Elérhető témák:

23. A szövegösszetartó erő: a lineáris (szerkezeti-grammatikai) és a globális (szemantikai) kohézió kapcsolóelemei

24. A tájékoztató, kifejező és felhívó szövegfunkció

25. Stílustörténet, stílusirányzatok

26. A képszerűség stíluseszközei és hatásai, képek, képrendszerek felismerése, értelmezése

27. Állandósult szókapcsolatok, szokványos kifejezésmódok stiláris értéke (frazeológiai egységek, frazémák) 

28. Az alakzatok

---

 

A SZÖVEGÖSSZETARTÓ ERŐ: A LINEÁRIS (SZERKEZETI-GRAMMATIKAI) ÉS A GLOBÁLIS (SZEMANTIKAI) KOHÉZIÓ KAPCSOLÓELEMEI

 

A szöveg a legmagasabb szintű beszédbeli egység: mondatok láncolatából áll. A láncolat jelzi, hogy a mondatok összefüggnek.

A szöveg nem azonos a mondatok véletlenszerű halmazával, hanem a mondatok tartalmilag és szerkezetileg egységet alkotnak, tehát a szöveg: szerkesztmény. A szöveg mondatainak összetartozását, láncszerű összekapcsolódását a szövegösszetartó erő (kohézió) biztosítja.

 

I. A szövegkoherencia grammatikai mutatói:

1.) Határozott névelő pontosan utal a már előbb megnevezett dologra, jelenségre, fogalomra.

Pl.: Egy fiú és egy lány sétált a parkban. A fiú hirtelen megállt és megfogta a lány kezét.

2.) Kötőszók
Az önálló mondatokat összekötő kapcsolóelemek: a jelölt vagy odaérthető kötőszók..

Pl.: Tegnap vásárolni akartam. De mégsem mentem el, mert nem volt időm.(ellentétes, magyarázó)

3.) Névmásítás többféle nyelvtani szereppel rendelkeznek. A névmás más névszókat helyettesítő szó, elvont jelentése van, csak a szövegkörnyezetben kapja meg aktuális jelentését. Helyettesítő, tömörítő forma, segítségével lekerülhetjük a szóismétlést.

Pl.: A barátom középiskolás. Ő már harmadik osztályba jár.

A névmások előre- és visszautaló, valamint a szövegből kifelé utaló tulajdonságokkal rendelkeznek.

4.) Ragok és a jelek rendszere mondattá fűzik a szavakat, meghatározzák a szavak mondatbeli szerepét, eszközei az egyeztetésnek.(pl.: alany-állítmány egyeztetése)

Pl.: A nővérem bejött a szobába. Némán leült a fotelba és olvasni kezdett.

5.) A határozószók és névutók - szintén utaló és viszonyító feladatot látnak el.

Pl.: Ne úgy csináld, hanem így! - mutatta a kezével.

Majd én is elmegyek oda. Az asztal alatt van a ceruza! Oda esett.

6.) A szórend és a mondatfonetika eszközök, főként a hangsúly - a szórenddel és a hangsúllyal kiemelünk valamit, s annak adjuk a főszerepet.

Pl.: Holnap megyek moziba (és nem máskor). Moziba megyek holnap (moziba és nem máshova, ez a legfontosabb programom). Holnap megyek moziba, holnapután pedig kirándulok(a sorrendiséget hangsúlyoztam).

7.) Az új közléselem (a réma) és az ismert rész (a téma) minden mondatban arányosan jelenik meg; ami az egyik mondatban új elem, az a következőben már ismert részként jelentkezik. Ez a jelenség szintén összefügg a hangsúlyozással - mindig az új elem kap nyomatékot.

Pl.: Hívj fel szombaton! Bármikor hívhatsz, otthon leszek.

 

II. A globális kohézió

A szöveg tartalmi-jelentésbeli (szemantikai, globális) összetartó erejét elsősorban a kulcsszavak és a belőlük alakult témahálózat biztosítja.

Többféleképpen valósulhat ez meg:

1. az azonos valóságelemekre vonatkozó szavaknak, vagyis a kulcsszavaknak szó szerinti vagy változtatott alakú ismétlődésével;
2. rokon- és ellentétes értelmű (szinonim és antonim) szavakkal;
3. a kulcsszavak helyettesítésével a velük alá- és fölérendeltségi viszonyban, azaz mezőösszefüggésben álló szavak révén. (Egy jelentésmezőbe azok a szavak tartoznak, amelyek nem rokon értelműek ugyan, de jelentésük egy összetevőjében kapcsolódnak egymáshoz, például nép, nemzet, ország, lakosság stb.)
4. A kulcsszavakon kívül fontos szerepük van a tér-, idő-, oksági és egyéb tartalmi viszonyoknak és a szöveg belőlük alakuló hálózatának

 

• A névmások egyszerre szerkezeti és jelentésbeli kapcsolóelemek.
• A tartalmi-jelentésbeli kohézió fontos eszköze a tételmondat (más néven: kulcsmondat, fókusz, integráló mondat), amely összefoglalja az egész szöveg vagy a szövegegység tartalmát. A tételmondat gyakran a szöveg (szövegegység) elején vagy végén áll, de nincs is mindig megfogalmazva, ebben az esetben is összefoglalható azonban a szöveg tartalma egy ilyen mondatban (így készítjük a vázlatot).

 

A szöveg jelentésbeli kohéziója lehet - a szövegfajtától, a kommunikációs céltól függően - szoros vagy laza. Szorosabb például a kohézió a gyermekirodalomban, a tankönyvekben, egészen laza lehet a szépirodalomban.

 

A szöveg jelentése éppúgy többrétegű, mint a mondaté, az elsődleges jelentést kiegészíti a szövegösszefüggésből, a beszédhelyzetből, a közös előismeretből származó értelmi-érzelmi többletjelentés.

 ________________________________________________________

 

A TÁJÉKOZTATÓ, KIFEJEZŐ ÉS FELHÍVÓ SZÖVEGFUNKCIÓ

 

A nyelv (a beszéd) legfontosabb funkciói kapcsolódnak a kommunikáció legfontosabb tényezőihez.

A nyelv (a beszéd) három tényezője:

a beszélő (feladó),

a hallgató (címzett),

a beszéd tárgya, a valóság (kontextus)

 

A három tényezőhöz kapcsolódó funkciók a következők:

A valósághoz (kontextus) kapcsolódik a tájékoztató vagy ábrázoló funkció (=alapfunkciók):

            Fajtái:

            a) referenciális funkció: a valóságra vonatkozó ismereteinknek tényszerű közlése (pl. Süt a nap.)

            b) a beszélőhöz (feladóhoz) kapcsolódik a kifejező (=emotív) funkció: közvetlenül kifejezésre juttatja a beszélő magatartását, érzelmeit arról, amiről beszél  (tisztán emotív funkciójúak az indulatszók) + hangsúly, hanglejtés stb. (pl.: Jaj, de jó, hogy süt a nap!)

            c) a címzett (a hallgató) felé irányul a befolyásoló vagy felhívó = konatív funkció: kérést, felszólítást, parancsot stb. fejez ki; a hallgató befolyásolását szolgálja (pl. Ülj le!). Legtisztább kifejezése a felszólítás.

 

(Ezek az alapvető funkciók a mondatok tartalom szerinti felosztásában is megfigyelhetők, pl. a kijelentő mondat - elsősorban referenciális; felkiáltó, óhajtó - emotív; felszólító mondat konatív funkciójú. De a három funkció általában nem tisztán, elszigetelten, hanem összefonódva jelentkezik.)

 

Egyéb funkciók:

d) A kontaktusra irányul a fatikus (=kapcsolatfenntartó funkció). Célja: létrehozni, fenntartani, meghosszabbítani vagy megszakítani a kommunikációt (pl.: üdvözlés, köszönés, figyelemfelkeltő szavak - Figyelsz?, Érted?) Az állatok nyelvében is megvan; a gyermekek is ezt tanulják meg először.

e) A kódra irányul a metanyelvi funkció. Metanyelven a nyelvekről beszélünk - ilyenkor a nyelv maga eszköz és tárgy is (pl.: magyarórán a magyar nyelvről). A mindennapi nyelvhasználatban a metanyelvi funkció sajátos értelmezői szerepet is jelent (pl.: Mit mondtál? Nem jól hallottam?)

f) Magára az üzenetre irányul a poétikai (=esztétikai) funkció. Nem korlátozódik a költészetre, az esztétikai szerep, pl. jóhangzásra törekvés,, bizonyos képi kifejezések, szójátékok stb. a mindennapi nyelvhasználatot is jellemzik. Ugyanakkor igaz, hogy a költészetben a poétikai funkció a nyelv más funkciói fölé van rendelve. A költészeten kívül valamilyen egyéb funkció van a poétika fölé rendelve.

_________________________________________________________

 

 

Stílustörténet, stílusirányzatok

 

A különböző irodalmi korszakok egyúttal stíluskorszakok. Az irodalmi irányzatok stílusirányzatokat (stílusáramlatokat, stílushatásokat) követnek. Ezek alkotóit közös sajátosságok kapcsolják össze gondolkodásban, kifejezőeszközök használatában, történelmi, társadalmi felfogásban.

 

A magyar reneszánsz nyelvhasználata:

A XVI. sz. második felében uralkodóvá váló stílus Magyarországon, finom műgond jellemzi. Fő stilisztikai vonása az antikizálás (antik versformák és motívumok utánzása, harmónia, szépség). Kedveli a természeti metaforákat (virág, galamb, fülemile, csillag, napfény stb.). Balassi Bálint költői sablonjai között megtalálhatók a vágáns dalok, virágénekek fordulatai is. Nagy a szerepe az énekversnek. Balassinál hitelesen hatnak az idealizálást célzó díszítő halmozások: „Én drágalátos palotám, / jóillatú piros, rózsám, / Gyönyörű szép kis Violám".

 

A barokk stílus: A XVII. századtól a XVIII. század végéig tartó korszak nyelvi ízlése, a hatásosságot, a meggyőzést és a formai bravúrt tekintette célnak. Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István a kor legnagyobb írói. A barokk művekben az antik képi elemek a látomásos túlzást szolgálják, pompás díszítő metaforákkal kapcsolódnak. A hatásosság eszközei a hősi pátosz (különösen Zrínyinél), valamint a hosszú körmondatok, amelyeket dús, lávaszerűen hömpölygő szövegformálás jellemez. Fő képviselőjéről pázmányi körmondatnak is mondják.

 

A rokokó stílusa: A XVIII. század második felében a barokkból kinövő stílus, amely az emelkedett és súlyos nyelvi formákkal szemben a játékosságot, a derűt sugárzó stílusformákat kedveli. Aprólékosság, kecsesség és finomság a jellemzője. Az idilli hangulatot szinesztéziás képek („...a virágok hangicsálnak / teremtő ujjaidon") (Csokonai) és a miniatűrkultuszt bizonyító kicsinyítés teremti meg.

 

A klasszicizmus stílusa: A XVIII. század egyik meghatározó irányzata. Szemléletében és nyelvi ízlésében a klasszikus ókor mintáit követi. Fő képviselői: Kazinczy, Csokonai, Virág Benedek, Batsányi, Berzsenyi. Jellemzője: stiláris fegyelem, a retorikusan megformált, tanító célzatú műfajok, az egyszerű képek, a választékosság. Az időmértékes ritmika nyugodt pátoszt teremt a hangzásban. A mondatok arányos tagolása és elrendezése a ráció formanyelvét követi: logikus, meggyőző, sokszor felhívó és mozgósító erejű.

 

A szentimentalizmus stílusa: A XVIII. és a XIX. században a klasszicizmust, a rokokót és a romantikát kísérő stílus. Fő képviselői: Csokonai, Kisfaludy Károly, Ányos Pál, Kölcsey, Tárgyköre tipikus: az érzelmi lázadás, a be nem teljesült vágyak miatti sóvárgás és a lemondás. Az érzelmek háborgását a stílus finom szóanyagával érzékelteti.

 

A romantika stílusformái: A XIX. század legszélesebben ható művészeti stílusa. Jellemzője a felfokozott személyesség és az ihletettség. Felbomlik a klasszikus mérték, eltűnik a nyelvi visszafogottság, felváltja egy szuggesztív, dinamikus, látomásokkal teli költői világ. A képek hangulatkeltő és érzelemkifejező hatását az egyéni szóalkotások, merész képzettársítások segítik: pl. „lángzó kebel", „ködvár". A hangulatot a nyelv zeneiségével és a színek pompájával növelik. A magyar romantika legnagyobb nyelvművésze Vörösmarty Mihály, a próza legnagyobb mestere Jókai Mór.

 

A népies-realisztikus stílus: A romantikával párhuzamosan a XIX. sz. negyvenes éveiben stílusforradalom zajlott le. Petőfi és Arany költészetében a korábbi utánzó népies stílus természetes önkifejezéssé lett. A népiesség igazodik a mindennapi beszélt nyelvhez, törekszik az egyszerűségre, a természetességre, a közérthetőségre. Az egyszerű mondatformák jambikus lejtése követi az élőbeszéd ritmikáját. Sok a tájnyelvi kifejezés: „...en kendet utálom, / Mint a kukorica a gölödint"... „boritaltól piroslik az orra" (Petőfi).

 

A realizmus nyelvi stílusa: A realizmus a jelenségek valósághű ábrázolására törekszik. Jókai eszményesítő stílusával szemben Mikszáth legfőbb stiláris eszköze a mindennapi beszéd közvetítése, a valóság pontos megfigyelése. Életszerűsége legjobban a köznapi társalgás módján folyó párbeszédekben érezhető. Művészi erővel alkalmazza az ún. szabad függő beszédet, amikor az író szereplőjének gondolatvilágába helyezi magát. A realista stílus egyik legnagyobb alakja irodalmunkban Móricz Zsigmond, aki már ún. betűnépiességgel, a kiejtés szerinti írás hangsúlyozásával is közelít az élőnyelvhez.

 

A naturalista stílus: A XIX. sz. végén nálunk is meghonosodó művészi törekvés, a valóságábrázolás lehetőségeit dokumentumszerű leírásban látta. Nyomaival Móricz prózájában találkozhatunk. A beszélt nyelv keveredik nála az argó elemeivel. Az egyenes beszéd (a szereplő megszólaltatása) elevenen adja vissza a mindennapi nyelv mondatformáit.

Hiányos mondatok, elhallgatások, szaggatott szövegszerkezet jellemzi ezt a stílust.

 

A szecesszió stílusa: A századfordulón hódító stílus, amely keveredik a korabeli stílusirányzatokkal. Szemléleti forrása a kiábrándultság és a változtatni akarás. Stíluseszménye a feltűnő dekorativitás, ez a jellegzetesen stilizáló szóhasználatból, a mondat- és szövegszerkesztés zeneiségéből adódik. Jellemzői: rímek, alliterációk, jelzőhalmozás. A mellérendelő mondatszerkezetek kígyózó fonala felidézi a képzőművészetből ismert indázó növényi ornamentikát (pl. Babits: Esti kérdés).

 

Az impresszionista stílus: Az 1890-es évektől jellemző stiláris kifejezési mód. Szemlélete azonos a szecesszióéval. A hangulatkifejtés sok eszközével gazdagította a szépírói stílust: pl. a pillanatnyiság, az érzéki benyomások és élmények a szóképekben, a szinesztéziákban. Jelzők, jelzős szerkezetek, halmozás, nominális stílus. Jelzőstílusnak is szokták nevezni („az ablakot a kék tavaszban zöld ujjongással lengte be"), (Szabó Lőrinc). Legjellegzetesebb képviselőik a Nyugat lírikusai, de Bródy Sándor, Czobel Minka, Krúdy Gyula, sőt József Attila és Szabó Lőrinc műveiben is érezhető hatása.

 

A szimbolizmus stílusa: A XIX. század második felében indult útjára. A világ ellen lázadó költőket a titokzatos lelki szférák, a világ rejtett összefüggései érdekelték. Az új életérzést nem fogalmi úton fejezték ki, hanem sejtető képekkel, szimbólumokkal sugallták. A látomásosság gyakran kitágítja a szó jelentését, megnöveli erejét. Ady felfokozott képei, Babits víziói a mondatok szerkezetét is átalakítják. Ady átfogó szimbólumrendszert hozott létre, pl. az ős Kaján, a magyar Ugar, a Hortobágy poétája, a disznófejű Nagyúr.

 

A századfordulón jelentkező modernek törekvése stílusforradalmat eredményezett. A futuristák stílusát teljes nyelvi szabadság jellemzi: dinamikus kifejezésmód, a szavak egymás mellé helyezése, a központozás elhagyása. A szimultaneizmus technikájával a tér- és időbeli egyidejűséget képesek érzékeltetni (pl. Kassák).

 

Az expresszionizmus követői belső élményüket vetítették a világra. A „túlkiabálás" nyelvi eszközei: az erőteljes igék, igenevek, túlzó képek, indulatszók, felkiáltások. Látomásos metaforák jellemzik a feszültté vált elbeszélő stílust (pl. Szabó Dezső, Németh László). Igestílusnak is nevezik.

 

A szürrealisták a tudatalatti és az álom rétegeinek megragadására törekednek látomásos képekkel, egyéni asszociációkkal. A montázs-technika és az önműködő írás (automatikus írás) nem a logika szabályait követi, hanem álomszerű mozaikokat kapcsol össze. A szürrealizmusból fakad a groteszk és az abszurd.

 

A népies stílus: A két világháború között a legnagyobb hatású stílusirányzat. A beszédszerűség, a népnyelvi források, a nyelvjárásiasság, a szociografikus hitelesség jellemzi. A lírában a népiesség jellegzetes forrása a népdal, a ballada. Fő képviselői: Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter, Erdélyi József, Sinka István.

 __________________________________________________________

 

A  KÉPSZERŰSÉG STÍLUSESZKÖZEI ÉS HATÁSAI, KÉPEK, KÉPRENDSZEREK FELISMERÉSE, ÉRTELMEZÉSE

Mind a köznyelvben, mind az irodalmi alkotásokban a szemléletesség és a hatásosság gyakori eszköze a képszerűség, a képi ábrázolás.

A képek csak a szövegkörnyezetben értelmezhető képnek, és a képi ábrázolás e kettős szerepében rejlik stílushatásuk.

A képek egyrészt a dolgokat magyarázzák, megvilágítják, szemléltetik, tehát a megértést segítik. A képi ábrázolás érzékletessége megsokszorozza a gondolatsor erejét. Az ember mindig is törekedett arra, hogy gondolatait minél érzékletesebb képekben fejezze ki.

 

A képek három elemből tevődnek össze: az azonosítottból, az azonosítóból és az azonosítást jelző tulajdonságból.

A képi ábrázolás ereje attól is függ, mennyire eredeti a kép, mennyire szokatlan az azonosított és az azonosító összekapcsolása.

A szóképek-idegen szóval trópusok- egy része névátvitellel, metaforával, másik részük névcserével, metonímiával keletkezik.

A metafora a leggyakrabban előforduló szókép. A metafora a névátvitellel két fogalmat kapcsol össze valamilyen szemléletbeli vagy szerepbeli hasonlóság alapján, de magát a hasonlóságot nem nevezi meg. Annál nagyobb a metafora hangulati ereje, minél eredetibb, minél távolabbi dolgokat kapcsol össze.

Alakja szerint a metafora lehet teljes vagy csonka.

A teljes metafora kéttagú, mind az azonosított, mind az azonosító megjelenik a szövegben.
Az egyszerű csonka metafora egytagú, csak az azonosító elemet tartalmazza, hiányzik az azonosított megnevezése.

Más-más a metafora kifejező ereje a szófajától függően is. Megkülönböztetünk főnévi, melléknévi és igei metaforákat.

 

A metaforával rokon, ugyancsak a hasonlóságon alapul a megszemélyesítés, élettelen dolgok élőként történő bemutatása. Így megeleveníthetjük a természeti jelenségeket, a tárgyakat, a fogalmakat, az állatokat: az emberi cselekvéseket kapcsolunk hozzájuk, vagy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel őket.

A szinesztézia különféle érzéki benyomásokat kapcsol össze, és ebben a nagyfokú sűrítő erejében rejlik a stílusértéke.

A metaforás névcserének az a fajtáját, amikor egy elvont fogalmat elevenítünk meg egy érzéki képben, képsorban, allegóriának nevezzük. Az allegorikus képábrázolásban a kettős értelem egyidejűleg érvényesül. Mind a képi, mind a gondolati tartalom megtartja önállóságát, és a képsor minden mozzanatának megfeleltethető a jelentés egy-egy eleme. (Pl. Petőfi: Feltámadott a tenger - tenger = a nép metaforája, mely az egész vers alapmetaforája, így már allegóriának nevezzük).

A szimbólum ködösebb, homályosabb szókép az allegóriánál és a metaforánál, mert egymástól távol levő dolgokat kapcsol össze. A szimbólum valamely gondolat, eszme, érzelem jelképe. A köznyelvben is elterjedtek a szimbólumok. A költői szimbólumok építenek az olvasók képzettársításos készségére, sejtéseire, megérzéseire. A szimbólumokban leggazdagabb magyar költő méltán Ady.

Nem névátvitelre, hanem névcserére épül a metonímia. Ha két fogalom között ok-okozati kapcsolat vagy bármilyen érintkezés van, akkor az egyik nevet felcserélhetjük a másikkal, azt a másik értelmében használjuk.

Térbeli érintkezés ad okot a ház metonímiai használatára, a szó a benne élő embereket helyettesíti.

Időbeli érintkezéskor például az évszakokat az évszakra jellemző kifejezések fejezik ki.

Anyagnév cserélődik fel a belőle készült eszköz nevével

A metonímia alfaja a szinekdoché, melynek több alfaját különböztetjük meg. A rész megnevezésével jelölhetjük az egész fogalmát, a tágabb körű nemfogalom és a szűkebb körű fajfogalom felcserélésével, Egyes számú szó használatakor, többes számú helyett.

Bár a hasonlat nem szókép, hanem alakzat, a szerepe mégis megegyezik azokéval. A hasonlat közös tulajdonságuk alapján kapcsol össze, állít párhuzamba két dolgot. Fontos a hasonlat nyelvtani formája, megszerkesztettsége is, hiszen változatos nyelvi formában jelenhet meg a szövegben. (olyan, mint..., úgy, mint, akár....akár stb.)

A körülírás mind a köznyelvnek, mind a népköltészeti és irodalmi alkotásoknak kedvelt stíluseszközei. A fogalom közvetlen megnevezése helyett valamilyen jellemző jegy kiemelésével idézzük fel az elhangzott fogalmakat.
Körülírásos kifejezéseket gyakran használunk, hogy valamilyen fogalmat tapintatból, szeméremből, vagy illendőségből ne mondjunk ki, helyette szépítő kifejezést, idegen szóval eufemizmust alkalmazunk. A legtöbb eufémisztikus kifejezés a halál szóhoz kapcsolódik.

Ha a szóképek és az alakzatok egymásba kapcsolódnak, összefonódnak a szövegben, összetett kép, idegen szóval komplex kép keletkezik.

_________________________________________________________

 

ÁLLANDÓSULT SZÓKAPCSOLATOK, SZOKVÁNYOS KIFEJEZÉSMÓDOK STILÁRIS ÉRTÉKE (FRAZEOLÓGIAI EGYSÉGEK, FRAZÉMÁK)

 

 

A nyelv szókészletébe nemcsak szavak tartoznak, hanem a szónál nagyobb, egyéb kötött formák is. Ezeket hívjuk állandósult szókapcsolatoknak, vagy frazeológiai egységeknek, frazémáknak.

Legfontosabb jellemzőjük az alaki és jelentésbeli összeforrottság. Jelentésük nem szó szerinti, hanem átvitt

Az állandósult szókapcsolatoknak öt főbb típusát szoktuk megkülönböztetni. Ezek:

1. szólások
2. szóláshasonlatok
3. közmondások
4. szállóigék
5. szokványos kifejezésmódok

szólások:

-         lehetnek igés szerkezetűek (pl. csütörtököt mond), és párhuzamos szerkezetűek (pl. se füle, se farka)

-         szószerkezetből állnak

-         jelentésük átvitt

-         be kell szerkesztenünk őket a mondatba

-         pl. elveti a sulykot, nem teszi ki az ablakba stb.)

szóláshasonlat:

-         alakilag egy főmondatból és egy hiányos szerkezetű hasonlító mellékmondatból állnak.

-         Képalkotó fantáziánk nagyon gazdag, nemcsak használunk, gyakran alkotunk is szóláshasonlatokat

-         Jelentésük szintén átvitt értelmű

-         Beszerkesztjük mondatainkba

-         Pl. Szegény, mint a templom egere.

-         Napjainkból (ifjúsági és katonanyelvből): Kevés vagy, mint árvaházban a szülői értekezlet. Kevés vagy, mint turistaszalámiban az idegenvezető. Stb.

közmondás

-         valamilyen általános érvényű megfigyelést, életigazságot, tapasztalatot tartalmaz

-         szerkezetileg teljes mondat értékű

-         nemcsak egy fogalom helyettesítője, hanem ítéletet is tartalmaz

-         pl. Nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyézni. Ki korán kel, aranyat lel. Stb.

szállóige

-         szerzőjét ismerjük

-         irodalmi eredete kimutatható

-         pl. „Ne bántsd a magyart!" (Zrínyi), „Sok az eszkimó, kevés a fóka." (Madách)

 

A szokványos kifejezésmódok közé tartoznak:

- az állandó szerkezetű köszönésformák (pl. Adj' Isten jó napot! Pálinkás jó reggelt! stb.)

- a szitkozódások, káromkodások, átkozódások (pl. A fene ette volna meg ezt a kést, de életlen! Rohadjon meg alatta a szalma! Stb.)

- a népéletben a babonák, ráolvasások szövege azért állandó, mert egyébként - hitük szerint - nem hatnának. Újszülött látogatásakor, hogy ne ártsanak neki, pl. így szóltak: Csúnya, ronda vagy, meg ne verjelek szemmel.

- idézetszerűen mondogatják az emberek az időjárási, mezőgazdasági megfigyeléseket is. (pl. Májusi eső aranyat ér. Fekete széna, fehér kenyér.

- a modern jelenségek közül az állandósult szókapcsolatok közé kell sorolnunk a közéleti, politikai jelszót is (pl. Világ proletárjai, egyesüljetek!, Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!, Tisza múlttal a tiszta jövőért! Stb.)

- a különféle feliratokat pl. faliszőnyegen (pl. Itt nyugszom én, olvasod te, olvasnám én, nyugodnál te.)

- a spontán firkálásokat, graffitiket (pl. Itt jártam..., Hüje, aki elolvassa stb.)

 

 

Sokszor egy-egy állandósult nyelvi elem kialakulásának jól nyomon követhető oka volt, ezt nyelvtörténeti elemzéssel tudjuk megfejteni. (pl. a kígyót-békát kiált valakire, lóvá tesz fordulatok a boszorkányhit emlékei, a kosarat kap, kitették a szűrét az egykori udvarlási szokásokra utal, stb.)

 

Stiláris erejükről

-         az állandósult szókapcsolatok nagyon nagy stiláris erővel rendelkeznek. Képszerűségük, szemléletességük, hangulatuk élénkíti a stílust.

-         Gyakran fedezhetünk föl hibát a használatukban (pl. hibás idézés, összekeverés, szólástorzítás)

-         Pl. „A sült galamb most szállt le utoljára Ózdra." (a sült galamb aligha szálldos) A szólás eredetije: Várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön.

-         Tréfás, humoros célból is lehet szólásokat, közmondásokat kifordítani, eltorzítani (pl. Ép testben épp hogy élek, A kocka meg van vetve. Stb.)

-         Az állandósult szókapcsolatok a nyelvi humornak ezt a fajtáját elviselik, a tudatlan, rossz használat viszont képzavart, értelmetlenséget eredményez.

_________________________________________________________

Az alakzatok stílushatása

 

I. Szövegelrendezés a művészi nyelvhasználatban

- A szöveg stílusa választás és elrendezés eredménye, a nyelvi elemek minőségének, elrendezésének, sorrendiségének, kombinációjának egyaránt szerepe van a stílus létrejöttében.

- A nyelvi elemek jellegzetes kapcsolódási módját, a megszokottól eltérő használatát alakzatoknak nevezzük. Ezek egyúttal a szónoki beszédeknek is eszközei lehetnek.

- Szerepük a szövegben a stílus élénkítése, a feszültségkeltés, illetve érzelmi-hangulati hatás keltése. Hatásuk szembetűnőbb, ha egymással kombinálódnak.

- megkülönböztetünk hangalakzatokat, szóalakzatokat, mondatalakzatokat (nyelvtani alakzatokat) és gondolatalakzatokat.

- Az alakzatokat aszerint is csoportosíthatjuk, hogy milyenfajta átalakítást végzünk a szövegben.

Egyes alakzatok a hozzáadás (ismétlés) műveletével születnek.

Mások az elhagyás (kihagyás) műveletének alakzatai: idesoroljuk például a kötőszónak az elhagyását és a hiányos szerkezetű mondatok alkalmazását. Az is előfordul, hogy a szövegben

felcseréljük, vagy újakra cseréljük a nyelvi elemeket (felcserélés).

Elkülöníthetjük

tehát az ismétlésen, a kihagyáson és a felcserélésen alapuló alakzatokat.

 

II. Ismétlésre épülő alakzatok (hozzáadás, bővítés)

1. Hangalakzatok

- A szöveg zeneiségét a verstani eszközök segítik, ezek közül is elsősorban a ritmus: az ütemek (hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok) vagy a verslábakat alkotó rövid és hosszú szótagok szabályos ismétlődése.

- A sorvégi hangzók összecsengése, a rím is fokozza a zeneiséget:valamilyen hangulatot kelt, összekapcsolja a rímelő szavakat jelentésben, ezáltalerősíti (módosítja) a szöveg jelentését.

- Fokozottan érvényesül a beszédhangok tartalomerősítő

szerepe a szó eleji hangok összecsengésében, az alliterációban: „Száll a

szikra, fojt a füst, / Fő a fürdő; forr az üst” (Arany János: A bajusz).

- Azt a zenei verstani eszközt, amely a sor végén ott töri ketté a szintagmát (a mondatot), ahol ezt a természetes tagolás nem kívánná meg, áthajlásnak vagy enjambement-nak (ejtsd:

anzsambman) nevezzük. Megkülönböztetünk éles (szintagma tagjai sor végére és sor elejére kerülnek) és tompa áthajlást (a szintagmák egymás mellett maradnak, de a gondolat nincs lezárva írásjellel a sor végén).

 „s ott messzebb, kint a réten, / a permeteg sötétben / borzong a

félreugró / nyulak nyomán a fűszál, / a nyír ezüstös ingben / immár avarban kószál, / s

holnap vidékeinken / újból a sárga ősz jár” (Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik).2

 

2. Az alaki erősítés eszközei

- A szavak és szószerkezetek szintjén az ismétlésnek két altípusát különíthetjük el: az

alaki és a tartalmi erősítés eszközeit.

Alaki erősítésről akkor beszélünk, ha a szó hangalakja azonos vagy továbbképzett formában ismétlődik. Alaki erősítés a szó-, szószerkezet- (és mondat)ismétlés, valamint a tőismétlés (figura etymologica): „Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak, / Hogy látva lássanak” (Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…).

Az előismétlés (anafora) a sorok elején arányosan és szimmetrikusan ismétlődő szó vagy szócsoport: „Minden Egész eltörött, / Minden

láng csak részekben lobban, / Minden szerelem darabokban, / Minden Egész eltörött.”

(Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában)

 

3. A tartalmi erősítés eszközei

A tartalmi erősítés a felsorolás, a részletezés, a halmozás és a fokozás révén jön létre.

- A felsorolás azonos mondatrészi szerepben lévő, nem rokon értelmű szavak sorozata.

- A részletezés a felsorolással rokon alakzat: a mondanivaló aprólékos kibontásával az

érzelmi-hangulati hatáskeltés eszköze: „Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, / alszik a pókháló közelében a légy a falon; / csönd van a házban, az éber egér se kapargál, / alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, / kasban a méh, rózsában a rózsabogár…”

(Radnóti Miklós: Éjszaka).

- A halmozásban azonos szófajú és mondatrészi szerepű, gyakran rokon értelmű szavak, kifejezések kerülnek egymás mellé:

„Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” (Kölcsey Ferenc: Huszt).

- A fokozásban a halmozott mondatrészek között fokozati különbség van: „Én szívem, lelkem, szerelmem, / Idvöz légy, én fejedelmem!” (Balassi Bálint: Hogy Juliára talála…)

 

III. Az ismétléssel érintkező alakzatok (ellentét, párhuzam)

1. Ellentét

- Az ellentét a feszültségkeltés legfontosabb eszköze: ellentétes jelentésű szavakat, kifejezéseket, mondatokat, szövegrészeket állít szembe egymással.

- A paradoxon látszólagos vagy álellentét: „Te sem haltál meg, népem nagy halottja!” (Arany János: Széchenyi emlékezete);

- az oximoronban – jelző és jelzett szó ellentéte – egymást kizáró

fogalmak kapcsolódnak össze: „szeretlek, te édes mostoha!” (József Attila: Óda)

2. Párhuzam

- A mondatpárhuzam (paralelizmus) vagy gondolatritmus azonos vagy hasonló szerkezetek, gondolatok egymás mellé állítása, melyeknek tartalma lehet azonos, de lehet ellentétes is:

                    „Azon az éjjel / az órák összevissza vertek.

                    / Azon az éjjel / holdfénybenúsztak mind a kertek.

                  / Azon az éjjel / kocsik robogtak a kapunk alatt.

                  / Azon az éjjel /könnyben vergődtek a fülledt szavak” (Kosztolányi Dezső: Azon az éjjel).

- A gondolatritmus egyik fajtája a refrén: egy vagy több verssor ismétlődő visszatérése a mondanivaló kiemelésére.

 

IV. Kihagyásra épülő alakzatok (elhagyás, csökkentés)

1. Hiányzó nyelvi elemek

A szövegek stílushatása abból is adódhat, ha a nyelvi, képi, szerkezeti tömörítés folytán

a befogadónak kell kiegészítenie a hiányzó elemeket. A kihagyás a gondolati, érzelmi

és hangulati sűrítettség kifejező eszköze. Ez esetben a beszélő elhallgat vagy

csak utalásszerűen érint valamit.

- Hiányos lehet egy szókép (az egytagú metaforában csak az azonosító van jelen),

egy mondatszerkezet (a hiányos mondatban hiányzik az alany vagy az állítmány),

sőt a szöveg kifejtettsége is (balladai homály).

2. Késleltetés, célzás, rájátszás

- A kihagyás (hiány) esetei: a késleltetés (egy elem csak a szöveg folyamán válik világossá)

és a célzás (csak részben válik világossá, mire gondol a beszélő).

Ide sorolható az elhallgatás, a mondat szépítő (eufemisztikus) megszakítása: „Kendé bizony az árnyéka!/ Mert olyat mondok, hogy még a…” (Arany János: A fülemile);

valamint azelhallgatásból eredő kétértelműség is: „S trónjába nyugodt urak beültek / székelvén béke és harc között” (Bereményi Géza: Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről).

- Ha aszerző más szövegét megnevezése nélkül idézi vagy jellemző nyelvi megformáltságávalutal rá, rájátszással vagy allúzióval találkozunk.

 

5. Felcserélésen alapuló alakzatok (felcserélés, helyettesítés)

1. Szokatlan szórend, mondatrend

- Szokatlan szórend (inverzió); a köznapitól eltérő mondatrend; szokatlan modalitású

mondatok; költői vagy szónoki kérdés.

2. Túlzás, gúny, irónia

- A túlzás az érzelmi hatás kedvéért felnagyítja (vagy kicsinyíti) a jelenségek mértékét.

A túlzással rokon stíluseszköz a gúny és az irónia (lásd: stílusárnyalatok).

- A gúny a képtelenségig felnagyítva mutatja meg egy jelenség negatív vonásait.

- Az iróniában a látszólagos magasztalás mögött nyilvánvaló elítélés (elmarasztalás) bújik meg, ez a nevetségesség forrása. A dicséret és az elmarasztalás közötti ellentétet a szövegösszefüggés (kontextus) leplezi le: „Puszta a kert, e helyett a / Szántóföld szépen virít, /

Termi bőven a pipacsnak / Mindenféle nemeit” (Petőfi Sándor: Pató Pál úr).

 

Oldal: nyelvtan 3.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat