor soha nem szabad megfeledkeznünk a kései József Attilánál egyéni egzisztenciális és lelki válságról sem, melynek súlyosságáról a ’30-as évektől egyre gyakoribb pszichoanalitikus kezelései tanúskodnak.

- Kort és kétségbeejtő személyes sorsot jelez már maga a cím is: Levegőt! A fuldokló kiáltása ez egy embertelen világban az életet jelentő levegőért.

- A verset indító kérdés erőteljes, indulatos. Célja, hogy azonnal feszültséget teremtsen, s kifejezze azt a lehetőséget, amelytől a költő éppen tart: „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?”

- Az első két versszak egy hosszabb gondolatsornak a bevezetése. József Attilára jellemző módon a költő a benne megfogalmazódó gondolatokat, az eszmélődést természeti képekből bontja ki, s a valós képi sík mozzanatait megfelelteti a lelki táj vagy a társadalmi mondanivaló motívumainak. Az első két, ill. három versszak tehát tájfestés, melyben fellelhetjük József Attila tájverseinek egyik jellegzetes helyszínét és hangulatát: „a város peremén” járunk, esteledik, ősz van. S valószínűleg nem véletlen az sem, hogy éppen hazafelé tart, hiszen kései költészetének egyik jellegzetes gondolata a hazára találás és az otthonra lelés vágya (pl. a Hazám című versben is).

- A tájleíró rész szerepe itt is az atmoszférateremtés, a költő lelkén eluralkodó félelem és rettegés kivetítése. A természeti képek mindegyike megfélemlítettséget kifejező társadalmi jelkép: az „álmatlanul” forgolódó, „csendesen” morgó, „sovány” falevelek, a „fürkészve” guggoló bokrok, a „vigyázva” botladozó szél, a „gyanakvóan” hűvös televény. Sajátos hangulatot kölcsönöznek a versnek a költő legkedveltebb, leggyakrabban használt jelzői: a langy, a bársony, más verseiben a lány, a puha, a könnyű és a tiszta.

- Megfigyelhetjük, hogy a tájleírás nem független a költő személyétől, általában önmagát jeleníti meg az adott környezetben, de ő csak utalásszerűen van jelen: „lábam alatt…”, „…amerre mentem én”.

- A harmadik versszakban ez a szemlélődés megtorpan, s a másik ember megjelenése tudatosítja benne kiszolgáltatottságát, magárahagyottságát. Ezzel elszakadunk a természeti leírástól, s ez az ember-ember közti kapcsolat megjelenése fog elvezetni a társadalmi gondolatkörhöz, egyén és hatalom viszonyához. A pillanat félelme előhozza benne azt a folyamatos félelmet, amelyben él.

- A negyedik versszaktól veszi kezdetét az a gondolati rész, amely a költő személyes sorsán és tapasztalatain keresztül tükrözi vissza az adott kor ellentmondásait, tévútra jutott eszméit. Antidemokratizmusát. A személyes élmény először még csak az egyén szabadságát sértő államgépezet, a bürokrácia ellen irányul. „És nem sejthetem, mikor lesz elég ok/előkotorni azt a kartotékot,/mely jogom sérti meg”. A sorok jelentése politikai tartalmú, az államgépezet „számon tart”, lehallgat, feljegyzéseket készít, melyeket bármikor felhasználhat polgára ellen.

- Az ötödik versszakban a költő a személyes élményektől eljut az általánosításig, s az egész nemzetre, népre, a „törékeny falvakra” utal. „anyám ott született” – írja, hogy kifejezze a vidékhez való érzelmi kötődését. Ezek a falvak „az eleven jog fájáról lehulltak”, azaz a külső rend, a törvény, a jog nem működik. A 6-7. versszakban is erről a rendről ír: a 6.-ban a külső rendről, a 7.-ben a belső rendről, melynek szintén csak hiányát éli meg.

- A 6. versszakban utal legközvetlenebbül a vers aktuálpolitikai hátteréről: a Gömbös-kormány idején, 1935 áprilisában rendezett választást példátlan erőszak és csalás jellemezte: a csendőrség az ellenzéki pártok és képviselők híveit helyenként összeverte vagy kitoloncolta a választókörzetéből. A nyílt szavazást előíró választójogi törvény miatt az emberek nem merték vállalni a hatalommal való nyílt konfliktust, hiszen megélhetésüket kockáztatták.

A 8. versszakban elutasítja ezt a társadalmi rendet. A rend hiányát már gyerekkorában megtapasztalta („Pedig hát engemet/sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,/mint apró gyermeket,/ ki ugrott volna egy jó szóra nyomban…ezek idegenek.” – az öcsödi évekre utal a költő. Kifejezi, hogy számára az alapvető érték: a szabadság. Ő ugyan a fennálló rend ellen lázad, szabadság után vágyik, de a „rend” számára nem negatív érték. Egy rendszer lehet torz, de magára a rendre szükség van. Rendet és szabadságot szeretne a társadalomban, és belül, a lélekben. A gyermekkorban a rend azt jelenti, hogy „jó szóval oktat”, s ugyanakkor – feltételezhetően véd és fegyelmez, a szabadság pedig azt, hogy „játszani is enged”. A felnőtt ugyanúgy igényli, hogy az állam biztosítsa számára a rendet és a szabadságot.

Himnikus záró versszakban összegzi, amit önmagának és embertársainak üzenni kíván: „Az én vezérem bensőmből/vezérel!/Emberek, nem vadak-/ elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,/ nem kartoték – adat./ Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,/jó szóval oktasd, játszani is engedd,/szép, komoly fiadat!”

 

A Dunánál (1936.):
-keletkezése:  A költemény az 1936-os könyvhétre megjelent Szép Szó kiadvány ‘Mai magyarok régi magyarokról’ esszékötet nyitóverse. Az “alkalmiságra” utal a címet felidézve az utolsó előtti versszak felszólítása is.

-A vers hármas felépítése kísérlet a klasszikus pindaroszi ódaszerkezet felújítására.

- fő motívuma a Duna: A Duna egyszerre konkrét és jelképes értelmű a versben. A folyó látványa indítja el a meditációs helyzet felvázolása után a lírai én gondolatmenetét. A folyó azonban a legősibb bölcseleti elem, már Hérakleitosznál a pantha rei (’minden folyik’) gondolatában az állandóság és változás egységének kifejezője. A Duna azonban a vers szövegösszefüggését tekintve, illetve a költemény alkalmi jellegéből is következően a környező népek – eltérő történelmi sorsuktól függetlenül – egységét és egymásrautaltságát is jelképezi. Nem utolsó sorban azonban kifejezi a József Attila-i szemlélet és világértelmezés tágasságát is.

- Az első szerkezeti egység a pindaroszi ódafelfogásnak megfelelően a tárgyhoz való odafordulást jelképezi. A lírai én jellegzetes magatartásformája, a szemlélődés és meditáció nem a világhoz való passzivitás kifejezője, hanem éppen a világ megértéséhez megfelelő magatartás. A Duna látványa szolgál ihletül a nagy mű megírásához, a folyó mozgása az idő folyását érzékelteti, egyszersmind a történelem felidézője, s az élet vize is, hisz felidézi az édesanya és a temető képét, fogalmát.

 

- A második egység a tárgyról vallott felfogás kifejtése. Rendkívül sokrétű filozófiai–eszmetörténeti gondolatot sűrít össze a harmadik versszakban József Attila. Éppúgy föllelhetjük benne a bergsoni időfelfogást a szubjektív és objektív időről, a tudat mozgófényképes jellegéről, mint ahogy Freud tudatalattiról szóló tanítását, illetve Jungnak az archetípusról való szemléletét is.

      A második részt szervező kép az egy, az egység, a keleti filozófiák tanításához éppúgy kapcsolódik, mint Plótinosz gondolataihoz, aki mindent az Egyre vezetett vissza. A hellenisztikus gondolkodónál is a kezdeti ősegységből alakult ki a kettős világ.

- A harmadik rész, mely a tárgyból levonható magatartásformát és mintát tartalmazza, erőteljes kezdősorával a történelmi–szociális egységet hangsúlyozza, 1936-ban, az erősödő fajelmélet időszakában hittétel az embereket, emberiséget a fajon, származáson túl összekötő lényegi–nembeli összetartozása mellett. A lírai én egyúttal föllép a szelektív emlékezet és történelemfelfogás ellen, lett légyen az osztályszempontból teleologikus, avagy a nemzeteszme jegyében kisajátított. Az utolsó strófa a sor elejére vetett és itt nyomatékosított E/1. személyű személyes névmással az én szerepét és feladatát hangsúlyozza.

- A bonyolult filozófiai és bölcseleti fejtegetés után az első mondat egyszerű kijelentése (“Én dolgozni akarok”) rendkívül nyomatékossá válik. A munka József Attilánál az értelmes és célirányos emberi cselekvés kifejezője.

      Megfogalmazza a múlt–jelen–jövő egymáshoz való viszonyát, immár az első két rész felismerése jegyében: a múlt bevallása és számbavétele lehet a kiindulópontja a jövőbe irányuló jelenbeli cselekvésnek.

 

 

Hazám (1937)
 

-          A Hazám a népi írók szociográfiai tevékenységét idéző teljességgel vet számot az ország, a vidék helyzetével, a liberális demokrácia, a szabad választás eszméjével. Szintén a Szép Szó felkérésére íródott, a Mi a magyar most? tanulmány elé programversként.

-          7 tételből, egységből áll, mindegyik szonett formájú.

-          - Az első szonett a meditációs helyzet felvázolása („éjjel hazafelé mentem”, „Rám csapott… a nemzeti nyomor” észlelése, tapasztalata.

- A 2–6. szonett tényfeltárás, a tárgy kifejtése.

A 2. szonett a vidéket sújtó problémákat sorolja fel: népbetegség, csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, öngyilkosság stb. Ugyanakkor hiányolja a változtatáshoz az erőt („lelki restség”), diktatúra helyett igazi demokráciát követel.

A 3. szonettben az önkényeskedő földesúr, a nyílt szavazással megfélemlített vidék ábrázolása történik.

A 4. szonettben a kivándorlók sorsáról ír: úgy érzi, ez sem megoldás, az új világ szintén tele van problémákkal.

Az 5. szonett a munkások sorsát ábrázolja, a tőkés-munkás ellentétét, a kizsákmányolást. A kiszolgáltatott női munkaerő még lázadni sem képes, ábrándokba menekül, „Szövőlány cukros ételekről álmodik”

A 6. szonettben általános érvénnyel fogalmazza meg a kölcsönös kiszolgáltatottságot: „Retteg a szegénytől a gazdag/ s a gazdagtól fél a szegény.” A társadalmon eluralkodott a félelem. Hiányolja a demokratikus gondolkodásmódot, ugyanakkor a társadalom tehetetlenségét is.

- A 7. szonett a mégis-motívummal a reformkori sorsódákat idézi, egyén, közösség, emberiség szintjén oldja meg a problémát, illetve a klasszikus retorika leghatásosabbnak vélt fordulatával, fohásszal fejeződik be a költemény. A problémák megfogalmazása ellenére magyarnak és költőnek érzi magát, megvallja hazafiságát, s figyelmeztet a közelgő fasizmus veszélyére („…hogy mi ne legyünk német gyarmat.”

---------------------------------------------------------------------------------

 

József Attila utolsó – létösszegző – versei

 

I. J. A. jelentőségéről

Sokak szerint ő volt a XX. század legnagyobb költője. Költészetét a mély gondolatiság és a játékos könnyedség egyaránt jellemzi. Komplex (=összetett) költői képeit, kompozíciós készségét eleinte a népiesség és az avantgárd, később a klasszikus formaeszmények határozták meg.

      Emlékét, példáját legszebben a költőutód Nagy László fogalmazta meg József Attila! című versében.

      Költészete az utána következő nemzedékre felmérhetetlen hatással volt.

 

 

II. Életének főbb mozzanatai

- 1905. április 11-én született Budapesten (ez ma a magyar költészet napja), munkáscsaládból származik. Apja, József Áron a családját elhagyta és többé nem tért vissza. Anyja, Pőcze Borbála 3 gyermekét nem tudta egyedül eltartani, ezért nevelőszülőkhöz adta őket Öcsödre (testvérei: Jolán és Etel).

- 1919 decemberében, anyja halálakor teljesen árva lett. Később neveléséről Jolán férje, dr. Makai Ödön ügyvéd gondoskodik.

- 1923-ban Makón leérettségizik, majd 1924-től a szegedi egyetem Bölcsészkarának hallgatója lesz (magyar-francia-filozófia szakos). Tanulmányait rövid ideig Párizsban és Bécsben folytatja, de az egyetemet nem fejezi be.

- A tanári pályától eltanácsolták Tiszta szívvel c. verse miatt, ezért Bécsben alkalmi munkával tartja el magát. Ekkor kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. Költészetében ekkorb a szocialista vonások erősödnek fel. Ám a párt dogmatikus politikája miatt hamarosan eltávolodtak egymástól.

- Az 1930-as években József Attila költészete elmélyült, ez a nagy versek időszaka. 1922-26 között még a Nyugat hatása érződött költészetén, 1927 és 1930 között kialakult egyéni hangja, s hatással volt rá az avantgárd némely irányzata (pl. szürrealizmus, expresszionizmus), az újnépiesség. Az 1930-as évek elején változás következett be lírájában. Elmélyült a tartalom, fegyelmezettebb lett a forma – azaz egy klasszicizálódási folyamatnak lehetünk tanúi. Tartalom szempontjából előtérbe kerültek az egyéni, nemzeti és egyetemes problémákat kifejező művekb (pl. A város peremén, Thomas Mann üdvözlése, Levegőt!, Hazám, Óda, Kései sirató stb.)

- 1930-tól Szántó Judit lett élettársa, akivel kölcsönösen tisztelték egymást, de Judit a költőt többre becsülte benne, mint a férfit. József Attilának nem volt biztos havi jövedelme, s ez betegségek sorozatát alakította ki. 1931 táján idegi eredetű gyomorpanaszainak kezelése céljából kezdett pszichoanalízisre járni Gyömrői Edithez, s szerelemre lobbant kezelőorvosa iránt. A költő utolsó nagy szerelme is pszichológusnő volt: Kozmutza Flóra. Kölcsönös rokonszenv alakult ki köztük, de mindketten megbetegedtek, József Attilát szanatóriumba szállították, ahol skizofréniával kezelték. (Újabb kutatások szerinnt  borderline betegségben szenvedett.)

- A pesszimizmus életérzése uralkodott el a költőn életének utolsó éveiben. 1937-ben Balatonszárszón élt nővérével és annak gyermekeivel egy panzióban. Betegségének súlyosbodásával, a halál közeledtével rádöbbent, hogy élete értelmetlen volt, hisz mindvégig nélkülöznie kellett mind a lelki, mind az anyagi javakat. Ez a reménytelenség szólal meg József Attila utolsó vershármasában is.

 

III. Az utolsó vershármas

(előzmények) Az 1937-ben keletkezett legutolsó vershármas (Karóval jöttél, Talán eltűnök hirtelen, Íme, hát megleltem hazámat) sok szállal kötődik egymáshoz. Részben ugyanazok a motívumok, verselemek jelennek meg bennük, bár más összefüggésben, részben gondolati-létösszegző fejlődésrajz is kibontakozik belőlük.

Karóval jöttél (1937)

(korszak, keletkezés) A vers megírásakor a költő Balatonszárszón élt, szorító anyagi gondok között. Egyre súlyosbodó betegsége miatt József Attila napjai nagyobb részét ágyban töltötte.

(cím) A versnek az első sorral címet az utókor adott.

(kérdés- és problémakör) A lírai én és a világ tragikus ellentéte valójában a világgal, környezettel való nem mindig indokolt szembesítéséből fakad. A lírai én a végső szembenézéskor azonban ezt az ellentétet nem háríthatja át a világra mintegy önmagát felmentve az életkudarc alól. A vers a bezártságból való szabadulás lehetetlenségét, a lemondást fogalmazza meg.

(szerkezet, gondolatmenet) A mű önmegszólító vers, drámai párbeszéd, melyet a költői én önmagához intéz. Már az első mondat nyomatékosan jelzi („Karóval jöttél, nem virággal…”): az én születése pillanatától elrendeltetett arra, hogy ellenséges viszonyban álljon a világgal. A karó és a virág metaforájával az ember világhoz való viszonyát egyszerűsíti a két alapmagatartás – az ellenállás és az elfogadás – közötti választásra. A lírai én számon kéri önmagán az elkövetett mulasztásokat és bűnöket, melyek eredménye a társadalmi elkülönülés, a „Hét Torony bezártsága”. A fő vétség, ami miatt az önvád fellép, a személyiség megvalósításának elmulasztása.

(szervező elv) A vers szervező elve a gyermekkor világából vett kép- és szókincs.

(motívumok, utalások) A nyitóképben a „karó” értékhiányt jelöl. A szürke, formátlan, élettelen tárgy az, ami támadó vagy védő fegyver is lehet, vagy a verés eszköze. A következő sorban a „feleselés” is ezt a jelentést erősítheti fel, hiszen ez is szembenállást, perlekedést jelent.

A ”Hét Torony” motívuma Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művéből lehet ismerős. A konstantinápolyi erőd hírhedt börtöne, a versben a végleges börtön jelképe, egy olyan világé, amely nem nyújt életlehetőséget, csak korlátokat, s egyúttal belső börtön is, hová az ember magát zárja be.

A versben megjelenő gyermek motívum összetett. Egyik vonulata a szerelem-szeretet utáni vágyakozás, a másik inkább életrajzijellegű. A remény nélküli felnőtt ember a reménykedő gyermek-önmagát szólítja meg. A gyermek-motívumtehát nem életrajzi értelemben fontos, hiszen arra csakb két elem: az „aranyat ígértél nagy zsákkal/anyádnak” reménykedő és az elemi létfeltételek hiányának reménytelen helyzete utal. Így áll a gyerekkor nagyravágyó ígérgetésével szemben a jelenkor teljes nincstelensége, a jövő feltételessége: „Be vagy a Hét Toronyba zárva,/örülj, ha jut tüzelőfára,/örülj, itt van egy puha párna,/hajtsd leszépen a fejedet.”

(stíluseszközök) A vers sajátossága az egyes szám második személyű igealakok használata, így a megszólítás szerepe – attól függően, hogy kit tekintünk megszólítottnak – többféleképpen is értelmezhető. Ezek a következők lehetnek: önmegszólítás, belső meditáció; az olvasóhoz való közvetlenebb kapcsolódás; drámai dialógus megidézése; az én kivetítése vagy önirónia kifejeződése. Az elemzések általában önmegszólító versként értelmezik a művet.

(rím, ritmus) Minden versszak első három sorának rímelése megegyezik, a negyedik soré pedig elüt.

A vers kettős ritmusú (bimetrikus verselésű). Időmétékes, jambikus lejtésű, de ütemhangsúlyosan is tagolhatü. A versszakok utolsó soraiban egy táncos zenei ritmus is felismerhető (neve gaillarda), ez a könnyed zenei forma is paradox, ironikus hatást kelt, amennyiben ellentétben áll a létértelmezés drámaiságával.

Talán eltűnök hirtelen (1937)

Ebben a versben a számvetés lényegét már a 3-4. sorban summázza a költő: „Elpazaroltam mindenem,/amiről számíto kéne adnom.” A bibliai tékozló fiú vallomásával hasonlítható ez a két sor, a bánat és az önbírálat teljes, s a bűnök és a következmények is rokoníthatók a példázattal. Ám míg a tékozló fiú bocsánatot nyer atyjától, a vers vallomástevője teljesen magára marad, nincs hova és miért visszatérnie.

A versnek az első sorral címet az utókor adott.

A költemény a legősibb metaforikát és toposzokat használva szembesíti egymással a három idősíkot (múlt-jelen-jövő), s arra a következtetésre jut, hogy az értékhiányos, eltékozolt múltból – annak jelenbeli felismerése után – nem fakadhat értéktelített, reményteli jövő.

A vers nyitóképe a személyiség eljelentéktelenedésének megjelnítése: „Talán eltűnök hirtelen, /akár az erdőben a vadnyom.” Egyben számvetés az élettel, az élethelyzettel. A köznyelvi „nyom nélkül tűnik el” fordulatot formázza át, így újabb asszociációkat kelt általa. Aki mindenét elpazarolta, amiről számot kéne adnia, valóban eltűnhet.

A lehetőségek eljátszását a lírai én a három idősík szembesítésével tárja fel. Jövő idejű kijelentéssel indul, jelen idejűvel zárul, a közbeeső mondatokban a múlt idő az uralkodó. A jövő a halálnál is teljesebb megsemmisülés, a múlt a mulasztások és bűnök sorozata, mindkettő negatív hatású, meghatározzák egymást is és a jelent is. A lírai én számára nem marad más, mint az életút csődjével való könyörtelen számvetés.

A versben az egyes idősíkok más-más minőséget képviselnek: a jövő létvonatkoztatású, a múlt erkölcsi jellegű, míg az összegző jelen mindkettő („száraz ágal.. zörögnek; megbánás fog át”). Az alapvető probléma a személyiség megvalósításának elmulasztása, amiért ő maga is felelős, jóllehet a felsorolt bűnök súlytalanok vagy magyarázhatók. Az „anyai szó” és az oktató elutasítása, az alapvető emberi kötődések hiánya eleve csökkenti az utolsó versszak szabadság-képzetének értékét.

A vers szervező elve az időszembesítés. A középpontban a jelen áll, a most, de ez a jelen a múlt következménye, s meghatározza a jövőt. A jelen és a jövő negatív volta, utóbbi befejezettsége a múlt következménye.

A műben az erdő és azon keresztül a természet és az emberi életkorok képei-képzetei rétegződnek egymásra, ezek a főbb motívumai. A „bimbós gyermek” az árva, a mostoha az ifjú életszakasza a felidézett múlt. Az erdő képzete tavasztól télig jut el a bimbó, a zöld vadon és a száraz ágak egymásutánjával. A költő képzetében lévő örök léttel szembe – amit az ember szabad tevékenységi terepének gondolt – a zörgő, félelemmel teli erdő képe kerül.

Jellegzetes stíluseszközök a versben az időszembesítés, ill. a metaforák: pl. „szem-maró füst”, „Ifjuságom e zöld vadont…”.

A vers szövegének ritmusát szabálytalan jambikus sorok adják, a versszakok keresztrímesek.

Íme, hát megleltem hazámat… (1937)

A vers felütése egy meditáció eredményét összegzi: „Íme, hát megleltem hazámat…”. Ez a felismerés a vers alapmondata, a költemény minden sora ezt magyarázza.

Az én által meglelt „haza” a sírhely – de már halálának sincs értelme: „halálom is hasztalan”. (Vö. Tiszta szívvel!) Nincs szükség az „új világ” után áhítozó költőre, ahogy a „vashatos”-ra, a „vasgyűrűre” sem: nem kell semmi olyan, ami szilárd, megbízható, de értéktelen.

 „Bolondot játszottak” vele, sokat vétettek ellene, holott „velük/voltam volna én boldogan.”

Az objektív társadalmi körülményeket is hibáztatja személyes válsága miatt.

A költemény legjellegzetesebb motívumai: a föld, a haza és a tűz. A versbeli jelen évszaka a tél.

A jelen befejezett, a múlt a tükrözött, távlatot pedig már csak a halál ad, hisz „E föld befogad.” Döbbenetes hatású a haza leszűkítése a sírjára, így a vers a haza teljes hiányával indul, s a szűkebb közösség, a család teljes hiányával zárul.

_______________________________________________

Örkény István (1912–1979) Tóték c. kisregénye

 

- Az 1945 utáni magyar irodalom talán legtöbb nemzetközi elismerést és ismertséget szerzett alakja Ö. I.

- Viszonylag hosszabb pályakezdés után a Tóték és a Macskajáték kisregény, majd dramatizált változatával került a XX. századi magyar irodalom élvonalába.

1. Életéről

-          Budapesten született jómódú, zsidó származású gyógyszerészcsaládban.

-          A Piarista Gimnázium után vegyészmérnöki és gyógyszerészi oklevelet szerez.

-          1930-as években kezd írni, a Szép Szó köréhez tartozik, jól ismeri József Attilát.

-          1938-39 London, Párizs (utazások).

-          1942 behívják munkaszolgálatra, élményeit a Lágerek népe című regényben örökíti meg.

-          a 2. magyar hadsereggel gyalogol a Donig, majd Voronyezsnél fogságba esik (fél év munkaszolgálat után négy és fél szovjet hadifogság következett).

-          1946-1956 között az MKP tagja volt.

-          újságoknál dolgozik: Magyarok, Újhold, Csillag

-          Házastársak című regénye sikeres, de Lila tinta című elbeszélése nagy port kavart.

-          1956-ban részt vesz a forradalomban, ezért 5 évre betiltják, nem jelenhetnek meg művei.

-          A ’60-as években születnek legnagyobb alkotásai: Macskajáték, Tóték, Egyperces novellák

-          Utolsó éveinek egyik legsikeresebb drámája a Pisti a vérzivatarban.

-          A ’70-es években Kossuth-díjjal ismerik el munkásságát.

 

2. A groteszk látásmód Örkény István prózájában

- Örkény legsajátosabb írói vonása a groteszk ábrázolásmód.

- A groteszk, mint világszemlélet, ábrázolási módszer a romantika korában nyert polgárjogot, összefüggésben az egység szétesésével, az értékbizonytalansággal (pl. Gogol novellái – Az orr, A köpönyeg). A groteszk ábrázolás lényege, hogy az író sajátos, öntörvényű világot teremt, melyben nem érvényesek a valóság törvényei, az önmaga ellentétébe átcsapó értékrend válik jellemzővé.

- Örkény a később Egypercesek címmel összegyűjtött rövid történetei kapcsán is megfogalmazza saját groteszk-felfogását. Értelmezésében a groteszk a hétköznapi nézőpont megváltoztatása, mely révén a világ jelenségei, az emberi magatartásformák új arcukat mutatják, egyszerre láttatva ily módon a dolgok színét és fonákját (pl. lásd Arról, hogy mi a groteszk c. írása).

-          A groteszk irodalmi fogalma a olasz grotta (barlang) szóból ered, jelentése: furcsa, elrettentő és mulatságos egyszerre. (háttere: római ásatások során egy régész kislánya furcsa rajzokat látott a barlang falán, megriadt ezek furcsa, bizarr látványától). A groteszk esztétikai minőség, mint például a tragikus, komikus, elégikus, humoros stb. A befogadóra tett összetett hatást értjük alatta. Lényege az ellentétes hatások keveredése, például tragikus és komikus elemek keveredése kelt torz hatást, vagy például hétköznapiság és fennköltség, reális és abszurd elemek keveredése stb.

3. Tóték

Keletkezéséről

-          Az első változatot 1964-ben kezdi írni a szerző,

-          eredetileg forgatókönyvnek szánja, címváltozatok: Pókok, Csönd legyen!

-          1966-ban jelenik meg kisregény alakban, majd 1967-ben Kazimir Károly rendező javaslatára dráma formában is megírja.

-          A bemutató a Thália Színházban volt, főszereplő Latinovits Zoltán.

-          Világszerte nagy siker az alkotás, 1970-ben Feketehumor-díjat kap érte Franciaországban.

-          Később Fábri Zoltán filmet forgat belőle Isten hozta, őrnagy úr! címmel

 

Témája a szolgalelkűség és a lázadás groteszk ábrázolása.

Ihlet: a háborús élmények adják az ihletet a megíráshoz.

Cselekménysík:

- nem a front, hanem a hátország (Mátraszentanna a helyszín, fiktív helység). Mégis a látszólag idilli üdülőfalu egy felfordult világ megidézésévé válik az őrnagy magatartása és Tóték szolgalelkűsége által (groteszk hatáselem: az idilli, békés környezet háborús hangulatúvá válik az őrnagy és a család viselkedése által).

Felépítése

-          apró, egymástól gyakran független mozaikokból áll össze a cselekmény

-          fő egységei:

- előkészületek az őrnagy fogadására

-          konfliktusok sorozata az őrnaggyal, majd menekülési kísérletek

-          a konfliktusok megoldódnak.

A drámai alapszituáció

-          a fronton harcoló Gyula, Tóték fia ráveszi parancsnokát, Varró őrnagyot, hogy töltse szabadságát a szüleinél, pihenje ki a frontszolgálatot.

-          A szülők – fiuk túlélése érdekében – mindent megtesznek a vendégért.

-          Érkezését lázas készülődés előzi meg (groteszk hatáselem: a máskor jelentéktelen dolgok nagyítódnak fel, ezeken változtatnak, hogy az őrnagy csendben, nyugalomban tudjon pihenni – pl. a szomszéd ne ütögesse a viszkető, begipszelt karját, a budi jó illatú legyen, kisebb tárgyak beszerzése a kényelem érdekében stb.)

-          Az őrnagy alapvetően komikus figura lenne, ha nem képviselne hatalmat Tóték szemében, úgy gondolják, hogy fiuk sorsa függ tőle, Gyula életét szeretnék megmenteni mindenáron:

-          idegrendszerét megviselte a frontszolgálat (éjszakai partizánalakulat vezetője, hozzászokott a parancsolgatáshoz, az éjszakai ébrenléthez)

-          már érkezésekor feszültséget kelt: összetévesztik egy másik katonával – csalódnak benne (külsőre egy erős katonát vártak)

-          Tót tűzoltóparancsnok tekintélye az őrnagy érkeztével egyre inkább csorbul:

-          a közösség (Ágika, Tót lánya, Mariska, Tót felesége) az őrnagyot fogadja el hatalomként, neki rendeli alá magát a cél érdekében (Gyula megmentése)

-          Tót a beletörődéssel kiprovokálja magának, hogy az őrnagy újra és újra megalázza

 

- Mivel az őrnagy megszokta, hogy éjszaka van ébren, nem tud, csak nappal aludni, rákényszeríti a családot, hogy vele együtt virrasszanak, s közben tevékenykedjenek:

-          Látszatcselekvésbe kezdenek, ez a dobozolás (azóta szimbolikus értelmet kapott)

-          A tűzoltóparancsnok nincs hozzászokva a virrasztáshoz, így egyre abszurdabb helyzetekben az őrnagy mindinkább megalázza Tótot:

-          fejébe kell húznia a sapkáját, nem ásíthat, tevékenykednie kell, zseblámpát kell a szájába vennie, nem ásíthat stb.

-          különféle érthetetlen vádak, pl. szőrnagynak gúnyolta az őrnagyot

A groteszk hatások

-          a Tótékban az abszurditás az élet valóságos helyzeteiben jelentkezik, ettől groteszk

-          a valószerűséget dokumentumok is erősítik (pl. levelek)

-          a regény konkrét időben és térben játszódik, a drámaváltozat elvontabb, általános érvényű

-          a dráma egy mellékszereplő, a postás által válik groteszkké, abszurddá

-          a postás az első rész végén megsemmisíti a Gyula haláláról hírt adó levelet, ezzel nyilvánvalóvá válik az olvasó, néző előtt, hogy Tóték erőfeszítése hiábavaló

-          az őrnagy maga is groteszk figura – egyszerre nevetséges és félelmetes

-          tettei és a Tótékra kényszerített viselkedés komikusnak hatnak

-          az általa képviselt hatalom mögött a háború, az elnyomás áll

Tót menekülési kísérletei

-          Tót kiutat keres az elnyomással, megalázással szemben, megpróbál eltűnni az őrnagy látóköréből

-          először Tomaji plébános ágya alatt talál menedéket

-          az egyház, a történelmi szellem képviselője; nem nyújt igazi segítséget

-          Cipriani professzor modern szemléletű ideggyógyász, megérti Tótot, de nem segít ő sem

-          először a budiban tud Tót az őrnagy fölé kerekedni, sikerül rákényszeríteni az akaratát (együtt üldögélnek, söröznek ott)

Végkifejlet

-          Örkény üzenete szerint az ember egyetlen kiútja csakis a tett lehet

-          Tót viszont csak a cselekmény végén cselekszik: négy darabra vágja az őrnagyot

-          pszichológiailag alátámasztott a tett: az őrnagy szabadsága letelt, a család fellélegezhetne, de egy híd felrobbantása miatt az őrnagy nem tud továbbutazni, így visszatér a családhoz, akik már beleélték magukat abba, hogy végre fellélegezhetnek, megszabadultak az őrnagy zsarnokságától

-          az alkotás tehát  a későn cselekvő, korlátozott kisember és a hatalom viszonyáról szól

-          Tót a cselekvés által helyreállítja az erkölcsi világrendet

-          Örkény reménykedik, hogy ez történelmi léptékben is megtehető

 

A szereplők jelleme

- a szereplők naiv, méltóságukat vesztett emberek, akiket a háború kisemmizett, kiszolgáltatottak.

- a Tót családon belül a kiszolgáltatottság három embertípusa bontakozik ki (archetípusok)      Mariska: az anyai szeretetet képviseli, a maga primitív módján mindig Gyulára gondol, s

            mindig rá hivatkozik, mikor nem férjének, hanem az őrnagynak ad igazat.

            Ágika: a túlbuzgó talpnyaló, aki „szerelmes” lesz a diktátorba, és saját érvényesülésének

            lehetőségét látja benne.

            Tót Lajos a maga egyszerűségében a lázadó, családja elnyomja, teljesen idegen tőle a            diktatúra kényszere, mégis idomulnia kell hozzá.

            Cipriani, az elmeorvos teljesen normálisnak találja Tótot, ezzel Örkény az egész          társadalomról kimondja, hogy elmezavaros.

            Az őrnagy eredendően nem egy hatalommal rendelkező ember, a háború tanította meg

            erre a viselkedésformára. Emellett megvan benne az uralkodásra való hajlam, mely    nagyfokú korlátoltsággal és önhittséggel párosul, s mindezzel alacsonyságából fakadó            kisebbségi érzését igyekszik kompenzálni.

Értelmezési lehetőségek

-          az őrnagy alakjában a háború dehumanizáló ereje jelenik meg (a partizánszolgálat idegbeteggé tette, álmatlanságban szenved, cselekvési kényszere van, kisebbségi érzése van attól, ha valaki átnéz a feje felett, nem engedi embereit gondolkodni, tevékenységgel vonja el a figyelmüket)

-          a fasizmus és kisember viszonyát is szemléltetheti a történet:

-          eredetileg józan gondolkodású emberek is vakon kiszolgálják a hatalmat

-          az ember nem képes saját történelmi korát megítélni

-          kommunizmusra is utalhat: az őrnagy a dobozolást, mint társadalmi programot képzeli el (minden nemzet a saját karaktere szerint „dobozolna”)

-          hatalom és áldozat viszonya szinte minden élethelyzetben elképzelhető

-          „Tót (a behódoló, kiszolgáló) és az őrnagy (a zsarnok) nem kizárják, hanem feltételezik egymást”

-          bárki kerülhet hasonló helyzetbe a hétköznapi életben, pl. munkahelyen

-          két életminőség ütközése: „értelmiségi” őrnagy behatolása a kispolgári Tótékhoz

-          félelemtől eltorzult lélek: Tót kivetkőzik önmagából, nem képes cselekedni

-          tűzoltóparancsnokként éppen gyors döntésekre kellene képesnek lennie

-          Örkény cselekvésbe vetett hite: „az embernek a cselekvés az utolsó és egyetlen reménye”

-          „Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik”

 

Az alkotás látszólag a második világháborús szerepünket vizsgálja: mit tettünk és tehettünk volna (lásd német-magyar viszony, magyar elköteleződés a II. világháború során Németo. mellett). Mindezt a vizsgálódást az egyén szempontjából teszi: a hatalom és a kiszolgáltatottságra való hajlam, a zsarnok és az áldozat egymást feltételező képletére épül a darab.

______________________________________________________

Petőfi Sándor jövendölés-versei

1. jelentőségéről

- a magyar romantika kiteljesítője, de egyben meghaladója is, a lírai realizmus megteremtője

- az 1848-as márciusi forradalom vezéralakja és később szimbóluma is a személye

- a líra témavilágát gazdagította ,  a hagyományos műfajok mellett újszerű verstípusokat (pl. népi helyzetképek, jellemképek, család-versek, én-versek, lírai realista tájköltemények stb.) hozott létre,

- szerencsés pillanatban lépett fel: a reformkorban alakultak ki tulajdonképpen a folyamatos irodalmi élet keretei, amikor  a hazai nyelv és irodalom művelése nem csupán kulturális ügynek, hanem hazafias tettnek számított.

 - 26 évet élt - világirodalmi rangú életművet hozott létre

 

2. Életéről (1823-1849)

- 1823-ban született, a hagyomány szerint Kiskőrösön

- plebejus származású (apja: Petrovics István hentes és mészáros, tehát vállalkozó, anyja: a szláv származású Hrúz Mária)

- sok helyen tanult (Aszód, Selmec, Pápa stb.), élete kalandokban bővelkedik – pl. színész-kaland: be akart állni színésznek, elszökött az iskolából, később katonának állt be, de egészségi állapota miatt leszerelték)

- költői indulását Vörösmarty Mihálynak köszönheti, akihez 1844 telén felgyalogolt Debrecenből, s versei kiadását kérte – sikerrel

- országos hírnévre a János vitéz c. elbeszélő költeményével tett szert, melyet 1844-ben alkotott a népiesség jegyében

- költőtársa, barátja Arany János, akivel együtt a népies-romantikus magyar líra nagy mestere

- felesége Szendrey Júlia, gyermekük, Zoltán, aki a szabadságharc idején született

- Petőfi lírája és tettei szerves egységet alkotnak: az 1848-as forradalom egyik meghatározó alakja volt, bár 1848 nyarán a képviselőválasztáson elbukott (ezt az élményét írta meg Az apostol című elbeszélő költeményében)

 

3. Petőfi jövendölés-versei: forradalmi látomásköltészete

- Petőfi jellegzetes verstípusa a jövendölés-vers, kb. harminc ilyen típusú verset alkotott

- A versszövegek szerint vátesz-költőként viselkedik (jelentése =prófétai ihletettségű, látnok, jós/ szerep), mozgósító szándékú verseket ír.

- A nemzeti és az egyetemes szabadság ügye 1846-tól kezdve mindvégig szorosan összekapcsolódik lírájában, ezt fejezi ki alkotásaival.

- Leggyakrabban visszatérõ, alapvetõ szemléleti elemek ezekben a versekben:

1. szerinte hamarosan meg fog valósulni a világszabadság eszméje (Egy gondolat bánt engemet...),

2. ehhez azonban a jók és a gonoszak harcára lesz szükség (Világosságot!, Az itélet),

3. a harc következménye a világot megtisztító vérözön lesz (Levél Várady Antalhoz, Az itélet), s végül

4. az áldozatok nyomán megvalósul majd az eljövendõ Kánaán (A XIX. század költõi, de utalásszerûen a többi versében is megjelenik ez a motívum).

- Petõfi hitt abban, hogy a világ célirányosan halad előre, s még akkor is kifejezte ezt, amikor kétségeit fogalmazta meg (a Világosságot! )

 

 Sors, nyiss nekem tért...(1846)

- ars poetica és jövendölés-vers is egyben az alkotás

- kifejezi általa, hogy bízik a történelmi haladásban

- a vers központi motívuma Jézus alakja, általa hangsúlyozza, hogy akár a mártírsorsot is vállalná a változások érdekében, sőt még többet is: ha tehetne valamit az emberiségért, ha hasznossá válhatna, akkor saját kezűleg készítené el azon keresztfát, melyre majdan felfeszíttetik (burkoltan érzékelteti, hogy a vátesz-szerep akár egyéni áldozattal is járhat)

 

Egy gondolat bánt engemet... (1846 vége)

- Petőfi legnépszerûbb jövendölés-verse, amelynek hitelét a költõ személyes sorsa, mártírhalála látszott megpecsételni.

- műfaja rapszódia =  csapongó, felfokozott érzelmek kifejezésére alkalmas lírai műfaj, töredezett gondolatmenet, zaklatottság, kötetlen szerkezet jellemzi

- tematikus egységekből épül fel: az első szerkezeti egységben elhárítja magától a természetes, hétköznapi halált, hiszen ő fenséges módon szeretne meghalni, pontosan megfogalmazza: a szabadságért folytatott nagy, végső küzdelemben szeretné életét áldozni a világszabadság eszméjének megvalósítása érdekében.

 

- a hervadó virág, az elfogyó gyertyaszál hasonlatai lassú elmúlást fejezik ki, melyet elutasít;

- a fa, a kőszirt metaforáivalk keménységét, szilajságát fejezi ki -  ezek kozmikus képek, látomások

-  a világszabadságról szóló látomásában, romantikus ellentéttel megfogalmazva a rabszolgaság és a zsarnokság ütközik meg, hisz a győzelemben, a világszabadság megvalósulásában

- a világszabadság eszméje a vers központi motívuma

- a párhuzamokkal, hangutánzó szavakkal, mozgalmassággal az utolsó, végső összecsapás nagyszerűségét a, hősi halál lehetőségét fogalmazza meg: számára a cselekvő halál, a mártírhalál az egyedül eflogadható. – a vers ünnepélyes zárlatában kifejezi hitét abban, hogy mártírhaláláért az utókor tisztelni fogja majd

 

A XIX. század költõi (1847)

- a forradalmi próféciát, jövendölést ars poeticává emeli

- szembeállítja az-öncélú, én-költőket, elutasítja a vallomásos lírát, a közösségi költészetet és költőket állítja a középpontba („A néppel tűzön-vizen át”)

- vallásos frazeológia s a bibliai mítoszra való rájátszás figyelhető meg a versben:  bibliai a lángoszlop kép, jelentése: a költőnek küldetése van, célt, eszményeket adó népvezér, áldozatot vállal, küzdenie kell

- a Kánaán-képből konkrét jövő-kép olvasható ki a versből,  egyben utópisztikus elgondolás is ez a szövegrész: egyenlő elosztás radikalizmusa példátlan a magyar költészetben (utopisztikus elképzelés)

- a befejezés visszavezet a jelenbe: még ha nem éri is  meg a beteljesülést, akkor is így válik értelmessé a létezése

– felszólítások, ugyanakkor szabályos strófa- és rímszerkezet jellemzi a verset

 

Szeptember végén (1847)

- olyan elégiája ez Petőfi Sándornak, mely a magánéletére vonatkozó jövendöléseket tartalmaz: Petőfi korai halála, Júlia hűsége-hűtlensége, új házassága.

- kissé szürreálisnak tűnik, hogy a nászútját élő költő (Erdély, Koltó) elégiájában Júliát, ifjú feleségét iránta érzett szerelme, hűsége felől faggatja

- derűs, idillikus természeti képpel kezdődik az első versszak, mely közkedvelt toposzokra épül:  párhuzamba állítja a konkrét látvány természeti képekeit (nyílő őszi kert a völgyben – havas táj a hegytetőn) az emberi élet szakaszaival, az ifjúsággal, az öregséggel és elmúlással.

- A 2. vsz. kezdő sora – „Elhull a virág, eliramlik az élet”... Kosztolányi Dezső szerint a legszebb magyar verssor- szintén gondolatpárhuzamra épül: a mulandóság az egyetemes, természeti és az emberi lét közös jellemzője.

- bensőséges, intim jelenetet elborongó kérdés, elégikusság szakítja meg, mely Petőfi szerint a boldogság velejárója („Ki most fejedet keblemre tevéd le,/Nem omolsz-e holnap sírom fölibe?”)

- A közhelyes kérdést, amire tulajdondonképpen nem is vár választ (…ha előbb halok el… rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,/Hogy elhagyod érte az én nevemet?”),  a saját, síron túl is létező szerelmének vallomásával válaszolja meg.

- Tipikus szentimentális jelenet a versben a sírból a gyászfátyolért visszatérő lélek képe.

 __________________________________________________________

 

Spiró György Csirkefej (drámaelemzés)

1. Spiró György kortárs író bemutatása

- Budapesten született 1946-ban.

- 1970-ben szerzett diplomát az ELTE magyar- orosz- szerb-horvát szakán, 1972-ben pedig az Újságíró Főiskolán végez.

- Újságíró és szociológus diplomát is szerzett, ez irányú érdeklődése hatással volt műveire.

- Sokféle területen dolgozott: pl. a Corvina kiadónál szerkesztőként, tanárként az ELTE BTK-n. Több színházban is dolgozott dramaturgként, később a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, és a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára lett.

- 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja.

- Ír novellákat, regényeket (pl. Fogság), drámákat (pl. Imposztor, Csirkefej).

- Nagyon sokféle irodalmi díjjal ismerték el irodalmi munkásságát, legrangosabb a 2006-ban kapott Kossuth-díj.

 

II. Spiró György: Csirkefej (drámaelemzés)
1.Keletkezés: A Csirkefej című drámáját 1985-ben írta a szerző, amikor felkérték, hogy írjon egy darabot Gobbi Hilda számára. Sokáig vitáztak a rendezővel, hogy a színésznő nem túl idős-e ahhoz, hogy a Csirkefejben eljátssza a vénasszony szerepélt. Végül rá osztották a szerepet és élete végéig sikeresen játszotta. A darab megírásában fontos szerepe van a szerző szociológiai tudásának is.

2. Műfaja: Spiró meghatározása szerint tragédia a kettős gyilkosság és a véres indítójelenet miatt, a szakirodalom inkább tragikomédiának nevezi az alkotás műfaját.

3. Címe: atmoszférateremtő cím, ugyanakkor szokatlanságával felkelti a befogadó figyelmét. Alapvetően a híres nyitójelenetére utal. A címet a szerző a darab megírásának vége felé adta művének.

4. A dráma cselekménye
 A történet: Srác hazajön a nevelőotthonból, de nem tud bemenni lakásba, mert nincs kulcsa. Indulatba jön, Haverral felakasztják a porolóra a vénasszony macskáját. A néni hívogatja a cicát, csirkefejet hozott neki. A darab végén a két fiú az öregasszonyt is megöli. Mindez egy lebontásra ítélt külvárosi ház udvarában történik.

A drámának elsősorban nem a cselekménye érdekes – hiszen az alig van, nehezen elmesélhető -, hanem a szereplők jelleme a fontos. Beszélgetnek az udvaron (vagy próbálnak beszélgetni) s ebből kiderül, hogy mindannyiuk élete félresiklott, boldogtalan. Nincs nevük (haver, nő stb.) személytelenek. De ez a névtelenség arra is utalhat, hogy itt nem egyszerűen személyekről, hanem típusokról van szó. 

 Szereplők (12 fő), helyszínek:

- a ház lakói (Nő, Tanár, Anya, Apa)
- a környező világ lakói (Haver, Csitri, Bakfis, Törzs, Közeg, Előadónő)
- a nevelőotthon lakója: Srác

- a lakók múltja (Vénasszony, Nő, Apa, Anya, Srác)
- a macska megölésének körülményei, temetése
- a garázs

 A Srác nevelőotthonba került, nagyon vágyik az apja szeretetére, de nem kapja meg.

A vénasszonyról kiderül, hogy soha nem szerette a férjét, nem mert menedéket adni a zsidóknak a háború idején.  Lelkiismeret-furdalása van, utolsó reménysége az életben a macska, rá pazarolja minden szeretetét. Bűntudata van a múltja miatt, ezért is akar ingyen takarítani a nőnél, de az visszautasítja.

 A rendőrök itt egyáltalán nem a rend őrei. Csak az idegeneket igazoltatják, hiszen az ismerősökkel még meggyűlhet a bajuk.

 A nő és a tanár is magányosan él. A nő iszik. Egy öreg bácsitól örökölte a lakást, akit gondozott. Néha éjszakánként hallja a lépteit.

 A tanár magánórákat ad, csitri és bafkis hozzá jönnek. Az irodalom a tanár számára menekülési lehetőség, elhatárolja a valóságos világtól. Ady istenkereséséről beszél a lányoknak, de amikor a vénasszony megkérdezi tőle, hogy van-e Isten, nem tud válaszolni. A mű sem ad választ arra a kérdésre, hogy van-e Isten, s arra sem, hogy a körülmények, a sors vagy a szereplők bűnei felelősek a bűnhődésért, a rossz életért.

5. Az állanó helyszín- egy szanálásra ítélt, Budapest külső kerületi földszintes ház udvara (állandó díszlet)

6.  Szerkezet, mondanivaló
-16 jelenetből áll a színdarab
- Az 1980-as években válságba jutott a szocializmus társadalma, a kiúttalanság életérzése uralkodott el az embereken. A társadalom diszfunkcionálissá válik, nem működik már semmi: hatalom, vallás, család, munka, szerelem – mind-mind kiüresedetté, felszínessé válik, eluralkodik a tömegmagány érzése az embereken. Az értékválságban élő, vegetáló ember képe sajnos bármikor aktuális lehet egy válságát élő társadalomban, akár napjainkban is.

 7. A Csirkefej c. dráma motívumai

a) Áldozat: többféle módon megjelenik a darabban:

A Srác a szülei és a rendszer áldozata, a Tanár és a Nő önmaguk felfogása és a rendszer áldozatai, a Vénasszony véres emberáldozat, a csirkefej macskaeledel, szintén véres áldozat, a macska szintén áldozat, a Vénasszony számára társ, akit a férjénél is jobban szeretett.
b) Tékozló fiú:

A Srác hazatér az intézetből („tékozló fiú hazatér” – bibliai motívum), de a „haza” nem igazi otthon, nem várja a családja. Szeretne megfelelni apjának, vágyik a szeretetére, beszélgetni szeretne vele, meccsre menni, ez egyfajta kapocs lenne  köztük, de nem jön létre igazi kapcsolat, ezért a Srácon eluralkodik a gyilkos indulat, fékevesztettség, az önkontroll hiánya, ezért öl.

c) Bűn és bűnhődés

Dosztojevszkij híres regényével és filozófiájával hasonlatos a motívum felhasználás. A Vénasszony meggyilkolását ugyan nem követi a bűnt elkövetők bűnhődése, ezt nem ábrázolja, a macska elpusztításának viszont vagy bizonyos jelentősége, elindítja a Vénasszony ’megvilágosodási’, önreflekciós folyamatát, azaz megjelenik  benne a vezeklés vágya, az istenkeresés szándéka.

d) Istenkeresés
- Vénasszony a felismert bűnei után szeretne vezekelni, támaszt keresni. Ám hiába kérdezi a tanártól („Tessék mondani, tanár úr, van Isten?”, a válasz csak annyi: „Kell, hogy legyen.” Nincs bizonyosság.

A Vénasszonya görcsösen igyekszik jót cselekedni, segíteni másoknak, de azok elhárítják. Groteszk fordulat, hogy végrendeletében örökösévé teszi a Srácot, de éppen ő öli meg apja uszítására.

8. A szereplők

Szinte minden szereplő ki nem teljesedett személyiség, ún. „gyermekfelnőttek”, ami azt jelenti, hogy olyan egyén, akinek az életéből kimaradt a felnőtté válás folyamata. Nem képesek felelősséget vállalni tetteikért, személyükért. Önállótlanok, racionális gondolkodásra képtelenek. Identitásukat nem töltik be: Apa és Anya nem apa és anya a szó alapjelentésétben, a Tanárnak és a Nőnek nincsen párja, családja, az öregember feleslegessé vált, már nem a tapasztalat és a bölcsesség szimbóluma.

9. Nyelvezet

- igazi nyelvi és stilisztikai bravúr a dráma nyelvezete, a szereplők ún. „romnyelv”-et használnak. Ez azt jelenti, hogy gyakori a szövegben a káromkodás, az önismétlés, a szaggatottság, tehát a romnyelv szegényes, végletekig egyszerűsödött nyelv. A szereplők nagyon nehézkesen tudják kifejezni érzéseiket, gondolataikat.

A nyelv a beszűkült, embertelen világ kifejezését szolgálja.
Alapvetően 4 nyelvi réteg jelenik meg a műben:
1. az alantas, alpári, csekély szókincsű, beszűkült, csonkolt önkifejezés (sok káromkodás, tagolatlan és hiányos mondat, elhallgatás). Ez jellemző Apa, Anya, a Srác és Haver, a Törzs és Közeg, a Csitri nyelvhasználatára.
2. hétköznapi kommunikációra alkalmas, de meglehetősen szegényes nyelv.
Így beszél a Vénasszony, Nő, Előadónő, Bakfis.
3. választékos, iskolázott, szakmailag kiművelt nyelv
Csak Tanár beszéli ezt a nyelvet.
4. irodalmi nyelv
Senki nem beszél ezen a szinten, egy Ady-vers képviseli a műben, amit Tanár olvas fel.

 

 

 

 

 

                

                                  

 

 

Oldal: irodalom 14.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat