26. A görög dráma és színház; Szophoklész: Antigoné

27. Ady lírája az első  világháború idején

---

A görög dráma és színház kialakulása; Szophoklész: Antigoné

1. A görög dráma és színház eredete

- A  Kr.e. V. sz. konfliktusokkal (görög-perzsa háborúk, belső ellentétek) teli időszak volt az ókori Hellasz történetében, ez kedvezett a konfliktusokra épülő dráma műnem kialakulásának, fellendülésének.

- A dráma kifejezés a görög drán (cselekedni) szóból származik. Olyan műveket jelent, amelyeket színpadi előadásra szántak. Két alapműfaja a komédia és a tragédia. A komédiában az értékhiány lelepleződése nevetséges hatást kelt, a tragédia értékvesztésre épül.

- A görög dráma és színjátszás kialakulása vallásos szertatásokhoz, Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. Dionüszosz a bor és mámor istene, a démosz kedvelt istene volt. (A mítosz szerint Zeusz és a halandó földi királylány, Szemelé nászában fogant. A királylány a főistennel való egyesüléskor elégett, megsemmisült, Zeusz a combjába varrva „hordta ki" őt. Féltékenysége miatt Héra üldözi, többször széttépeti, de nagyanyja jóvoltából újra és újra életre kel - ily módon Dionüszosz a meghaló és feltámadó istenségek előképe.)

- Dionüszosz kultuszát Peiszisztratosz türannisz vezette be, hogy politikai érdekből a démosznak kedvezzen.

- Az istenség tiszteletére januárban kis-Dionüszia, március-április hónapokban egy 4 napos nagy-Dionüszia ünnepséget tartottak. Ennek keretében zajlott a drámai verseny.

2. a drámai verseny

- A drámai verseny rendezője-szervezője minden évben egy megválasztott arkhón (állami tisztségviselő) volt. Az ő feladata: a darabok kiválogatása, a színészek betanítása, a verseny lebonyolítása.

- A verseny anyagi hátterét az előkelőek vallási hozzájárulása, a leiturgia adta.

- A drámai versenyek a 4. napon zajlottak. 5 komédiaszerző 1-1 darabja, ill. 3 tragédiaíró tetralógiája (4 összefüggő tematikájú darabja) került bemutatásra.

- 10 dramaturgosz döntött a helyezésekről. Csak az 1. helyezés számított dicsőségnek.

- A drámai versenyeket évente egyszer rendezték meg. A darabokkal nemcsak szórakoztatni akarták a poliszpolgárokat, hanem tanítani, nevelni is. Az előadások olyannyira fontosakká váltak, hogy az állam ún. nézőpénzt biztosított a polgárok számára, hogy megnézhessék az előadásokat. A nézők szabadon véleményt nyilvánítottak, reagáltak, ettek-ittak az előadások közben.

3. a drámai szöveg

- A  drámai szöveg a Dionüszosz számára írt dicsőítő énekekből alakult ki fokozatosan. Kezdetben egy kórus, kar adott elő szövegeket Dionüszosz életéről, majd kivált a karvezető, és a karvezető és a kar párbeszédet folytatott egymással. Az első színészt az  jelentette, amikor Dionüszosz alakját megszemélyesítették. A hagyomány szerint Theszpisz volt az első színész. Aiszkhülosz, a híres drámaíró már két színészt szerepeltetett, Szophoklész pedig hármat egy jeleneten belül.

4. a görög színház

- Az ünnepségeken hatalmas tömeg vett rész, a színházat is ennek megfelelően alakították ki. A színház szabadtéri színház volt. Rendszerint domboldalra épített, félkör alakú, lépcsőzetesen emelkedő padsorokat képeztek ki a nézők számára. A színház közepét egy kerek, félkör alakú térség foglalta el, ez a tánctér (orkhesztra), a kar tartózkodási helye. A színészek álarcot hordtak, ezek kifejezték a szereplő karakterét, hangulatát. Csak férfiak játszottak, a maszk tette lehetővé, hogy a női szerepeket is férfiak alakítsák. A testüket általában díszes köpeny fedte, a hellenizmus korától elterjedt a magasított talpú cipő, a kothurnusz használata a színészek magasítása érdekében.

A színpadot egy keskeny, kb. 1,5 m magas emelvény jelentette, itt játszottak a színészek. A színpad mögött állt az állandó díszlet (szkéné), ahol a színészek öltözködtek. A kar az oldalkapun (parodosz) érkezett a tánctérre (orkhesztra), ahol énekelve, gesztikulálva, táncolva adták elő szövegeiket. Az orkhesztra közepén egy kis oltár állt Dionüszosz tiszteletére. Használtak különféle gépezeteket is (pl. emelőket az istenségek megjelenítésére).

5. a drámai szöveg, a tragédia

- A dráma külső formája eltér az epikától: a szereplők nevét és a hozzá rendelt szöveget (párbeszédet) olvashatjuk. Hiányzik belőle az elbeszélő, leíró szövegrész. Legfeljebb írói, rendezői utasítások szerepelnek benne.

- A tragédia kifejezés a tragodosz (kecskeének) görög szóból származik. Az elnevezés Dionüszosz kísérőire, a férfi felsőtestű, kecskelábú szatíroszokra utal.

- A görög tragédiák valamilyen konfliktust (összeütközést), döntéskényszert, azaz drámai szituációt (=kiélezett helyzet) állítottak középpontjukba. Ez a konfliktus tettváltás-sorozatot indít el. A művek rendszerint saját koruk nagy kérdésire kerestek és adtak válaszokat.

- A leghíresebb antik görög írók: Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész a tragédia műfajában, Arisztophanész pedig a komédia műfajában.

- a daraboknak a színházhoz alkalmazkodó, kötött szerkezeti felépítése volt

• Prologosz (előbeszéd): általában 2 v. néhány szereplő párbeszédéből kiderül az alapszituáció, a körülmények, a főbb szereplők kiléte és a köztük lévő fő konfliktus
• A parodosz a kar első, bevonulási éneke.
• Az epeiszodion a színészek zárt jeleneteit jelentette. Általában 3 v. 5 jelenet fordul elő a darabokban. Különleges epeiszodion a retardáció (a késleltető jelenet), és a krízisjelenet,  amelyben az egyik főszereplő feladja álláspontját, s megkezdődik a kibontakozás.
• A sztaszimonok a kar állva, táncolva, énekelve előadott szövegei. Feladatuk, hogy elválasztják egymástól a jeleneteket, értelmezik a látottakat, véleményt alkotnak, előre jeleznek, tehát sokféle lehetett.
• A darab végén, az exodikonban a kórus levonta a tanulságot, majd következett az exodosz, a tánctérről való kivonulás.

- A drámák forrása a görög mítoszok, mondakörök voltak.

- a tragédiák célja, hogy a néző katarzist éljen át (katarzis: a félelem és a részvét felkeltése által egyfajta belső megtisztulást, változást)

Ezeket a görög drámáról szóló törvényszerűségeket Arisztotelész Poetica c. művéből ismerjük.

6. Szophoklész

A 90 esztendőt megért, boldog életű Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédia-költészet fejlődésének tetőpontját. Szophoklész léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re emelte. Ránk maradt 7 tragédiája közül 3 a trójai, 3 a thébai mondakörből meríti témáját, egy pedig Heraklészról szól. Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz kapcsolódik. Állítólag 27 alkalommal nyert drámai versenyt.

7. A thébai mondakör

- Laiosz (lájosz) Thébai királya feleségével, Iokasztéval önmegtartóztató módon élt, mert borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra: Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját, és anyját veszi el feleségül. A király egyszer megszegte önmegtartóztatását gyermeket nemzett, fia született. A csecsemő bokáját átszúratta, innen a neve: Oidipusz ('dagadt lábú'), és elvitette a hegyek közé, hogy ott elpusztuljon. A szolgának azonban megesett a szíve rajta, s egy pásztornak adta, aki elvitte őt Korinthoszba az ottani királynak. Polübosz király sajátjaként nevelte fel őt.

- Oidipusz ifjú korában Delphoi jóshelyén kért felvilágosítást származása felöl. Ugyanazt a jóslatot kapta, mint egykor apja. Hogy megakadályozza a jóslatot, nem tért haza, hanem Thébai felé vette útját (nem tudván kilétét, öntudatlanul betölti sorsát): idegenekkel találkozott, vita támad közöttük, s megölte apját és kíséretét egyetlen szolga kivételével.

- Thébai falait a Szphinx tartotta rettegésben. Emberáldozatot követelt, míg valaki meg nem oldja talányos kérdését: mi az, ami reggel 4 lábon, délben 2 lábon, este 3 lábon jár? Oidipusz megfejtette: ez az ember. A Szphinx szakadékba vetette magát, Oidipusz pedig feleségül vette az özvegy királynét (vagyis édesanyját). Két fiuk, Polüneikész és Eteoklész, és két lányuk, Antigoné és Iszméné született.

- Az istenek haragja miatt azonban dögvész pusztítja a várost, ki kell deríteni, ki volt Laiosz király gyilkosa.  Oidipusz nyomozásba kezdett, s éppen a gyilkos után való kutatásban derült fény mindenre. Iokaszté öngyilkos lett, Oidipusz pedig megvakította saját magát. A két fiú megegyezett, hogy felváltva uralkodnak, de ezt megszegték. Polgárháború robbant ki közöttük. A két testvér egymás kezétől halt meg. A királyi hatalmat a vérrokonság jogán Kreón, Iokaszté testvére  vette át.

8. Szophoklész: Antigoné

- A dráma központi kérdése: Hogyan kell dönteni, ha szembekerül az emberség, a lelkiismeret parancsa, a hagyomány, az istenek tisztelete a zsarnoki, emberi törvénnyel?

- A görög tragédiára jellemző a hármas egység:

• Az események színhelye egyetlen tér
• A dráma időtartama csak néhány óra lehet
• A cselekmény egyetlen eseményre szűkül (egyetlen cselekmény szál van).

- Bevezető rész (prologosz) Antigoné és Iszméné párbeszéde: itt jelenik meg a drámai alapszituáció. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye (a halottat el kell temetni), s ezzel szemben a királyi törvény: Polüneikészt, aki Kreón szerint hazaáruló, mert idegen csapatok segítségével tört Thébaira, sem eltemetni, sem megsiratni nem szabad. Ebben a helyzetben másképpen dönt Antigoné és másképpen Iszméné. Antigoné lelkiismeretére hallgat, Iszméné azonban összeroppan, s nem mer Kreón tilalmával szembeszállni. Tehát a főkonfliktus Kreón és Antigoné között van, mellékkonfliktus alakul ki Antigoné és Iszméné között, mert Iszméné nem mer Antigonéval tartani, behódol Kreón akaratának. Így Antigoné egyedül száll szembe Kreón akaratával.

- Kreón trónbeszéde az uralkodó jellemét világítja meg.. Az új király a hatalomtól megrészegedve, kérkedő magabiztossággal, fölényesen beszél, s kiadja legelső parancsát: Polüneikészt nem szabad eltemetni. Ezzel csak hatalmát fitogtatja. Elvei és tettei között mély szakadék tátong. Arról beszélt, hogy a város javát fogja szolgálni, de vajon kinek használ az, ha a holtat nem temetik el, sőt megsértik ezzel Hádész birodalmát? A kar (itt a vének tanácsát testesítik meg) feladata, hogy őrizzék a törvény betartását.

- Azonba Kreón hatalma is korlátozott, ugyanis az őr jelenti, hogy első rendeletét máris megszegték, a holtat valaki homokkal szórta be, ezzel jelképesen eltemette őt.  Kreón lelkében felerősödnek az indulatok: uralkodói gőgje és sértett hiúsága küzd egymással, és ez bosszúra sarkallja. Azt hiszi, hogy érdekből, férfiak támadnak hatalma ellen.  A megfélemlített őr elfogja a tettest, kiderül, Antigoné, Kreón unokahúga temette el testvérbátyját. A vének vonakodnak Kreón cselekedeteitől. Kreón már most kezdi elveszíteni támaszait, mind inkább egyedül küzd, akárcsak Antigoné.

- Kreón megkísérli valamiképpen menteni megcsorbított tekintélyét. Abban reménykedik, hogy a leány tagadni fogja tettét, vagy pedig nem is tudott a tilalomról. Antigoné azonban nyugodt, csendes szavaival rácáfol erre a reményre. Antigoné férfiasan kemény, megingathatatlan, még büszkén nevetni is tud. Kreónból viszont csupán a sértett gőg beszél. Hogy hatalmát bizonyítsa, Antigonéval együtt Iszménét is halálra ítéli. Nemcsak két ember, hanem két erkölcsi felfogás áll itt egymással szembe.

- Iszméné is megjelenik, és szemünkben hőssé magasodik: a korábban még rettegő, aktív tettre nem, csak végtelen szenvedésre jó, szánalmat keltő lány, nővére példáját látván, vállalja a halált, a vértanúságot. Vétlenül is vállalja a „bűnt" és azt a büntetést, amelytől félve nem tudott Antigoné társa lenni. Antigoné keményen, büszkén, gőgösen, durván visszautasítja ezt. Kétféleképpen is lehet értékelni ezt a cselekedetét:

Antigoné megveti, gyűlöli a gyáva húgát.

Felébred benne a testvéri szeretet, megsajnálja Iszménét, hiszen ő lesz családjuk egyetlen élő tagja.

Késleltetés: Haimon megjelenése késleltető mozzanat, célja, hogy hasson apjára, s megmentse menyasszonyát. Haimon érvekkel igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervével, hiszen a thébai nép nemhogy elítélné, de dicséri a lány bátor, istenes tettét. Kreón hibát hibára halmoz, érvei egyre önzőbbek, csupán személyes jellegűek. Megsértődik azon, hogy egy fiatal érvel higgadtan az idősebb ellenében, félti hatalmát, egy nő miatt nem hajlandó megváltoztatni döntését.

„Inkább haljon meg Antigoné, csak a nép hazugságon ne fogja.

A király minden szavát „legyen jogos vagy jogtalan" a népnek követni kell.

Ha enged, akkor asszony rabjának fogják mondani

A város a király tulajdona..."

- A királyfi öngyilkosságra céloz. A zsarnok ezt maga ellen irányuló fenyegetésnek fogja fel. A király dühében fia szeme láttára akarja kivégeztetni menyasszonyát. Kreón végzetesen magára marad, s ez előre sejteti bukását. Iszménének azonban megkegyelmez.

- A halál felé közeledve Antigoné alakja megtelik gyengéd nőiességgel, gazdag érzelemmel, tiszta emberséggel. Antigoné az igazság és az élet halhatatlan szerelmese: a boldogságot, nem a halált keresi. Zokogva búcsúzik Thébai földjétől, kincses hazájától, atyai városától. A halál nem szép már, hanem iszonyat. Antigonét elhurcolják. Kreón látszólag győzött.

Krízisjelenet: a vak jós, Teiresziász érkezik, aki tisztábban lát, mint a látó. A jós arra kéri, inti a királyt, tegye jóvá tévedését. Kreón durván sértegeti a jóst, megvádolja, hogy lefizették, újra összeesküvésre gyanakszik. A drámai feszültség most éri el tetőpontját (krízis). Teiresziász megvetéssel fordul el a királytól, de előbb elhangzanak baljós szavai: a halottakért váltságul fiát fogja elveszíteni, s házát csakhamar férfiak, és nők sírása tölti be. Kreón megtörik: kétségbeesve fordul tanácsért a karvezetőhöz, aki gyors cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigonét, temesse el Polüneikészt. A király visszavonja parancsait. A feszültség feloldódik, a drámai cselekmény ezzel tulajdonképpen lezárul: Antigoné embersége győzött, a gőgös zsarnok megbukott. És még minden jóra fordulhat, hiszen a király megbánta tettét.

Végkifejlet: bekövetkezik a katasztrófa. Kreón felismerte ugyan hibáit, megbánta tetteit, de már késő, minden elveszett, bűneinek következményeitől nem menekülhet. Hírnökök hozzák a hírt Antigoné (a sziklabarlangban felakasztotta magát menyasszonyi fátylára, Haimon és Eurüdiké, a felesége haláláról, öngyilkosságáról. Kreón összeroppan, erkölcsileg összeomlik. Saját halálát kívánja. Összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés.

Antigoné jellemvonásai:

Jellemszilárdság

Bátorság (megveti az óvatosságot)

Őszinte ( nem tud tettetni)

Szeretete nem megalkuvó

Önfeláldozó, az emberség parancsának engedelmeskedik

Szereti az életet

Nem tud az adott szituációkban élni

Kreón jellemzése:

Ő Antigoné ellenfele, de nem emberi nagysága miatt, hanem mert ő a hatalom birtokosa. Elvei és tettei között mély szakadék tátong. Nem a város érdekeit védi, hanem a saját tekintélyét. Kreón bukásának oka saját zsarnoki jellemében keresendő, saját bűnei roppantják össze, hiszen semmibe vette az istenek törvényét, az emberség parancsát, a nép véleményét. Fia figyelmeztetése is csak zsarnoki dühöt vált ki belőle. Kreón jogosan vádolja önmagát fia és felesége haláláért. Jogosan bűnhődik. A sok rázúduló szerencsétlenség miatt részvétet érezhetünk iránta, de megbocsátani nem tudunk neki.

Kreón nem tragikus hős, Antigoné viszont az. A tragikus hős ugyanis az átlagembert felülmúló drámai jellem, aki az adott viszonyok között nem tud élni, mindet kockára téve küzd céljaiért, elveihez a végsőkig ragaszkodik. Küzdelmébe belebukik, s rendszerint meg is hal. Ilyen hős a drámában egyedül Antigoné.

Haimón jellemzése: (ő Antigoné jegyese, Kreón fia)

- Elítéli a jogtalanságot, a zsarnokságot, az emberség parancsára és az istenek tekintélyének megsértését.

Iszéméné: félénk, fejet hajt a zsarnok előtt. Megérti Antigoné igazát, érzelmileg azonosul vele, de az előállott helyzetben is tovább tud élni. Jelleme nem drámai jellem. Számára fontosabb a saját boldogulása, mint az erkölcsi igazság végrehajtása.

Összegzés: Shakespeare-ig nincs az Antigonénál összetettebb dráma a világirodalomban. Eszmei nemessége, a hősök mesteri jellemzése, a cselekmény biztosszerű bonyolítása, a szerkezeti remeklés, a kardalok szárnyaló szépsége a világirodalom legnagyobb művei sorába emeli.

___________________________________________________________

Ady egy jellegzetes motívumköre

- a háborúellenes versek -

1. Bevezetés

- Ady Endre a XX. század eleji magyar költészet megújítója, a magyar szimbolizmus megteremtője. A Nyugat irodalmi folyóirat köré szerveződő szellemi mozgalom vezéralakja, a nyugatosok első nemzedékéhez tartozott.

- Párizsban megismert szimbolizmust sajátos módon alkalmazza: a magyarság és egyéni létproblémáit fejezi ki általa. A szimbolizmus mellett a szecesszió a másik jellegzetes, alkalmazott stílusirányzat műveiben.

2. Életéről

- 1877. november 22-én született Érmindszenten (ma: Romániához tartozik, Adyfalva). Édesanyja, Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja volt, ezért Ady már gyermekkorától kezdve vallásos neveltetésben részesült (kálvinista). - Ez a szellem a tanulmányai során is végigkíséri: 1888 őszétől a nagykárolyi piarista gimnázium tanulója, majd 1892-től a Wesselényi Miklós Református Kollégium diákja Zilahon. A különféle felekezetekkel való megismerkedés tágította szemléletét, gondolkodásmódját.

-1896-tól a debreceni jogakadémia hallgatója lett,  1899-től már az újságíró Nagyváradon.

- Az 1900-as évek elejétől kicsapongó életet élt, melynek következményeként súlyos beteg lett. 1904-ben utazott először Párizsba és ekkor kezdett súlyosbodni betegsége is, mely többé már nem hagyta nyugodni. Párizsban újságírókét, tudósítóként tevékenykedett (Budapesti Napló).

- 1906 februárjában megjelent az Új Versek című kötete, mely miatt számtalan támadás érte. Érthetetlenséggel, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal vádolták. A következő években többször utazott ki Párizsba majd visszatért Érmindszentre lelki megnyugvást, békét keresni.

- Magánéletében kiemelkedő szerepet játszott Dióssyné Brüll Adél, aki nyitott házasságban élt. Nagyváradon ismerkedtek meg. Az Adytól idősebb hölgy segítette a költőt tehetsége kibontakozásában, elkísérte őt párizsi útjaira. Szerelmük, kapcsolatuk 1912-ben bomlott fel. A Lédához írt versek újszerűsége, hogy tükrözi a modern kor megváltozott nő-férfi kapcsolatát.

3. Az I. világháborúról

- Az I. világháború 1914 és 1918 között zajlott két katonai tömb, a központi hatalmak és az antant hatalmak között. A központi hatalmak (élükön: Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia) célja a világ területi újrafelosztása volt, mivel ezek az államok alig rendelkeztek gyarmatokkal. A háború kirobbantásához az ürügyet a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett sikeres merénylet szolgáltatta (1914. jún. 28.). Mivel Szerbia megtagadta, hogy területén osztrákok nyomozzanak, egy hónap múlva, 1914. júl. 28-án elkezdődött a háború. Villámháborúnak szánták, ám a frontvonalak a védekező fegyverek nagyobb ereje miatt nagyon hamar megmerevedtek, a háború elhúzódott.

- Az Osztrák-Magyar Monarchia a háború előtti években már válságos állapotban volt: kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek, a szociális ellentétek, viszont a politikai rendszer reformja nem valósult meg. A hivatalos propaganda szerint a háború megoldja majd ezeket a problémákat, így sokan (nem értve a valóságos folyamatokat) lelkesen indultak a háborúba. Kevesen értették meg a valóságos célokat, lehetséges következméyeket. Ady ezek közé a kevesek közé tartozott, műveivel igyekezett figyelmeztetni a társadalmat a veszélyekre.

- Ady magánélete is változott ez idő tájt: betegsége elhatalmasodott. Viszont ekkoriban ismerte meg a fiatal lányt, Boncza Bertát (Csinszka), akivel 1916-ban kötött házasságot. Egy ideig a csucsai kastélyban éltek, így Ady közelről láthatta a frontról vonuló sérült katonákat, ami megrázó hatást tett rá. Bár katonai behívót kapott a költő, betegsége miatt nem vett részt a harcokban.

- Ady verseit a Nyugat közölte ezekben az években, kötete csak 1918-ban jelenhetett meg A halottak élén címmel.

4. Ady lírájának változása, jellegzetességei ezekben az években

- Ady költői nyelve egyszerűsödött, a korábbinál dísztelenebb, ugyanakkor expresszivitása (=kifejezőereje) nőtt

- kevesebbb szimbolista költeményt írt, ugyanakkor az alkalmazott szimbólumok általában összetettebbek, áttételesebbek, bonyolultabb tartalmakat fejeznek ki

- gyakran ír olyan versszövegeket, amelyek drámai, belső beszédszerű, monologikus jellegű vallomások.

- a versek ritmusa kötetlenebb, közelít a szabad vershez

5. Ady: Az eltévedt lovas

- az alkotás 1914 novemberében jelent meg a Nyugatban

- a címben szereplő jelkép többjelentésű: szimbolizálhatja az utat tévesztő magyarságot ('magyar =lovasnemzet'), de az egész emberiséget, a bolyongó, eltévedt „utast", aki nem lel nyugalomra, nem talál célt. A lovas és a vádor alakja az európai kultúra alaptoposzai közé tartozik (toposz: olyan költői metafora, kép, amely korokon át ismétlődik, felhasználódik).

- a nyitó és a záró versszak keretbe foglalja a látomásos képsorozatot

- a költői én a versben alárendelt szerepet kap, nem önmagát fejezi ki, a hangsúly a démonikusan megjelenített világ képén van.

- a jelenetben szereplő idősík kettős: a múltra is, és a jelenre is utal a költő. A jelen a „novemberes", ködös ősz, vagyis a nehezen átlátható időszak. A lovas alakja a múltból tűnik fel, de a korábban művelt kultúrtáj, amin keresztül halad, a jelenre átláthatatlan, rátelepszik a burjánzó tenyészet. Lidérces hangulatú a táj  (ónádas, lálcolt lelkek riadoznak stb.)

- az emberi világhoz érkező lovas (8. vsz.) nem képes az „álmukba" roskadó embereket felriasztani 

- a költemény meglehetősen sejtelmes, lidérces hangulatú, az emberiség, a magyarság úttévesztését fejezi ki, azt, hogy nem ismerik fel a valós jelenbeli viszonyokat.

6. Ady: Emlékezés egy nyár-éjszakára

- 1917 februárjában, a visszaemlékezés attitűdje (=viselkedése) szerint írja a költő a versét, 1917-ben emlékezik az I. világháború kezdő napjára, amit a kommunikáció akkori szintjén különleges, misztikus napként élt meg (tudták, hogy elkezdődtek a háborús események, de közvetlen élményük nem volt róla).

- legfőbb szerekesztésmódbeli sajátossága, hogy nem tagolódik versszakokra a szöveg, de a visszatérő refrén („Különös,/különös nyáréjszaka volt"/ mégis tematikai egységekre tagolja a szöveget.

- a költemény bibliai képsorral kezdődik: az apokalipszisre, végítéletre való utalást jelenti a „dühödt angyal" képe, aki riadót fúj, azaz elkezdődik a világszintű esemény

- a 2. egységben a nap különlegessége, misztikus hangulata fogalmazódik meg. A „legalább száz" metonímia ismétlésével fokozza a hangulati hatást: elmék bomoltak, párták omoltak (= a bevonuló katonák miatt pártában maradó nőkre utal a képpel). Váratlanul, nagy tömegben fordultak elő misztikus jelenségek (pl. kigyullad a méhes, elveszett a kutya, a néma szolgáló énekel stb.)

- a 3. tematikus részben az emberi értékrend felfordulását fogalmazza meg (csörtetnek a senkik, az igaz ember meglapul, kényes rablók rabolnak (=nagyhatalmakra céloz ezzel). A legtragikusabbnak a gondolkodás „megrészegülését" tartja, a józan ítélőképesség elvesztését.

- az utolsó rész vallomás jellegű: saját állapotát, a háború miatti lelki-szellemi szenvedését, ill. „Istenvárását" fogalmazza meg: az emberiségtől nem, Istentől reméli a beavatkozást, a helyzet változását. Ez a záró kép a költő pesszimizmusát, az emberiségbe vetett hitének elvesztését fejezi ki.

7. Ady: Ember az embertelenségben

- A költemény 1916-ban íródott.

- Címe művészi szempontból rendkívül sűrített. A paradoxon az erkölcsi értékrend felfordulását fejezi ki. Az embertelenség a háború metaforája, az ember szó pedig az emberség, a tisztességes, erkölcsileg értékes személy metaforája. A cím egyúttal tőismétlés (figura etymologica) is.

- Az 1. versszak szinekdochéival („Szívemet a puskatus zúzta,/ Szememet ezer rémség nyúzta") személyes élményeire utal a költő: a csucsai kastélyból rá lehetett látni az országútra, a vonuló katonákra. A látvány miatti elkeseredését fejezi ki az „...agyamat a Téboly ütötte" allegóriával.

- A költő új küldetéstudatát fogalmazza meg a 3. szakaszban: a feladat: embernek maradni az embertelenségben, magyarnak az űzött magyarságban, azaz az értékeket át kell menteni a háború utáni időszakra, az élet új kezdetére.

8. Ady: Üdvözlet a győzőnek

- a verset 1918 novemberében írta a költő, tehát a háborús vereséget, a központi hatalmak, benne a Monarchia bukását megélte Ady (1919 januárjában hunyt el)

- a „győző" metafora az antant hatalmakat jelenti, őket kérleli a magyarság nevében a költő: „Ne tapossatok rajta nagyon,/Ne tiporjatok rajta nagyon.../. A magyar népet tragikus jelzőkkel jellemzi: vér vesztes, szegény, bal-jóslatú, bús nép. Ezekkel a jelzőkkel a magyarság múltjára utal, ill. világháborús szerepére.

- A háború felelőseinek nem a népet, hanem az ország vezetőit tartja („Sírjukban is megátkozott gazok" - utalás Tisza Istvánminiszterelnökre).

- A 3. vsz.-ban az emberveszteséget hangsúlyozza.

- A költemény célja, hogy a nép, a magyarság iránti részvét érzelmét váltsa ki a győztes hatalmakból.

_____________________________________________________________

<

Oldal: irodalom 6.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat