38. Madách: Az ember tragédiája - szereplők
39. Moliére: Tartuffe

40. Babits, a filozófus költő

41. Az Őszikék balladái

42. Kosztolányi Dezső lírájából

 _______________________________________________________

 

 Madách Imre: Az ember tragédiája – a főbb szereplők

1. jelentősége

- Madách Imre Az ember tragédiája c. drámai költeménye az 1848/49 utáni magyar irodalom kiemelkedő darabja. A Világos utáni nemzedék helykeresését, önértelmezési lehetőségét kutatja. Alapvető kérdéseket tesz fel művében, például: Mi az élet értelme? Van-e haladás? Mi a helye, szerepe a férfinak és a nőnek? Mi a nagy eszmék szerepe a történelem menetében? 

- Mivel egyetemes kérdésekre keresi a választ, műve olyan irodalmi alkotások csoportjába tartozik, mint például Dante Isteni színjáték című emberiségkölteménye, Goethe Faustja, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde c. mesedrámája. 

 

2. Madách Imre életéről (1823-1864)

- 1823. január 21-én született a Nógrád megyei Alsósztregován vagyonos középnemesi családban. Apját korán elveszítette, ezután anyja irányítja a birtokot. 

- Pesten jogot tanul. Megismerkedett Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Shakespeare, Victor Hugo műveivel, eljárt a Pesti Magyar Színház előadásaira, olvasta az Athenaeum folyóiratot. Latinul, németül, franciául olvasott. 

- 1840-ben Pesten megjelent első verseskötete Lantvirágok címmel. (Ihletője: Lónyay Etelka, ifjúkori szerelme)

- Ügyvédi képesítést szerzett. Balassagyarmaton joggyakornok, majd aljegyző lett.

- Bekapcsolódik a politikába, a centralisták híve. Az ellenzék szónokaként vált ismertté a megyében. Később szívbaja miatt le kellett mondania az aljegyzőségről. 

-1845-ben feleségül veszi Fráter Erzsébetet. Házasságuk kudarcba fullad, 1854-ben elválnak. (Egyéniségük nem illik egymáshoz: Madách befelé forduló, elmélyülő alkat, felesége inkább társasági életre vágyik.)

- Madách betegeskedése miatt nem vehetett részt a szabadságharcban. A családban viszont sorozatos tragédiák történtek. Kossuth titkárának rejtegetése miatt feljelentették. Pozsonyban, majd Pesten raboskodott. 1853-ban bizonyítékok hiányában elengedték.

-1859-től 1860-ig írta, 1862-ben jelent meg Az ember tragédiája. Ez a mű egy alapkérdésre keresi a választ: “Vitte-e előbbre a civilizáció az embert?” 

- Műfaja szerint drámai költemény.

- A Kisfaludy Társaság és az Akadémia is tagjai sorába választotta az írót.

-1860-61-ben ismét bekapcsolódik a politikába, Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. 1861-ben a pesti országgyűlésen a radikálisabb határozati párthoz csatlakozott. Egészségi állapota egyre romlott, 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg. 

 

3. Az ember tragédiája

A mű Madách legfontosabb és legismertebb tragédiája. 1859. február 17-én kezdte írni és 1860. március 26-án fejezte be. Arany János javaslatára és segítségével 1860-61-ben javított művén. Nyomtatásban először 1862. január 12-én jelent meg. Színpadi bemutatására 1863-ban került sor. 

Keletkezése: 

-Elsőként Szontágh Pálnak (barátja) olvasta el.
-történeti hitelesség szempontjából néhány jelentős változtatást javasolt, amit M. elfogadott
-Szontágh javaslatára 1861 elején átadta a kéziratot Arany Jánosnak:
- Arany először nem is akarta elolvasni, gyenge Faust utánzatnak vélte, majd 1861. szeptember 12-én levelet ír Madáchnak, néhány stiláris javítást javasol, pl. őmiatta került a mű végére: “Küzdj és bízva bízzál.”
-1861. október 31-én a Kisfaludy Társaságnak bemutatja a művet.
-1862. január 12-én jelent meg kiadásban először.
-1863. - második, javított kiadás. Ez a végleges

Keletkezésének családi okai:

a) magánéleti tragédiák
-felesége elhagyta
-öccse meghalt a szabadságharc alatt (futárszolgálat közben tüdőgyulladást kapott)
- nővére családját meggyilkolták a szabadságharc alatt román parasztok

b) társadalmi, politikai okok:
- az 1848-as szabadságharc bukása utáni általános kiábrándultság
-a tragédia nem a mo.-i nemzeti problémákról szól, az egész emberiség nevében nyilatkozik 

Az időpont, a téma és a műfaj összefüggése

Nem az egyedi, a sajátosan nemzeti felől közelít az általános felé, hanem az emberiség történetét feldolgozva egyetemes szintről próbál választ adni a nemzeti problémákra is. Ez a törekvés tükröződik a műfaj kiválasztásában is.

A műfaj: összetett a dráma műfaja
a) Drámai költemény vagy lírai dráma, mert drámai a formája, viszont a líraiság, gondolatiság uralkodik benne
b) Világdráma, emberiségköltemény, mert az emberiség alapkérdéseire keresi a választ.
 A feldolgozott problémakör az egész emberiséget érinti; a lét alapvető kérdéseit kutatja c) újkori misztériumdráma: 

 

- mert több világszint képviselői szerepelnek benne (lásd Úr, Lucifer, Ádám, Éva)

Filozófiai hatások a főbb szereplők megformálásában

1.) A hegeli dialektika szerint a világ fejlődésének oka a szellem változása, fejlődése. Az uralkodó koreszmét (tézis) az antitézis (ellentézis) harcra készteti, a kettő egyensúlyából keletkezik a szintézis, vagyis egy magasabb rendű eszmeiség.

- A három főbb szereplő közül Ádám és Lucifer a hegeli dialektika két ágát képviseli, s ennek megfelelően – a történeti színekben mutatott emberi alakjuk ellenére is – inkább tézisfigurák, eszmehordozók. A hegeli triád (tézis - antitézis - szintézis) logikájának megfelelően Éva kiegyenlítő szerepet tölt be sokarcúságával, az egymást követő színekben egymásnak ellentmondó jellemvonásaival az élet és természet sokarcúságát és sokféleségét jelképezi.

2.) A legfőbb probléma a darabban a világ alakíthatóságának illetve determináltságának kérdése. Az emberi szabadság illetve szabad akarat korlátlanul érvényesülhet-e a világban és a történelemben, vagy a természeti törvények determinizmusának rabja csupán? Ádám a romantikus liberalizmus titánfelfogásának (=nagyember kultuszának) eszméjét képviseli el-ellankadva ugyan, de a XIV. szín borzalmáig hisz a célelvű fejlődésben, a világ alakíthatóságában. Lucifer a pozitivizmus meghatározottság-tanát képviseli, a természeti, tudományos és lélektani determinizmust. Sorsa eleve elrendeltetett: „Végzetem, hogy harcaimban bukjam szüntelen” – mondja magáról. A tragédia válasza az antitézisre a kritikai kiegyenlítődés lehetősége, a szabadság és determinizmus ellentmondását feloldó hegeli válasz. 

 

4. A főbb szereplők bemutatása 

Az Úr alakja

- Az Úr alakját Arany János szerint „mesteremberes önelégültség” jellemzi: büszke az általa megteremtett világra. A főangyalok által dicsőítteti magát és a teremtést. Megteremtette, de magára hagyja az emberiséget: „Be van fejezve a nagy mű, igen/ A gép forog, az alkotó pihen./ Évmilliókig eljár tengelyén, /Míg egy kerékfogát újítni kell.” Madách a teremtett világot a mechanikus materializmus szerint képzeli el (az Eszme =Isten által anyagból teremtetett, gépszerűen működik), ill. a deizmus tana szerint (=Isten megteremti, de magára hagyja a teremtett világot).

- Egyedüli bírálója Lucifer. Az Úr és Lucifer között alakul ki a dráma főkonfliktusa. Mivel Lucifer determinált figura, ezért eleve alul marad majd a harcban.

- Az Úr Luciferrel szemben is kicsinyesnek bizonyul: megátkozva adja át „részét”, az Édenkert két fáját (tudás és halhatatlanság fája) Lucifernek. 

- A XV. színben Ádám szavaira nem ad egyértelmű válaszokat, a jövőt jótékony homályban hagyja, üzenete: „Mondottam ember, küzdve küzdj, és bízva bízzál!” – ez az élet értelme.

Lucifer alakja

- Lucifer a főangyalok egyike.

- Nevének jelentése: lux (fény), ferro (hozó).

- Madách Lucifer cinikus alakját Szontágh Pál nevű barátjáról mintázta.

- Lucifer nem dicséri alázattal a létrejött világot, szembeszáll az Úrral, részét követeli („együtt teremténk/Osztályrészemet követelem.”). Ő adta a világ teremtésének anyagi oldalát: pl. tér, idő, anyag.

- A világban a cél, a változás és az összhangzó értelem hiányát kifogásolja. Szerinte a teremtett világ csak játék, benne az ember csak bábu az Úr számára. A teremtett lény, az ember képes lesz utánozni a teremtést.

- Az Úr elűzi őt a mennyekből, s az Édenben két megátkozott fát, a tudás és a halhatatlanság fáját kénytelen átengedni neki. Lucifer öntudatosan vágja az Úr szemébe:

„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy -
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”

- Célja világos: az Úr világának megdöntése. Bizonyítani akarja, hogy a teremtés hiábavaló, tökéletlen. Meg akarja semmisíteni az embert, meg akarja akadályozni az emberi történelmet, ezzel bizonyítván a teremtett világ tökéletlenségét.
- Lucifer az első színekben az újat teremtő gondolat indulataival lép elénk. Végzete a szüntelen bukás, de ennek tudatában is vállalja lázadó szerepét.
- Lucifer tragikus magasságba emelt hősi alak. Az Úrral való vitájában az írói rokonszenv az ő oldalán van a kicsinyes, hiú Úrral szemben.

- Mivel Lucifernek célja van (meggyőzni a világ értelmetlenségéről), ezért az egyes korok hanyatló szakaszát, az eszmék kudarcát tárja fel Ádám előtt, így akarván őt öngyilkosságba hajszolni. Éva anyasága azonban megmenti Ádámot ettől. Lucifer elbukik.

- Mégis, az Úr zárószavai szerint Lucifer „dőre tagadásának” is helye van a világban, hiszen az ellentétek harca a világ fejlődésének mozgatórugója.

- Lucifer minden történeti színben jelen van Ádám alakja mellett. Értelmez, kritizál, gúnyos megjegyzéseket tesz helyzetekre, szereplőkre. Ezzel akarja elérni, hogy Ádám kiábránduljon az adott korszakból, eszméből.

Ádám, Lucifer, Éva

- Lucifer első csatáját siker koronázta: az első emberpár elkövette az ún. “eredendő bűnt”. Ádám elhagyta az Urat, s azt gondolja, semmiféle köszönettel sem tartozik Istennek.
- Az önerejére támaszkodó Ádám a jövőbe szeretne látni, tudni akarja, miért fog küzdeni, mit fog majd szenvedni.
- Fontos mozzanat, hogy a jövőt Lucifer mutatja meg. Lucifer célja továbbra, is az, hogy az Úr világát megdöntse, értelmetlenné tegye a teremtést.
- A keretszínek és a “történeti színek” viszonya laza. A drámai költeményt elindító konfliktus közvetett módon nyilvánul meg.
- A történeti színekben Ádám nem közvetlenül Luciferrel kerül összeütközésbe. Lucifer csak Ádám kísérője lesz. Ádám fellobbanó hitével a kétely érveit állítja szembe. Vitájuk végigvonul az egész műalkotáson, párbeszédükben a különböző választási lehetőségek között dönteni nem tudó író vívódása fedezhető fel. A különböző érvek egymás ellen szegüléséből alakul ki a tragédia drámaisága.
- Ádám és Lucifer egymással szembenálló értékeket testesít meg, Éva pedig kettejük között áll: Ádám idealizmusával és Lucifer eszménytelenségével szemben a sokszínű “természetet” képviseli. Alakja színről-színre változik.
- Bár Éva miatt vesztette Ádám a Paradicsomot, Éva a nőisége révén őrzi ennek visszfényét, s képes felidézni valamit az Édenből.
- Lucifer “legerősebb ellenfele” Éva. A lelki nemesség, az érzelem “vékony szálát” Lucifer képtelen széttépni.
- Éva veszi rá ugyan Ádámot a “bűnre”, de ő menti meg anyaságával a pusztulástól, az öngyilkosságtól is.

Ádám

- Az ő alakjában ismerhető fel leginkább Madách belső vívódása: hinni akarása és kételyei.

- Ádám az, aki megálmodja az egyes történeti színek koreszméit. 

- Kezdetben aktív, a londoni színtől viszont egyre passzívabbá válik.

- Egyiptomban az abszolút hatalomban (fáraó), az ókori Görögországban a demokráciában (Miltiádész) hisz. Mindkét politikai rendszer zsákutca Madách felfogása szerint, így Rómában a hedonizmusba, az élet felfokozott élvezetébe menekül.

- Középkori lovagként (Tankréd) megtapasztalja a vallás dogmává merevedését, a szeretet nevében eretnekeket máglyán égetnek meg Konstancinápolyban. S bár őszintén szerelmes Évába, az apácalét nem engedi szerelmük beteljesedését.

- Keplerként a prágai császári udvarban él, de nincs szükség zseniális tudására: horoszkópokat készíttetnek vele. Felesége, Borbála a kor felfogása szerint megcsalja őt.

- Ádám a párizsi események, a nagy francia forradalom eszméit tartja a legnagyobbra („Szabadság, egyenlőség, testvériség!”). Ez tükrözi Madách felfogását, a ’48-as eszmékbe vetett hitét, liberalizmusát.

- A londoni szabadversenyes kapitalizmusban csak szemlélődő, már nem alakítja eszméivel a történelem menetét. Csalódik a polgárlány (Éva) haszonelvű szerelmében.

- A falanszter hideg racionalizmusa elriasztja, még ha a cél nagyszabású is: megmenteni a földi életet a Nap kihűlése utáni időkre.

- Megpróbál kiszakadni a Föld hatóköréből (Űr szín), de nem tud, a Föld Szelleme visszatartja.

- Az eszkimószínben két alakban is látjuk: szembesül saját maga állatias, vegetatív szintre süllyedt, csak az életben maradással foglalkozó figurájával („Sok az ember, kevés a fóka.”).

- Lucifer tendenciózus álmai hatására öngyilkos akar lenni az utolsó színben, de Éva anyasága visszarántja őt ettől. Kérdéseire az Úr nem ad egyértelmű válaszokat. Azzal nyugtatja, hogy harcaiban Istenre, saját erejére és a nőre, társára támaszkodhat. Az Úr az élet vállalásában, a küzdésben jelöli meg az ember feladatát, életének értelmét.

Éva

- Madách részben feleségéről, Fráter Erzsébetről mintázta alakját.

- Éva legfőbb feladata: az elveszett Éden, a harmónia megidézése minden korokon át.

- Madách felmenti őt bűnei alól (Prága II.: „…míg a jó sajátja/Bűne a koré, mely szülte őt”-írja.

- Éva nem alakítja eszméivel a történelem menetét, a koreszméket a férfi, Ádám álmodja meg, Éva valóban „csak” alszik. Szerepe, hogy a férfi társa legyen. A sokszínű, változó természetet képviseli.

- Éva mindig alárendelt helyzetben van a férfihoz képest, viszont erkölcse, elismertsége változatos az egyes korokban.

- Rabszolgafeleség az egyiptomi színben, akiben a fáraó felfedezi az életében hiányzó szépséget és szeretetet, de csak „csecsebecsét” lát benne, „Haszontalan, de szép, /S ez érdeme” – mondja.

-Ttisztes feleség és családanya Miltiádész oldalán a görög színben, aki kiáll a hazaárulással vádolt férje mellett („Az a nőnek joga, hogy férjét védje/, Még ha bűnös is” – mondja.)

- Az élvezetekben tobzódó római előkelő ifjak között az lelkében szólal meg az Éden, a harmónia, a tisztaság utáni vágy.

- A konstancinápolyi színben őszintén szereti Tankréd lovagot, de az apácalét nem teszi lehetővé a szerelem beteljesülését. A kor felfogása részben elválasztja a nőt a férfitől, részben lealázza a nőt (lásd Lucifer viselkedése Éva kísérőjével).

- Kepler feleségeként, Borbálaként a kordivatnak behódoló, férjét megcsaló nőtípussal találkozunk, de Madách a kor bűneként fogja fel Éva viselkedését.

- A párizsi színben két alakban is látjuk őt: Dantont a forradalmárnő hevessége, primitívsége taszítja, míg a halálraítélt márkinő előkelősége, tartása vonzza.

- Az érdekelvű londoni színben ellenszenves polgárlány, aki érdekből házasodik, elutasítja – anyja miatt – Ádám őszinte közeledését.

- A falanszter hideg racionalizmusa megöli a szerelmet, szeretetet. Nő és férfi már csak a gyermeknemzés során találkozik, a néhány éves gyermeket elszakítják anyjától. Az érzelmeket „őrültségnek” titulálják a tudósok.

- A legszánandóbb Éva alakja eszkimóasszonyként: csúf, kiszolgáltatott, vegetatív lény.

- Tehát sokszínű és változatos alakban van jelen Ádám oldalán Éva az egyes színekben.

Anyaságával ő menti meg Ádámot az öngyilkosságtól. Küldetése, hogy társa legyen a férfinak az élet küzdelmeiben.

________________________________________________________

 

Moliére: Tartuffe

1. A szerzőről

- francia drámaíró, színész, rendező, társulatvezető, a modern komédia megteremtője

- eredeti neve Jean-Baptiste Poquelin (ejtsd: zsan-batiszt-póklen)

- Párizsban született 1622-ben

- apja jómódú udvari kárpitos volt, s azt szerette volna, ha fia viszi tovább ezt a címet

- jezsuita kollégiumban tanul, majd egyetemen jogot és filozófiát hallgat, húszévesen kész ügyvéd

- érdeklődése azonban már kora ifjúságától a színházhoz vonzotta. Megkapván anyai örökségét, az irodalom- és színházkedvelő Béjart  (ejtsd: bézsar) családhoz költözik. Beleszeret a nála idősebb, szép és tehetséges Madeleine-be  (ejtsd: madlen) (aki akkor már színésznő), majd felveszi a Molière  nevet, s a Béjart testvérekkel és néhány művészetrajongóval együtt színtársulatot szervez: ez az Illustre Théâtre. Kezdeti kudarcok miatt  Molière a bukott társulat fejeként kétszer is az adósok börtönébe kerül. Kiszabadulása után vándorszínészetre adják fejüket (1645)

-          az elkövetkező 13 évben kitűnő komikussá érik. Kezdő íróként olasz komédiákat dolgoz át, s a komikus főszerepeket magára osztja.

- 1659-ben bemutatja a korabeli szellemi divathóbortot: a finomkodó társalgási stílust és a szalonköltészetet gyilkosan gúnyoló játékát, a Kényeskedőket. A bemutató után felível pályája. Ünnepelt szerző, rendező, színész és társulatigazgató, a Napkirály kedvence, akinek magas pártfogása féken tartja az intrikákat és rágalmakat.

-1662-ben beköltözhet a társulat a királyi palota színházába.

- Ugyanebben az évben a negyvenéves Molière feleségül veszi Armande Béjart-t, régi barátnője 19 éves lányát (mások szerint húgát). Rosszindulatú ellenségei azt híresztelik, hogy tulajdon lányát vette el. (Armande igazi apja valószínűleg Modena gróf volt.) XIV. Lajos pedig úgy mond véleményt, hogy vállalja Molière első kislányának keresztapaságát.

2. A Tartuffe bemutatás

- 1664-ben óriási botrányt kavar a Tartuffe bemutatója; Párizs érseke letiltatja a színpadról a darabot, s csak 1669-ben játszhatják újra, ekkor már végleges formájában.

3. További művei

- Molière egymás után írja nagy jellemkomédiáit (Don Juan; Mizantróp =’embergyűlölő’) s ezekkel párhuzamosan közönségcsalogató zenés komédiáit (A szerelem, mint orvos) és harsány humorú vígjátékait (A botcsinálta doktor).  További híresebb darabjai: Dandin György; A fösvény; Gömböc úr; Úrhatnám polgár.

4. Halála

- Az erős munkatempó egyre jobban aláásta egészségét (minden jel szerint tüdőbajos lehetett).

- 1673. február 17-én új darabjának, a Képzelt betegnek a negyedik előadásán rosszul lett (címszereplőként), de végigjátszotta az előadást, hogy a társulat el ne essen a bevételtől. Néhány órával később meghal

- Párizs érseke (hivatkozva egy régebbi, színészeket sújtó rendelkezésre) csak napok múlva és csak sötétedés utánra engedélyezte a temetést, gyászpompa nélkül.

5. forrásai 

- Vígjátékai sok forrásból táplálkoznak; „onnan merítek, ahol találok”, vallotta. Klasszikusok ötleteit is felhasználta, de főleg a vásári komédiák vérbő, népi humora ihlette: a francia farce (ejtsd: farsz). Másik fő forrása az olasz commedia dell’arte volt. Eszközeiket bőségesen alkalmazta a szövegben és a játékban egyaránt (ilyen például a típusfigurák alkalmazása: pl. okos szolgáló, buta szerelmesek, doktor, kapitány stb., rögtönzések a darabban, lazzik, azaz tréfás némajáték a darabban stb)

6. címadás 

A vígjáték-irodalomban gyakori köznévi (sokszor jelzős szintagmás) cím eleve arra a hibára, torzulásra irányítja a figyelmet, melynek leleplezése, nevetségessé tétele a mű célja (Kényeskedők; Tudós nők; Botcsinálta doktor; Úrhatnám polgár; Képzelt beteg stb.).

7. eredetiség kérdése 

Molière nem törődött műve részleteinek eredetiségével, pl. A fösvény Plautus A bögre c. komédiájának feldolgozása. Teljes jeleneteket átvett (ilyen pl. a fösvény-monológ, a bögre (ládika) - szerelmes félreértett azonosítása stb.), de „mértékletes” kora jó ízlésének (és saját dramaturgiai céljainak) megfelelően változtatta is az anyagot.

8. Tartuffe 

a) a bemut

- Molière a Tartuffe-öt 1664-ben Versailles-ban, az Udvar előtt mutatta be; de érseki követelésre XIV. Lajos betiltotta a darab előadását, és csak hosszú csatározások után, l669-től játszhatták újr

b) téma

- Az első változatban a címszereplő még szerzetesi ruhát hordott, ezt „levetették vele”, hogy általánosabb legyen a figura, és mindenfajta képmutató magára vehesse az író vádjait.

- A mű végleges formájában a rezonőr Cléante világossá teszi a valódi és a látszatvallásosság közti különbségét: „Neked egykutya, hogy ami szivedre hat, / Képmutatás-e vagy igazi áhitat?” (I.5.). A hiba a „vallás és a vakbuzgalom”, a „valóság és a látszat”, „az igaz és a talmi” összekeverése - Molière csak azt veti el, ha „mesterség a hit és árucikk a vallás.)

c) klasszicista vonások, műfaj, dramaturgiai sajátosságok (drámaszerkesztési sajátosságok)

- A Tartuffe, végleges változatában, 5 felvonásos, a klasszicista szabályoknak és követelményeknek mindenben megfelelő, verses formájú komédia (páros rímű alexandrinusokban íródott). Néhol még felfedezhető a farce és a commedia dell'arte hatása, Molière felhasznál csel- és helyzetvígjátéki elemeket; a Tartuffe alapvetően mégis jellemkomédia, tehát a hős saját vonásai - nemcsak belső tulajdonságai, hanem megjelenése, beszédmódja, viselkedése - miatt válik nevetségessé.

- A Tartuffe zárt rendszerű mű: a színhely végig Orgon párizsi polgár háza, az időtartam egy nap (reggeltől estig), szereplői egy polgári család tagjai.

- Molière a valóságból csak azokat a részleteket emeli ki, amelyek céljához - a főszereplők, így a bűnök leleplezéséhez - szükségesek. (Nem ismert pl. Orgon foglalkozása, családi előélete; bizonytalan Tartuffe származása stb.) Az eseménysor a célra irányuló helyzetek láncolatából áll, ez adja a szűk időkeretek között pergő cselekmény egységét, egyenes vonalát, (a komédiában nem szükségszerű) okozatiságát.

- A banális cselekmény eléggé érdektelen lenne a különböző formákban és szinteken megjelenő komikum, a kidolgozott részletek, friss ötletek, és a nagyszerű szerkesztési megoldások nélkül.

- Elismert a mű bravúros indítása: a kor dramaturgiai szokásaitól eltérve, in medias res „háromgenerációs”, hét résztvevős családi vitával kezdődik úgy, hogy veszekedés közben mutatják be egymást és a viszonyokat.

- Ennek az expozíciónak is következménye a címszereplő késleltetett belépése: csak akkor (III.2.) jelenik meg a színen személyesen az, akiről állandóan szó van, aki hatalmában tartja és félrevezeti a családfőt, amikor az író már sok nézőpontból bemutatta. (Új elem a megszokott vígjátéki konfliktus-sémában a kívülről jött betolakodó „áttételesen működő” cselekménymozgató szerepe.

- A „kettőztetés” komikumát használja ki Tartuffe vallomásának helyzetismétlése: mindkétszer kihallgatják Elmirához intézett szavait, de másodszorra a jelenet ellentétes hatást vált ki. (Először Orgon nem hisz fiának Damis-nak, kitagadja őt, másodszorra lebukik Tartuffe.)

- A jellemkomikum fokozását szolgálja bizonyos jelenetek egymásutánisága is (pl.: Dorine-t szemérmetlenséggel vádolja Tartuffe (kendővel akarja letakarni a kebleit, majd rögtön letámadja Elmirát, hevesen udvarol neki.)

- Elmira „egérfogó” (cselvígjátéki) jelenetén kívül bohózati hatásokat tükröznek a helyzetkomikumra épülő szituáci

 pl. Dorine addig vág Orgon szavába, amíg az „pofon akarja vágni, de nem sikerül”;

-  a helyzetkomikum egyik nagyjelenete Orgon asztal alá bújtatása (IV.5.), ill. ennek farce-gesztusos folytatása: „Miközben Tartuffe kitárt karral előrelép, hogy megölelje Elmirát, az hátralép, és Tartuffe észreveszi Orgont” (IV.7.).

- A farce inkább szimbolikusan érezhető abban a tragikomikus jelenetben, amikor a magát vádoló Tartuffe mellé Orgon is letérdel, átöleli a csalót, s közben (kétfelé fordulva) hol ordítozva szapulja a fiát, hol elérzékenyülten engeszteli „testvérét” (II.)

- Tartuffe összetett, álszentségében eleve kártékony figuráját a kezébe kerülő hatalom egyre félelmetesebbé teszi; tettei alapján inkább tragédiába illő jellem, gesztusai teszik komikussá.

- A szóismétlés komikus hatására épül Dorine beszélgetése a hazaérkező Tartuffe-fel.

-          A darabban, a szerkezetből következően, kettős leleplezés játszódik :

a)      egyrészt a vallás álarcában (jámboran, alázatoskodva) megjelenő kapzsi, gátlástalan, egoista, cinikus, érzéki Tartuffe-ről; 

b)      másrészt a zsarnok apáról, aki csak a saját akaratát érvényesítené a családban, miközben félrevezethető, rászedhető,

c)      Az ő jellemkomikumi kettőztetése az anyja, aki még fiánál is hiszékenyebb és elvakultabb, tehát még később, és csak külső, „hivatalos” szereplővel győzhető meg. Ők ketten - egy náluk is „ájtatosabb” csodálatával - (valós!) vallásosságukat eltúlozva válhatnak az álszentség áldozataivá 

(Tartuffe „megkettőződése” képmutatásban Lojális úr, a törvényszolga - a vígjátéki jellemek megismételhetők; az író „több példányt” is bemutathat egy típus variációiból. 

-          A kor hierarchiáját tükrözik a családi viszonyok: az apa bármily esztelen lépését „engedelmesen” és „szófogadóan” kötelesek fogadni gyerekei, sőt felesége is. (Az eseménysort eleve hibás elhatározása indítja, és rossz döntéseinek sora juttatja mélypontra a családot.) A meglevő feszültségeket (életfelfogás-különbségek stb.) válsággá mélyíti, s a kommunikációt is lehetetlenné teszi, hogy Orgon elsajátítja Tartuffe „etikáját”: „mégha itt előttem / Halna is meg anyám, gyermekem, feleségem, / Nem törődnék vele...”. (Nemcsak Elmira hogylétéről nem érdeklődik, de nem is informálja az eseményekről, a kazetta-ügyet is sógorának meséli el - még Damis is Cléante közbenjárását kéri apjánál, húgáért.) 

-          Elmira nem is családbeli helyzetéért, hanem dramaturgiai funkciójáért válik fontos szereplővé: Orgon elvakultsága már nem leplezhető le (hagyományos vígjátéki) komornai cselvetésekkel. Tartuffe túlságosan jó helyzetfelismerő, intelligens, taktikus ellenfél (l. gyors reagáló képességét, merészségét, önbizalmát, emberismeretét a szerelmi vallomása utáni helyzetben (III.6.): kockáztat, azonnal önostorozásba kezd, majd esztelen túlzással téveszti meg Orgont). Tartuffe csak saját gyenge pontján - „szive hevülése”, „vágya”, „érzékei” - leplezhető le, akkor, amikor nem játssza álszent szerepét (tehát amikor kettesben hiszi magát szenvedélyének tárgyával). Így Elmira, aki nyilván észrevette Tartuffe érdeklődését, magabiztosan kezdeményezhet vele megbeszélést, s csak „kissé” lepődik meg a vallomáson is. (Jellemző, hogy a másokra figyelő, éles szemű és nyelvű, józan Dorine az első jelenettől célozgat Tartuffe Elmira iránti vonzalmára - „féltékeny az úrnőre”, „előzékeny vele”, „tán eped is utána” -, a vak Orgon meg majdnem hagyja, hogy a saját szeme előtt csábítsák el a feleségét.) Elmira alkata ellenére, de a család érdekében állít csapdát, s szervezi meg Tartuffe leleplezési jelenetét.

-          Dorine csak eddig fontos szereplő (minősíti a főszereplőket, elrendezi az ügyetlen fiatalok szerelmi félreértését - adottságait örökölte Colombina-őseitől, azaz commedia d’ell arte figura), de ebben a műben a lehetőségei korlátozottak); ahogy egyre válságosabbra fordul a helyzet, először Elmirára (és eszközeire) van szükség, majd az egész (kisemmizett és fenyegetett) család ügyét már csak „csodával” - legfelülről, királyi döntéssel - lehet rendezni.

-           Molière sokat emlegetett pesszimizmusa (emberismerete?) a családot a tragikus összeomlás szélére juttatja a mű tetőpontján; csak a véletlenen múlik Tartuffe bűnhődése, nem szükségszerűség. (A mű valószerűtlen befejezése vígjátéki konvenció; és az író - bár valóban „személyes lekötelezettje” XIV. Lajosnak - nyilván hiszi is, hogy igazságos királynak, rendnek kell uralkodnia.

d) értelmezés, mondanivaló 

- Molière elítéli korának erkölcsi világát. Az álszentség negatív érték, ártalmas bűn; Tartuffe erkölcsi tételei - „alkudozni az Istennel is lehet”, „bűn csak az, aminek híre kel”, „ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke” - közveszélyesek. Írói értékrendjének csúcsán a családi összetartás pozitív értéke áll, éppen ezért műveinek állandó céltáblái az önkényeskedő, autokrata apák - a szerző az őszinte érzéseken alapuló házasságot, az érzelmi szabadság (kialakulóban levő) értékét hirdeti a feudális családjogga

- Az általános emberi értékítéletet és saját emberismeretét Molière dramaturgiailag is kihasználja: ha valaki mindenkit ócsárol környezetében, mint Pernelle-né, rögtön gyanús (és ellenszenves) lesz; ha valaki, helyzeténél fogva, dönthet mások sorsáról, de emberileg nem alkalmas a feladatra, ill. nem azoknak az érdekeit képviseli, akikért felelős (mint Orgon), akkor azt negatív alaknak tartjuk stb.

- A művekből kibontakozik Molière filozófiája: tanúságtétel a természetesség, a természetes ész mellett. A társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, realizmusa és páratlan komikus vénája Molière-t minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatja. Magyarországi megismertetése a XVIII. sz. végén, a XIX. sz. elején indul meg.

(Moliére kortársai:

 -  Jean Racine  (klasszicista tragédiákat írt)

 - La Fontaine (fabuláiról híres)

__________________________________________________________

 

Babits Mihály, a „filozófus költő” (1883-1941)

 

I. Pályakezdése és első költői korszakának jellemzői (1908-14)
- Babits a Nyugat első nemzedékéhez tartozó, kiemelkedő költő.  Míg Ady, aki másként látta a magyar valóságot és máshogyan ábrázolta azt, és Babits, aki másról szólt, mint a megszokott és másként is ábrázolt.

- Szekszárdon született, törvényszéki bíró fiaként, rendkívül művelt családban.

- A budapesti egyetemen magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett. A Négyessy László által vezetett önképzőkör tagjaként megismerkedett például Kosztolányival, Tóth Árpáddal.

 - Első versei az 1908-as Holnap című antológiában jelentek meg, majd a Nyugat köré szerveződött szellemi mozgalom egyik alakja lett.

- Irodalomszervező munkássága is kiemelkedik: a Baumgarten Alapítvány kurátora lett, a Baumgarten-díj odaítélése személyétől függött.

 - 1929-től a Nyugat szerkesztője volt Móricz Zsigmonddal együtt, majd 1933-tól 1941-es halálig Gellért Oszkárral szerkesztette a folyóiratot.

- Költészete mellett maradandó regényeket, esszéket, fordításokat alkotott, Dante Isteni színjáték c. alkotásának fordításáért San Remo-díjban részesült.

2. Az induló Babits célkitűzése kettős:

a.) Filozofikussá, bölcseleti érvényűvé tenni költészetét.
Babits kezdetben filozófusnak is készül, s csak a fogarasi évek alatt dönt az "örök költészet" mellett. Döntését segíthette a századforduló pezsgő magyar filozófiai élete; ekkoriban indul a klasszikus és kortárs filozófusok magyarra ültetése, többek között az unokatestvér Dienes Valéria közreműködésével.

       Az induló Babitsnak még nincs kedvenc filozófusa vagy filozófiai korszaka (csak a második kötetben erősödik fel Bergson, francia filozófus hatása), mivel a létezés egésze érdekli, szinte az egész filozófiatörténetre - a preszókratikusoktól a középkori bölcselőkön át, az angol empiristáktól Schopenhauer és Nietzschén keresztül Francis Jamesig és Bergsonig - kiterjed érdeklődése.

b.) Poétikai szempontból Babits túl akar lépni a romantikus énlírán, egy objektív, tárgyias költészet létrehozása a célja.

3. 1909-ben jelent meg első, a ‘Levelek Iris koszorújából' című kötete.

- A cím jelképes értelmű, s egyúttal a költői program kifejezője is. Iris az istenek követe, a szivárvány, a világ sokszínűségének szimbóluma; a levelek a versek, egy-egy, gyakran egymástól elütő szín hordozói, melyek nem önmagukban, hanem a kötet egészében tükrözik a sokszínűséget. A kötet programadó nyitóverse az ’In Horatium’.

4. In Horatium (1904.):

- A cím jelentése bár kettős: Horatius ellen illetve szellemében - a vers egésze az előbbit hitelesíti.

- A vers kultúr- illetve bölcselettörténeti alapját a hérakleitoszi és a horatiusi világfelfogás, illetve életelv adja.

- A kurzívval írt felütés Horatius egyik legnépszerűbb, ‘Odi profanum vulgus et arceo' kezdetű ódájának szabad átköltése.

- A szellemi arisztokratizmus egyúttal össze is köti a horatiusi és hérakleitoszi világfelfogást, hogy aztán a későbbiekben egyértelműen szétváljanak.

- Babits az örökké változó, mindig megújuló világ eszméjét a preszókratikus görög filozófustól veszi át, versbe emelve annak talán leghíresebb gondolatát, a ‘pantha rei'-t ("Nem lépsz be kétszer egy patakba"). Hérakleitosz szerint a tűz és a víz a világ két princípiuma (őselve).

 - Horatius filozófiáját idézi a kikötő, az aranyos középszer gondolata. Ugyanakkor vitatkozik is vele. Az állandóság és a változás dialektikáját esztétikai-poétikai szinten a "szabad szolga" oximoron jelöli. A nagy költőelőddel, a középszer, a megelégedés gondolatával szemben az örök változást, a „soha-meg-nem-elégedést" hirdeti ódájában, mint ars poeticát.

- Ennek szellemében a horatiusi gondolatokat elvető költemény a római költő kedvelt strófaszerkezetében, alkaioszi versszakban íródott, de a költői szabadság jegyében.

A költemény az ún. újklasszicizmus stílusirányzatában íródott, ami azt jelenti: 1. a XX. századi költő modern gondolatokat antik műformában fejez ki, vagy 2. régi, klasszikus gondolatot új, modern, XX. századi műformában. Babits versére az újklasszicizmus 1. változata érvényes. (Az újklasszicizmus nagy mestere pl. Radnóti Miklós is eclogáival.)

5. A lírikus epilógja (1904.):
- Nem összefoglalója a kötetnek, nem is ars poeticája, hanem egy újabb filozófiai-ismeretelméleti probléma megragadása: mi van akkor, ha egybeesik a megismerő alany és a megismerés tárgya, azaz az alany és a tárgy. Ez az ún. szubjektív idealizmus: a világ nem megismerhető (agnosztikus filozófia), az alany csak az önmagán átszűrt világot ismerheti meg, s nem az objektív valóságot.

- A vers filozofikus jellegét erősítik a közismert toposzok. Schopenhauertől veszi át a bűvös kör, a vak dió metaforáját, Nietzsche Zarathustrájából való a vágy nyila és az ómega és alfa.

- Az önmagába-zártság problémájához adekvát a versforma, a szonett (kötött, 14 soros versforma).

6. Esti kérdés (1909)

- A vers címe előreutal a mondanivalóra: az „esti” szó titokzatos, misztikus hangulatot kelt, a „kérdés” szó sejteti a filozofikus, elmélkedő jelleget.

- Babits lírájára a filozófiai mélység, a kérdező, töprengő, kételkedő attitűd jellemző.

- A vers alapgondolata az utolsó két sorban elhangzó két kérdés, melyek a lét és nemlét, születés és halál miértjére, okára kérdez rá, de amelyre nincs és nem is lehet válasz. Maga a kérdezés fontosabb, mint a válasz.

- A versben Bergson, francia filozófus hatása ismerhető fel, akiről Babits Bergson filozófiája címmel tanulmányt is írt. (Nyugat, 1910). Bergson megkülönböztette az objektív, fizikai eszközökkel mérhető időt a szubjektív, az egyén által átélt időérzettől. „Az egész múlt él és hat a jelenben: ez a teremtő idő. Az emlékezés pedig nem visszatérés a múltba, hanem a múlt minduntalan betolakodása a jelenbe. A múlt a lélek, a jelen a test: az emlékezés a lélek hatása a testre” – írja Babits tanulmányában. Ez a gondolatsor meghatározó a vers szempontjából.

- Az alkotás egy nagy versmondat, amelyet azonban három részre tagolhatunk.

a) Az első egység a „Midőn” időhatározó-szóval kezdődik, egy tavaszi-nyári este élményének leírása. Az est csodálatosságát egy összetett (kibontott) metaforával jeleníti meg a költő. (est = puha bársony takaró)

b) A második egység a 13. sorban az „olyankor” határozószóval kezdődik. Itt indulnak be az emlékezés képei. A költő valós élményeit idézi meg: a barna, bús szoba a fogarasi évekre, a kávéház Szegedre, a domboldal Bajára, a további képek a költő gyerekkorára utalnak. Végül velencei útjának emlékképei, a legerősebb emlék tűnik fel a szövegben. (1908-ban járt először Itáliában, csodálta az ország kultúráját.)

c) Az „ott” határozószóval kezdődik a harmadik egység (35. sor). Innentől az átélt élmények megkérdőjelezése folyik. Tíz kérdés hangzik el összesen, de nincs válasz egyikre sem. A költő csak kérdez, válaszolni nem tud, nem tudunk. A kérdések azt sugallják, hogy minden hiábavaló. (Eszünkbe juthat Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas c. híres verse e problémáról.) Ha nincs oka, célja az emberi életnek, akkor maga a létezés, a lét jelentheti egyedüli értelmét (lásd Madách: Az ember tragédiája – „az élet célja e küzdés maga”.)

d) A vers utolsó két sora a létezés körforgásszerű jellegére utal: „…miért nő a fü, hogyha majd leszárad?/miért szárad le, hogyha újra nő?” – születés – élet és halál állandó körforgására.

- Az alkotást 1908-ban kezdte el írni a költő, 1909-ben áprilisában Fogarason fejezte be. Az 1911-ben megjelent Herceg, hátha megjön a tél is! című, második kötetének egyik legfontosabb alkotása ez a versszöveg.

- Verselése időmértékes, ötös és hatodfeles jambusi sorokból áll, rímképlete változatos.

 ________________________________________________________

Arany János Őszikék korszakának balladái

 

 1. Portréja 

- Arany János a XIX. századi népies-romantikus líra meghatározó alakja a magyar irodalomban. Rendkívüli nyelvtehetség és műfordító egyszemélyben.

- 1817-ben született Nagyszalontán (ma: Románia).
- Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. Rendkívül művelt, olvasott, gyermekét hamuba írt betűkkel már négyéves korában megtanította írni. Nagyon sok történetet mesélt fiának, például Nagyszalonta urairól, a Toldi családról.

- A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára).

- Arany érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt.
- Nagyszalontán, majd a debreceni református kollégiumban tanult, Kisújszálláson segédtanító volt.

- Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett.
- 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel.

- 1836 és 1839  között rektorhelyettes volt a szalontai iskolában, majd 1840-ben másodjegyző lett. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, 1840-ben meg is házasodott.
- Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idősebb Aranynál).

- Két gyermekük született: Juliska, majdLászló.

- 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat.

- 1845 júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját.
- Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját.

- Az 1848-as forradalom külső szemlélője volt egy ideig, majd a szabadságharc idején nemzetőr lett, végül belügyminisztériumi fogalmazó lett Debrecenben és Pesten.

- Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, barátját, Petőfit. A világosi fegyverletétel pedig még az anyagi összeomlást is jelentette számára
- Ezután fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött.

- 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt.

- 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála).

- 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára.

- 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő.

- 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Őszikék(kapcsos könyv) verseit.
- 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét.
- 1882 októberében hunyt el.

 

2. Az Őszikék korszak és a romantikus ballada műfaja

 - 1877 nyarát a Margit-szigeten töltötte a költő. Az elmúlt 15 évben a Kisfaludy Társaság igazgatójaként valamint később az Akadémia titkáraként alig született jelentős lírai műve. (ok lehet még lánya halála okozta lelki megrázkódtatás is)

 -Ám itt visszatért alkotói kedve. Verseit a Gyulai Páltól kapott „kapcsos könyvbe” írta, eleinte saját magának; nem szánta őket kiadásra.

 - Az Őszikék nevet Arany adta ennek a korszakának, utalva esetleg öregkorára és egyre közeledő „telére”, a halálra. (a szó eredeti jelentése: őszi kikerics, azaz őszi virág, áttételesen: a költő késői, öregkori versei).

 - Utolsó pályaszakaszában sok remekmű született. Ezekben megőrizte korábbi művészetének jellegzetességeit, de új vonásokat is megjelenített bennük. Így a végső nyugalom vágya, a belenyugvás érzése mellett hangot kapott az élethez való ragaszkodás is.

 - Ebben a pályaszakaszában is írt balladákat.
A ballada: „Tragédia dalban elbeszélve” – Greguss Ágost megfogalmazása szerint, hiszen egyaránt tartalmaz epikai, lírai és drámai elemeket.  Epikus, hiszen történetet mond el, lírai, mert verses formájú, érzelmekben gazdag, drámai, mert párbeszédekre, konfliktusokra épül, s többnyire tragikus a végkimenetel.

 Kisepikai műfaj, szaggatott formában adja elő mondanivalóját, azaz térbeli, időbeli kihagyásokkal. Jellemzi a balladai homály, a dramatikus elemek, az elhallgatás.

 - Aranyra hatottak a skót és a székely népballadák, hiszen ekkor fordított skót népballadákat (Osszian) és felfedezte, hogy mennyire hasonlítanak a székely népballadákra.

 Arany balladáinak témakörei:

 -          Népi balladák (pl. Ágnes asszony)

 -          Történelmi balladák (pl. Szondi két apródja)

 -          Lélektani balladák (pl. Ágnes asszony)

 Szerkezeti típusai:

-          lineáris balladák (egyenvonalú cselekményvezetéssel) – pl. A walesi bárdok

-          párhuzamos balladák (két cselekményszállal) – pl. Szondi két apródja

-          lineáris és körkörös balladák (egyenvonalú cselekményvezetés + visszatérő motívum, pl. Ágnes asszony)

3. Az Őszikék korszak balladáiból
-  Arany ekkori balladái  különböznek a korábbiaktól. Ezekben ugyanis nem emelkedik ki a befogadó számára az erkölcsileg biztos értékrend. Bár a bűnök itt is megjelennek, de az egyén felelőssége már nem egyértelmű. Meglazul a bűn-bűnhődés okszerű kapcsolata. Ehhez a korszakhoz tartoznak aTengeri-hántás, a Híd-avatás és a Vörös Rébék.

- Ezekkel a balladák nem politikai célzatúak, inkább a nép életét, gondolkodásmódját, erkölcsiségét, babonáit mutatják be sejtelmes, misztikus módon. Előtérbe kerül a népi, misztikus, babonás motívumra való építkezés. Fölerősödik az erkölcsi szigor, s megjelenik a nagyváros-ellenesség, a polgári világból való kiábrándultság érzése.

A Tengeri-hántás (1877) a bűn és bűnhődés kérdéskörét boncolgatja (mint az Ágnes asszony is).

-           Szokatlan az előadásmód, mert két elbeszélő van. Az elsődleges elbeszélő csak kétszer szólal meg, a ballada első és utolsó versszakában, keretet adva így a cselekménynek.

-          A másodlagos elbeszélő este a tűz körül meséli el a fiataloknak Dalos Eszti és Tuba Ferkó történetét, oktató szándékkal. „Ne tegyétek, ti leányok!”

-          Ezenkívül a másodlagos elbeszélő ki-kiszól a történet meséléséből a közönségéhez, ezek a kiszólások látszólag a körülményekre reagálnak, valójában a történet fordulataival is összhangban vannak.

-          A történet szerint a juhász Tuba Ferkó furulyaszóval meghódította Dalos Eszti, az árva leány szívét. A leány éjszakánként ki-kilopódzott a férfihoz. Ferkó ráunt a viszonyra, elhagyta Esztert. Később halálhíre kelt hajdani szerelmének. Kimenvén a temetőbe Eszter sírjához, látja az „Itt nyugosznak hideg földben” felírásból, hogy Eszter gyermekével együtt hunyt el.

-          A bűnhődést a szellemi téboly jelképezi. Tuba Ferkó a lelkiismret-furdalástól megőrül, leugrik a falu hegyes tornyáról.

 Hídavatás(1877):

-          A Margit-híd felavatására írta a költő ezt a modern, nagyvárosi tematikájú balladáját.

-          Az akkori népi babona szerint, amikor egy új hidat avatnak, akkor a hajdani öngyilkosok, akik a híd elődjéről ugrottak a mélybe, ismét feltámadnak, s megismétlik hajdani zuhanásukat. Ily módon a történet szereplői szellemek. A fiú az egyetlen élő szereplő.

-          Keretes mű az alkotás: az első versszak szerint a fiatal fiú kártyaadósságba keveredett. Felmegy az új hídra, s éjfélkor megelevenedik a hajdani öngyilkosok látomásszerű kavalkádja, haláltánca.

-          Ezek a személyek a nagyvárosi életforma tipikus vesztesei: unatkozó nagyvárosi hölgy, szülők által elnyomott ifjú szerelmesek, hitelezései miatt tönkre ment polgár, őrült, aki Napóleonnak képzeli magát, inas, akit bántalmazott a mestere, fiú, aki sikkasztott, öregember, akinek nincsen semmije, gazdag, de gyógyíthatatlan ember, megcsalt szerelmes, lány, aki megcsalta a vőlegényét stb.

-          Arany érzékelteti a nagyvárosi ember magányát. A nagyvárosban senki senkivel sem törődik, elidegenedés, elmagányosodás a jellemző.

-          A csúcspont a fiú halála: mire az óra egyet üt, magával ragadja a kísérteties látomás, üres a híd.

-          Párbeszédes, lineáris a ballada.

-          Haláltáncszerűen, tömegjelenetként ábrázolja az író az ismételt öngyilkosságotkat.

-          Arany nem szerette a nagyvárosi életet. Ezzel az alkotásával kiábrándultságát fejezte ki.

 

A Vörös Rébék (1877) szintén népi babonára építkezik. Ebben a balladában végképp felbomlik a bűn és bűnhődés okszerű kapcsolata. Bár Pörge Dani követ el bűnt és ő bűnhődik érte, a befogadói tudat mégis áldozatnak tekinti őt, és Vörös Rébéket szeretné megbüntetni. Az egyén felelőssége megrendül, és az erkölcsös értékrend végleg megszűnni látszik.

-          Népi hiedelem alapján írta Arany ezt a balladáját is. Babona szerint a gonosz ember lelke varjúba költözik a halála után, s ebben a formában árt másoknak.

-          Tartalom: Rebi néni egy kerítőnő, aki addig beszélt Pörge Daninak, hogy vegye el a roszhírű leányt, Simkó Terézt, hogy létrejött a házasság. Ám Rebi néni továbbra is odajár a házhoz, mert ő az uraságnak a jobbkeze.  Terézt ráveszi a házasságtörésre, melyből gyermek is születik. Dani rájön erre, elhajtja a háztól feleségét. Rálőtt Rebi nénire.  Dani emiatt bújdosni kezdett, szembetalálkozott a patak hídján a szeretővel, s bedopta őt a patakba. A törvény megbünteti ezért Danit, fölakasztják.

-          Lineáris ballada, a ballada szerkesztésének minden elemét tartalmazza: a varjú és Rebi néni párhuzama, balladai homály, izgatott, szaggatott szerkesztés.

-          Tökéletes a szereplők jellemzése. Cifra Teréz maga a kelletés, a kétarcúság, a női  csalfaság. Dani az áldozat, mégis ő vált gyilkossá. Rebi néni a tipikus ártó kerítőnő.

 

_____________________________________________________________________

 

Kosztolányi Dezső érett lírájából

 

-          Kosztolányi Dezső a nyugatosok első nemzedékének sokoldalú művésze: lírikus, novellista, regényíró, műfordító, esszéíró. Íróként a polgári humanizmus és individualizmus hirdetője.

1. portréja

-          1885 virágvasárnapján született Szabadkán Kosztolányi Árpád és Brenner Eulália gyermekeként. Apja tanár, iskolaigazgató. Tehát az író polgári családból származik.

 -          A gimnáziumot Szabadkán kezdi, majd magatartási problémák miatt kicsapják, Szegeden tesz érettségit. Unokaöccse Brenner József  (= Csáth Géza) szintén író.

 -          A pesti egyetem magyar–német szakos hallgatója. Itt megismerkedik Négyesy professzor stílusgyakorlataival. Barátságot köt Babitscsal, Juhász Gyulával.

 -          Rövid ideig a bécsi egyetemen is tanult.

 -          Újságíró lett: Szeged és Vidéke, Bácskai Hírlap. 1906-ban a Pesti Napló kéri fel munkatársnak Ady helyére, aki Párizsból küldi tudósításait.

 -          1907-ben jelenik meg első verseskötete, a ‘Négy fal között’ – elismerő a fogadtatása, egyedül Ady bírálja. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat ír, hanem irodalmi témákat versel meg.

 -          Trianon után fölfokozott Ady-kultusz alakult ki az országban, Adyt hivatalosan is beemelik a magyar irodalomtörténetbe. Kosztolányi szerint  viszont Ady költészete időszerűtlen, (lásd messianizmus, költészetének politikai jellege). Elutasítja szerelmi költészetét is, mely nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálólag szól Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, mely szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakad. Rámutat arra, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé.

 -          1913-ban házasságot kötött Harmos Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven írt.

 -          1915-ben születik fia, Kosztolányi Ádám.

 -          1919: Mint minden írástudó és művész, az első napokban támogatja a Tanácsköztársaságot. A bukás után az Új Nemzedék című lap ‘Pardon’ rovatának szerkesztője, melyben a cikkek vitriolos hangon szólnak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről. Emiatt éles támadás mind jobbról, mind balról.

 -          A huszas években lendül fel regényírói munkássága: pl. Aranysárkány, Édes Anna, Néró, a véres költő, Pacsirta.

 -          Ő lett a PEN Club (az írók nemzetközi szervezete) magyarországi tagozatának első elnöke.

 -          1933-ban mutatkoznak betegsége első jelei. 1934-től sorozatos műtéteket él át.

 -          1935-ben szerelmi viszony alakul ki közte és  Radákovich Mária között.

 -          1936. november 3-án hal meg. Decemberben a  Nyugat emlékszámot jelentett meg a tiszteletére.

 

1. Lírájáról

 - Négy fal között (1907) címmel jelent meg első verseskötete.
Jellegzetesen századfordulós, szecessziós kötet.  A cím jelképes, a bezártságérzetre, az élményhiányra utal. Megjelennek a kötetben az otthontalanság, a megállt idő motívumai. Filozófiai hátterében  Schopenhauer és Nietzsche tanai állnak.

- A szegény kisgyermek panaszai (1910):
A Nyugat első nemzedékének, de talán az egész XX. századi lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete.
Saját gyermekkori élményeit reprodukálja a költő, lélektani hitelességgel tárja elénk a gyermeki lélek rezdüléseit, sőt a tudatalatti világát is. Ugyanakkor szereplíra is a kötet, hiszen
a gyermekszerep attitűdjéből formálja meg verseit.

- Érett költészetének híres kötete a Kenyér és bor 1920-ból. A kötet címében szereplő szimbólumok krisztusi jelképek.

- A kötet nyitóverse a Boldog, szomorú dal című alkotás, melyet még 1917-ben írt Kosztolányi. Pályája középső szakaszának legkiemelkedőbb teljesítménye ez az alkotás.

-          Ez az első összegzés a költői pályán, a férfikor első leltára. Az ifjúság és a felnőttség szembesül egymással, s a végső konklúzió, hogy a világba való beilleszkedés lehetetlenné teszi az álmok megvalósulását.

-          A vers címe különös, ellentmondásos (oxymoron, azaz kizáró ellentét). Ez az ellentmondásosság utal a vers tartalmának az ellentmondásosságára. A hiány, a megoldatlanság érzetét kelti bennünk.

-          Két szerkezeti egységre tagolható a vers. A két rész között ellentétes viszony van.

-          Az első részben leltárszerűen katalogizálja elért javait, a második részben pedig a javak készletét számba veszi és kifejezi hiányérzetét.

-          Az első szerkezeti egységen felsorolja a köznapi élet apróbb elemeit, elért sikereit. Számvetését „van” szó ismétlésével nyomatékosítja. A felsorolt értékek közül jó néhány az európai, illetve a magyar kultúra hagyományos bőségszimbóluma (pl.: karácsonyi-újévi ünnepkörhöz kapcsolódó mák és dió, valamint kenyér és bor), ugyanakkor Berzsenyi Osztályrészem című költeményének elemeire is utal („Van kies szőlőm, van aranykalásszal / biztató földem: szeretett szabadság / lakja hajlékom kegyes isteneimtől / kérjek-e többet?”).

-          Az elért sikerek felsorolása elégedettséget fejez ki és ezt az érzést a „van” ige juttatja kifejezésre. Ezek a mondatok hasonlítanak egymásra abban, hogy mindegyik a polgári lét örömeit sorolja (család, otthon, utazás, telefon, fürdő).

-          A vers rímelése irónikus hatást kelt: pl.: feleségem-eleségem, jó takaróm-jót-akaróm, kincs-nincs.

-          Nem csak az anyagi jólét öröme tölti el a költőt, hanem az erkölcsi elismerés elégedettségét is kifejezi: pl.: „ha járok a bús Budapesten / nem tudnak egész idegennek”, „énekes ifju fiának / vall engem a vén Magyarország”.

-          A vers hangulata megváltozik a második szerkezeti egységben („De ha néha megállok az éjen, / gyötrődve, halálba hanyatlón…”).

-          A vers befejező részében a „kincs” főnév fejezi ki azt, ami hiányzik a költő életéből. A „kincs” főnév pontos tartalmát nem határozza meg a költő, mivel ő se tudja, hogy mi az ami hiányzik az életéből, csak érzi, hogy valami hiányzik. A költő mérlege tehát negatívan zárul, mert szomorú, mivel nincs meg az amire vágyott. A társadalomba való beilleszkedés, a polgári lét szükségszerűen értékvesztéssel jár a művészi lét szempontjából.

-          Kosztolányi 1935-ös Számadás című kötete a magyar líra egyik csúcsteljesítménye. Poétikai szempontból is szintetizáló jellegű. Megőrzi a költészet játékosságát, viszont megőrzi az élőbeszéd természetességét is.

-          A köznapiságot emeli fel a költészet régióiba. A megformáltság és a természetesség egyszerre jellemzi ezt a költészetet.

-           Eszmei-világképi szempontból a halál és a szenvedés problémaköre kerül előtérbe, együtt a leltárkészítés és összegzés igényével, a semmivel való küzdelemmel, az egyéniség és a személyiség védelmével, nagyszerűségének és megismételhetetlen egyediségének hirdetésével.

 

Ennek a kötetnek kiemelkedő alkotása a Hajnali részegség (1933.):
- Két világot szembesít egymással Kosztolányi: a lent és a fent, a hétköznapiság és a fölöttünk álló világot. Más összefüggésben a mindennapiság és az ünnep, a bezártság és a teljesség világát. E kettő szembeállítása azonban a Kosztolányi-világkép egészében nem egymást kizáró értékű.

 - A magyar líra egyik legcsodálatosabb darabjában, Kosztolányi a gyógyíthatatlan beteg ember számvetését készíti el.
- A mű azzal a motívummal kezdődik, hogy egy feltehetőleg hozzá közelálló emberrel beszélget, mindenféle hétköznapi dologról. Elindul a hétköznapi lét sivárságából, s eljut a hajnali ég csodájáig. A baráttal történő beszélgetés indítja el az intim gondolatsort.

- A teret párhuzamosan tágítja az ágytól az ablakig, majd eljut felemelkedve az égboltig. Mindeközben a sanyarú emberi sorsot mutatja be hasonlatokkal élve: „fekszenek mint a halottak”, „házuk, mint a skatulya”. A beszélő maga is azonosul a többiekkel. Ezt a többes szám első személyű birtokos esettel fejezi ki.

- A költemény első nagy egysége a szürke környezetet és a lehangoló, elgépiesedett világ képét tárja elénk, és ebből a környezetből szeretne megszabadulni a költő.

- A kiábrándító léttel szembekerül a létezés misztikus szépsége. Az égboltot egy hatalmas bálhoz hasonlítja, és ahogy a nap felkel folyamatosan, mennek haza a vendégek, majd a csoda véget ér.

- A művet lezáró vallomásban jelen van az önfeledt, gyermeki boldogság, és a közeli elmúlástól való félelem.

- A költemény egésze tehát annak a gondolatnak a jegyében fogant, hogy a mindennapokban is meg lehet találni a szépet és a jót.

 

Halotti beszéd (1933.):
- A költemény felütése a legrégibb magyar nyelvemlékre, a ‘Halotti beszéd és Könyörgés’-re utal. A rájátszás egyszerre jelzi, hogy az irodalom kezdetektől fogva a legfontosabb témákkal foglalkozik, és egyúttal Kosztolányi kötődését is jelzi a magyar nyelvhez.

-  Kosztolányi a közös emberi sors helyett („eredendő bűn”, bűntudat) az ember egyszeriségét, egyediségét és megismételhetetlenségét állítja a középpontba.

- Az idő végtelenségére utal a „nagy időn”, a „jövőben” kifejezésekkel. Ennek ellentétét képezi a „soha” időhatározó, mely a megismételhetetlenséget hangsúlyozza.

- Az elhunyt életét is konkrét és általános elemekkel mutatja be.

- A zárlat a népmesék motívumát, állandó nyelvi fordulatát használja („hol volt, hol nem volt”; ennek funkciója szintén az időtlenítés és általánosítás.

- A vers tételmondata: “Ilyen az ember. Egyedüli példány”. Ezt bizonyítja Kosztolányi erkölcsi, filozófiai és tudományos szinten is. Az ember legfőbb értéke megismételhetetlen egyedisége, így válik halálával pótolhatatlanná. Ezt a tételt bizonyítja, részletezi a költő az alkotásban újabb és újabb szempontból.

- Legnagyobb hatást az ékírás metafora kelti: „ rá ékírással van karcolva ritka, / egyetlen életének ősi titka”.

- A modern időkre utal a záró gondolat: „Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer”.

- A versből azt sem tudjuk meg, hogy hol élt az elhunyt. A konkrét helyszín hiányát a „Nem leled... se itt, se Fokföldön, se Ázsiában” helyhatározókkal érzékelteti.

- Az sem derül ki, hogy ki az, akit temetnek, férfi volt-e vagy nő, öreg volt-e vagy fiatal. Ebből az következik, hogy az egyedi megismételhetetlen létünk, mégis általános, mert mindannyian halandóak vagyunk.

- A költemény alapmotívuma tehát „bármikor-bárhol-bárki” gondolata. Ennek ellentétét képezi az ember egyedisége.

- A költő az emberi lét megismételhetetlen és egyedi voltát a „Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél” hasonlattal érzékelteti.

- A kincstár- metafora az élet értékét hangsúlyozza. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki a fény-metafora is. Ez a fogalom a Boldog, szomorú dal befejező részéhez kapcsolódik, mivel itt választ kapunk arra, hogy mi az a kincs, amire vágyott.

- A vers befejező részében Kosztolányi a „hol volt, hol nem volt” mesei fordulatot alkalmazza. Ezzel az elhunyt személyét általánossá teszi, kiterjeszti a többi emberre is.

 

- Az „egyszer volt, hol nem volt…” mesekezdő mondatból az „egyszer” itt a költemény utolsó szavaként szerepel. Ez a szó itt az egyszeri, megismételhetetlen életet jelenti.

- A mű egészének a mondanivalója tehát, hogy mindannyian halandóak vagyunk, minden ember egyedi példány és minden emberi élet egyszeri, megismételhetetlen, és egyediségében értékes.

 

____________________________________________________

 

 

 

 

Oldal: irodalom 11.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat