43. Petőfi költészeti forradalma

44. Radnóti hitvesi szerelmi költészete

45. A líra változásai a XIX. század utolsó harmadában

46. Márai Sándor lírájából

 47. A reformkor főbb gondolatai Vörösmarty Mihály lírájában

 

____________________________________________________ 

Petőfi Sándor költészeti forradalma (1844-ig)

 

1. Petőfi lírájának jelentőségéről

 

 - a magyar romantika kiteljesítője, de egyben meghaladója is, a lírai realizmus megteremtője

- a forradalom vezéralakja és később szimbóluma is személye

 - a líra témavilágát gazdagította,  a hagyományos műfajok mellett újszerű verstípusokat hozott létre,

- szerencsés pillanatban lépett fel: a reformkorban alakultak ki tulajdonképpen a folyamatos irodalmi élet keretei, amikor  a hazai nyelv és irodalom művelése nem csupán kulturális ügynek, hanem hazafias tettnek számított 

 - 26 évet élt - világirodalmi rangú életművet hozott létre

 

2. Életéről

 - 1823-ban született, a hagyomány    szerint Kiskőrösön

- plebejus származású (apja: Petrovics István mészáros és  hentes, vállalkozó, anyja a szláv származású Hrúz Mária)

 - sok helyen tanult (pl. Aszód, Selmec, Pápa stb.)

 - élete kalandokban bővelkedik – pl. színész-kaland: be akart állni színésznek, elszökött az iskolából Aszódon, később katonának állt be Sopronban, de egészségi állapota miatt leszerelték)

 - költői indulását Vörösmarty Mihálynak köszönheti, akihez 1844 telén felgyalogolt Debrecenből, s versei kiadását kérte – sikerrel

- országos hírnévre a János vitéz c. elbeszélő költeményével tett szert, melyet 1844-ben alkotott a népiesség jegyében

 - költőtársa, barátja Arany János, akivel együtt a népies-romantikus magyar líra nagy mestere

 - felesége Szendrey Júlia, gyermekük, Zoltán a szabadságharc idején született 

- Petőfi lírája és tettei szerves egységet alkotnak: az 1848-as forradalom egyik meghatározó alakja volt, bár 1848 nyarán a képviselőválasztáson elbukott (ezt az élményét írta meg Az apostol című elbeszélő költeményében)

- 1849. július 31-én, a segesvári csatában tűnt el

3. A költői pálya 1844 végéig (első korszak):

A népiesség jegyében Petőfi robbanásszerűen kerül be a magyar irodalomba és irodalmi életbe. S az őt ért támadásokkal együtt is rendkívüli népszerűségre tesz szert rövid idő alatt. Új stílust képviselt (természetes, őszinte, közvetlen, nyílt, népies hangvétel), új témákat honosított meg (nép élete), új műfajokat teremtett: népies helyzetdal, zsánerkép, családversek, én-versek, verses-mesés elbeszélő költemény, lírai realizmussal ábrázolt tájversek, eposzparódia stb.

- A Pestre került költőt Vahot Imre a Pesti Divatlapokhoz veszi segédszerkesztőnek. Vahot nemcsak a tehetséget ismeri fel, hanem kialakítja a korigénynek megfelelő Petőfi-képet is. Az erősödő nemzeti érzést és a népiesség kultuszát kihasználva a költőt nemzeti viseletben járatja, nevét magyarosíttatja, s elterjeszti róla a természetes, a műveletlen, az istenáldotta tehetségű imázst. (Ezt a szerepet nem sokáig tűrte Petőfi, szakított a Pesti Divatlappal).

 - Ebben a korszakban verseinek zöme népdal, népies dal, népies helyzetdal. A XVIII. század második felétől indult el Magyarországon a folklór-kultusz. Kölcsey Ferenc 1826-os Nemzeti hagyományok c. tanulmányában hívta fel rá a figyemet, mert szerinte a folklór a nemzeti költészet megújításának lehetőségét jelenti, bár fel kell emelni magasabb művészi szintre. 

Erdélyi János 1842-es Népköltészetről című székfoglaló előadása – melyet a Kisfaludy Társaságban olvasott fel – már példaképnek tekinti a folklórt, s ezzel elméleti szinten is szélesre tárja a kaput Petőfi előtt.

Petőfi tehát egy korízlés megtestesítője, de nem kizárólagos képviselője. Sokan írnak ez idő tájt népdalt.

 Az Akadémia és a Kisfaludy Társaság támogatja és irányítja a folklórgyűjtést. (pl. Kriza János: Vadrózsák).

 Petőfi sok dala folklorizálódott. Petőfi újdonsága tehát nem az, hogy népdalt, népies dalt ír, hanem az, hogy a népdalból nem a szókincset, kifejezésmódot, hanem világképet, világszemléletet, valamint a szerkezetet, felépítést, ritmust veszi át.

Politikai felhangot a népköltészet csak ’46 végétől kap, s ezt legszemléletesebben Aranyhoz írt levele fejezi ki: “Ha majd a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század feladata.”

 - Petőfi népiessége egyben tiltakozás is a korabeli almanach-líra ellen. Lírai közvetlensége és természetessége ellentétben áll a biedermeier-korszak kispolgári világképével, a késő-szentimentalista, kimódolt, olcsó életbölcsességeket tartalmazó, a lét nagy kérdéseire közhelyszerű válaszokat adó versekkel. (Petőfi versei közül sem hiányoznak persze az emlékkönyv-költemények, sőt néhány jelentős verse mögött is ott érezzük az almanach-líra hatását. Pl.: Füstbe ment terv, A négyökrös szekér.) (almanach=évkönyv, emlékkönyv)

 Az első korszak összegzője és legnagyobb művészi teljesítménye a János vitéz. 1844 októberében kezdi írni, s Vahot szerint “csak néhány est és éjfél kellett ahhoz, hogy elkészüljön”.

Előzmények, hatás: Garai János: Az obsitos (katonáskodás), Vörösmarty: Csongor és Tünde; Dél sziget, népmesei vándormotívumok

Értelmezése:

Társadalmi, szociológiai szempontból: A juhászbojtárból tündérkirállyá váló hős a nép felemelkedéséről, annak lehetőségeiről, vágyairól szól.

A személyiség szempontjából:
A romantika alapkérdéseit veti föl, a személyiség kiteljesedésének lehetőségeit, a boldogság elérésének módjait veszi sorra.

 A mű a bűn és bűnhődés motívumával indul. A bűn (Kukoricza Jancsi udvarol, közben a nyáj szétszéled) feloldása, a jóvátétel a zsiványok tanyájának felgyújtása, ahol a lángok a lelki megtisztulást is jelképezik.

 Jancsi előtt a boldogságkeresés különböző lehetőségei nyílnak meg:
– pénz, gazdagság (zsiványok tanyája) – szerelem (a felkínálkozó szerelem – francia királykisasszony)
– hatalom (a francia király felajánlja fele királyságát)
A kiteljesedés csak a becsület és kitartás révén érhető el, s a boldogságot a kölcsönös szerelem jelképezi illetve adhatja meg.

 

(tartalmának utána tudtok nézni az interneten)

Műfaj: elbeszélő költemény, s az epika próbatételes változatához kapcsolódik. Funkcióját tekintve népi eposz.

Verselés: felező tizenkettes. Ettől kezdve ez válik meghatározóvá az addig uralkodó hexameter helyett.

 A borozó (1842.):
Petőfi első nyomtatásban megjelent verse. A bordal műfaja a rokokón keresztül került be a romantikus költészetbe. Anakreon görög költő a bor, a jókedv poétájává vált a köztudatban. A bordal látszólagos könnyebbsége, hetyke és kihívó hangja mögött az élet megpróbáltatásaitól és az elmúlástól való félelem áll, s ezt legyőzni segít a bor okozta mámor

 

Befordúltam a konyhára... (1843.):
A leghíresebb magyar helyzetdal, mely tökéletes gazdaságossággal bánik anyagával, mindvégig egységben tartja a versszervező tűz-motívumot, megcsillantva Petőfi humorát az állandó kiigazítás, önkorrekció révén.

 

Temetésre szól az ének... (1843.):
A kanonizált értékrend és az egyéni érzésvilág összeütköztetésére, ellentétére épül a vers: boldogság – boldogtalanság, öröm – sírás, élet – halál.

  A virágnak megtiltani nem lehet... (1843.):
A szerelmi érzés bizonytalanságát illetve a bizonyosság utáni vágyat alapvető természeti metaforikával, természetes hangnemben és tudatimitációval fogalmazza meg.

  Egy estém otthon (1844.):
A lírai életkép, a lírai természetesség egyik csúcspontja Petőfi költészetében. Őszintén ír apja műveletlenségéről (azt hiszi, hogy a színészet cirkuszi mutatványokat jelent, édesanyja szeretetéről).

 A helység kalapácsa (1844. augusztus):
Petőfi definíciójában hősköltemény, valójában komikus eposz, eposzparódia. Ki ellen?
a.) Az eposz, mint műfaj ellen íródott, annak idejétmúlt arisztokratikus világképe ellen.
b.) Vörösmarty: Zalán futása című műve ellen, hiszen a Petőfi-alkotás egyik központi motívuma az “enyészet”, a kortárs művéből való.
c.) A korabeli novellák életidegensége, a vasárnapi parasztok mesterkélt idillje ellen irányult.
A komikum forrása: egy fenséges tárgyhoz illő eposzi apparátust rendel a kicsinyes tárgyhoz. Ugyanazzal a módszerrel él, mint Csokonai a Dorottyában: “Nálam a komikusnak útja az, hogy a történetet, mely magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot.”
Előzményei: pl. Homérosz eposzai, Csokonai: Békaegérharc; Csokonai: Dorottya; stb.

  Petőfi az eposz hagyományos eszközeit alkalmazza, de megváltoztatva: a parodisztikus szándéknak megfelelően vagy kicsinyítve, vagy eltúlozva.

  Kisszerűvé teszi a témát: az emberiségre kiható esemény helyett egy falusi, kocsmai verekedés a téma, mely Szemérmetes Erzsók ötvenöt éves bájaiért folyik.

  A múzsa segítségül hívása helyett az isteneknek köszöni meg a narrátor, hogy nagy tüdővel áldották meg, így képes elkurjantani a történetet.

In medias res jelen van:  a kocsmából a templomi szertartás után hazafelé tart a nép, a kántor udvarolni kezd Erzsóknak, ezután tekint vissza a narrátor a templomba bezárt Szélestenyerű Fejenagy kiszabadulására.

  Az eposzi állandó jelzőket feldúsítva használja, pl. Szélestenyerű Fejenagy, a helység kalapácsa, Szemérmetes Erzsók az ötvenötéves bájaival, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója, Amazon természetű Márta stb.

  Isteni beavatkozás (csodás elem) helyett a kántor felesége, Amazon természetű Márta és a kisbíró avatkozik bele a tömegverekedésbe, és bünteti meg a harcoló feleket.

  A verselés nem hexameter, összevissza alkalmazza az időmértékes verslábakat a szerző.

  Az eposzi bőbeszédűség szintén jelen van a történetmondásban: jelentéktelen témákat hosszan részletez a narrátor (pl. hogyan kínozza a kólika a mopszlikutyá), jelentős részleteket elhallgat.

  

A természet vadvirága (1844.):

  Az első költői korszak összefoglaló ars poeticája. Petőfi minden költői korszakában fontosnak tartotta megfogalmazni művészi hitvallását. Minden igazi ars poetica az elutasítás és vállalás kettősségével jön létre. A strófák felépítése is ezt tükrözi. Az első hat sor meghatározó eleme a tagadás és elutasítás, a refrén pedig a vállalás hordozója.

  Az elhatárolódás sokirányú: a biedermeier érzelmesség, a klasszicizmus merevsége, az iskolai versgyakorlatok hagyománya is idegen tőle. Ezeket kérték rajta számon a kritikusai, őket nevezi „hitvány ebeknek” a versben.

  A refrénben említett virág-metafora a romantika kedvelt képe, az újdonság jelképe. Petőfi mindezt hangsúlyosabbá teszi a ‘vad’ jelzővel, kiemelve költészetének természetességét. Ugyanezt hangsúlyozza provokatív módon a felütés is.

 

___________________________________________________

 

Radnóti Miklós hitvesi szerelmi költészete

 

      Radnóti Miklós a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító, prózaíró volt. Életművével ma már a magyar irodalom klasszikusai között foglal helyet.

 

I. Bevezetés

  - Kevés olyan művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja.

  - Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz (1935).

  - Radnóti Miklós egyben egyik legtehetségesebb műfordítónk is (pl. La Fontaine, Baudelaire, Verlaine, Rimbaud versek fordítója).

  

II. Életéről

- 1909-ben született Budapesten. Születésének tragikus körülményeiről a ‘Huszonnyolc év' című versében és az 1939-ben írt ‘Ikrek hava' című lírai naplójában számol be. (Ikertestvére és édesanyja meghalt a szülésben.)

-1927-29 között Liberecben textilipari főiskolán tanult.

- 1930 őszén beiratkozott a szegedi bölcsészkar magyar-francia szakára.

- Két meghatározó élménye: 1. Alapító tagja a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. A csoportosulás részben a népi írók falukutató mozgalmával tartott rokonságot, s Szeged környékén végeztek szociográfiai és néprajzi megfigyeléseket (Buday György, Hont Ferenc, Ortutay Gyula). 2. Atyai jó barátságot köt Sík Sándorral, a tudós szerzetessel, a magyar tanszék vezetőjével, s részint az ő hatására katolizált.

 -1934-ben doktorált Kaffka Margit művészi fejlődéséből.

 - 1935-ben házasságot kötött Gyarmati Fannival. Harmonikus, boldog házasságban éltek. A szerelem, kapcsolatuk szépsége az egyik életben tartó erőt jelentette számára a nehéz időkben.

 -1937-ben Baumgarten jutalmat kapott, s feleségével Párizsba utaztak. (Egyébként többször járt Párizsban).

 - 1940 őszén kapta az első munkaszolgálati behívót, s az utolsót 1944 májusában; Borba viszik, Jugoszlávia területére. 1944 októberében a tábort felszámolták, s két turnusban indíották nyugat felé a munkaszolgálatosokat. 1944. november 8-ának éjjelén érkeztek Győrbe. November 9-én Abdán lelőtték a még életben lévőket.

 - A sírt 1946-ban exhumálták, s ekkor megtalálták a költőt és az ún. Bori noteszt, amelyben a munkaszolgálat során írta verseit.

 - Kötetei: Pogány köszöntő (1930), Újmódi pásztorok éneke (1931), Lábadozó szél (1933), Újhold (1935), Járkálj csak, halálraítélt! (1936), Meredek út (1938),Tajtékos ég (1946 - posztumusz-kötet)

 

III. Tétova óda

 A hitvesi szerelem legkitűnőbb alkotásai a negyvenes években születtek. A személyes élet intimitása és a történelem tragikuma emeli ódai magaslatra ezeket a verseket. Közülük is talán legszebb a Tétova óda (1943).

 -          A vers címében szereplő jelző bizonytalanságot, határozatlanságot fejez ki, melyben ott rejlik az esetleges kudarc lehetősége, a kísérlet sikertelensége is. 

 -          A költő valójában lehetetlen feladatra vállalkozik: szerelmének lényegét szeretné egyetlen képben, egyetlen hasonlatban megragadni. A versből többször is kiderül, hogy többszöri próbálkozás előzte meg a mostanit, hiszen versek sokaságában énekelte meg hol játékos, hol himnikus hangon azt az érzelmet, melyet Fanni iránt érzett.

 -          Ez a szerelem a diákkori kamaszos érzésektől a felnőtt és a háború rémségeitől létében fenyegetett férfi áhítatos rajongásáig egyre gazdagodott, oly bonyolultan összetetté vált, hogy érthető a verset indító töprengő megtorpanás. 

-          Ritkaság számba megy az a szerelmi líra, melynek mindvégig egyetlen nő az ihletője, a vers forrása tehát nem pillanatnyi fellángolás.

 -          Óriási végleteket akart összefogni egyetlen képben ill. egyetlen hasonlatban: a szerelem bejárhatatlan és beláthatatlan végtelensége, a világmindenség nyüzsgő és áradó mozgalmassága mellett a változatlan mozdulatlanságról valamint a szerelem biztos és örök voltáról, halhatatlanságról  ír.

 -          A legtökéletesebb, a legpontosabb kifejezés megtalálása számára nemcsak szakmai becsvágy, hanem erkölcsi helytállás, élet-halál kérdése. Ezért kerül a vers első részének lezárásába a költői elszántságot kifejező ars poetica.

•  "mert annyit érek én, amennyit ér a szó
• versemben s mert ez addig izgat engem,
• míg csont marad belőlem és néhány hajcsomó"

 

-          A mű következő egysége az esti otthon meghitt intimitásába, a nehéz nap után hazatérő asszony közvetlen világába vezet. A szerelmi érzés hallatlan gyöngédségét érzékelteti, hogy az átlelkesült tárgyak is a szeretett nőt dicsérik.

 -          Az emberi jövőben reménykedő költői tervezgetés után a fáradtságtól lassan elszenderedő asszony törékeny testi valójának szépsége lesz a csodálkozó ámulat tárgya.

 -          Az elalvásnak, az álomba merülésnek apró mozzanatai közvetítik most a testi-lelki vágyakozásból fakadó meghatottságot.

 -          Az eddigi keresztrímes jambikus verssorok sora a költemény befejezésében rímtelen szabad versbe megy át: a vallomás túlcsorduló érzése szétfeszítette a formai kötöttséget.

 -          A versben beszélő már nem kívülről figyel, hanem mindenestül azonosul a másikkal: egyek a szerelemben, benne alszik ő is, hiszen a kedves a világ.

 -          Az utolsó három sor sejtelmessége valami érzékek feletti szférába emeli a verset - így vallva a hitvesi rajongás kiismerhetetlen titkairól.

 

IV. Hetedik ecloga (1944)

Radnóti hires versciklusa az eclogák, amelyek a költő újklasszicista stílusát bizonyítják. A vergiliusi antik ecloga műfaj formai kellékeit részben megtartva, részben megváltoztatva a szerző a XX. századi ember problémájáról, az üldözöttségről ír. (Eredetileg párbeszédes műfaj, hexameterekben írva, politikai, esztétikai, filozofikus kérdésekről szóló alkotás.)

 
A monologikus forma már Vergilius eclogái között is megtalálható. Radnótinál mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a címzett egyértelmű. A megszólított Fanni  (“Látod-e, drága…”képviseli mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért érdemes elviselni a lager borzalmait.

  

Művészi szempontból bravúrosan keverednek a versben a felvillanó emlékek az otthoni tájról, a naturalista lágerkép (a lágerbeli életről, körülményekről, a költő helyzetéről) és a szürrealista vízió (csak az álom által menekülhetnek a foglyok). A zárlat az eclogát egyértelműen a hűség és szerelem ódájává emeli. („..nem tudok én élni se, halni se nélküled immár.")

 

__________________________________________________________

 

 A líra a XIX. század utolsó harmadában

 

I.   A korszak hátteréről

 

a)      A korszak alkotói eltávolodtak a romantikától. Ez az eltávolodás több irányban történt, így többféle stílusirányzat alakult ki: realizmus, naturalizmus, impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió. A realizmus és naturalizmus elsődlegesen a prózában, drámában, a többi stílusirányzat a lírában van jelen.

 b)      A művészeti változások mögött társadalmi változások és ideológiai okok állnak. A XIX. sz. Nyugat-Európában a kapitalizmus virágkora, míg a közép-kelet-európai országokban a polgári átalakulás csak a század közepére fejeződik be. A század utolsó harmada már a monopolkapitalizmus (más néven imperializmus kora). Átalakul, felgyorsul az életforma. A demográfiai növekedés tovább folytatódik. Modern nagyvárosok alakulnak ki, nyüzsgő életformával. Megváltozik a művészet, a költészet helye és szerepe a korábbi korszakokhoz képest.

  

c)      A korszakban a polgári filozófiáknak két ága jelenik meg:

 -          Természettudományos beállítottságú a pozitivizmus, amely a tapasztalati tényekre irányítja a figyelmet. A pozitivizmus a filozófiai háttere a realizmusnak, naturalizmusnak, impresszionizmusnak. Hiszik, hogy a társadalom jobbá tehető.

 -          Metafizikus beállítottságú, az élet nagy kérdéseivel az ún. életfilozófiák foglalkoznak.  Az élet nagy kérdéseire keresik a választ, olyan kérdésekre, amelyek kívül esnek a szaktudományok területein. Az életfilozófiák a fennálló társadalmat elvetik. Az életfilozófiák a szimbolizmusnak és a szecessziónak szolgálnak háttérül.

 

II. Az egyes – lírában is megjelenő - stílusirányzatok

 1.) Impresszionizmus

 Elsősorban a festészetben jelentkezik, filozófiai háttere a pozitivizmus.

 Figyelembe veszik a levegő perspektívát, annak színmódosító hatását. A pillanat megragadására törekszik. Ennek eszköze a gyors ecsetkezelés, a kontúrok elmosása, a szabadtérben történő festészet.

 Szakít az akademizmus formai merevségével, kimódolt kompozíciójával, természetellenes színvilágával.

 Az elnevezés Monet: A napkelte impressziója című festményéről gúnynévként terjedt el. Híresebb képviselői: Monet (moné), Manet (mané), Renoir (rönoár), Pissarro, Degas (dögá).

 Az irodalomban elsősorban stilisztikai szinten jelentkezik: állóképszerűség, nominalitás (=névszói stílus) jellemzi; a pillanat megragadására, az érzéki benyomások, a hangulatiság megörökítésére törekszik. A lírában ill. a prózában leírásként, betétként szerepel.

 A zenében progaramzeneként van jelen, pl. Debussy (döbüsszi), Ravel műveiben (Ravel: Bolero, Debussy: A tenger stb.)

 

2.) Szimbolizmus

 A szó a görög szün + ballo = együttlátni szóból ered, azaz törekvése, hogy a jelenségek mögött meghúzódó lényeget jelképek segítségével érzékeltesse.

 A szimbolista szimbólumhasználat jellemzője, hogy a jelkép egyértelműen föl nem fejthető, inkább jelentéseket, képzeteket sugall.  A szimbólum a versben egyedi jelkép, csak az adott szerző adott művében szerepel. Valamely mélyebb igazság érzékeltetésére szolgál. Ez a szimbólum a szöveg szervezőelve is egyben.

 A szimbólumhasználattal egyenértékű a vers zeneisége, hiszen a teljességből a zene képes a legtöbbet visszaadni.

 

3.) Szecesszió

 A századvég és századelő legátfogóbb művészi irányzata.

 A magyar elnevezés a latin ‘kivonulni’ szóból ered. A német elnevezések (Jugendstil, Blumenstil) az újítójellegére, illetve a virágmotívumra utalnak. Az olasz elnevezés ‘arte nuovo’ és a francia l’Art Nouvelle szintén az új művészet nyitányaként értelmezi.

 Világképi jellemzője a polgári lét unalmából, egyhangúságából való elvágyódás, tényleges vagy elképzelt kivonulás, az otthontalanság érzet, a mesterséges élmények keresése (alkohol, kábítószer), a felfokozott és túlfűtött erotika, az átesztétizált halálvágy (dekadencia).

  Formavilágára az erős díszítettség, a növényi és állati ornamentika, a keleti és folklórelemek használata, a motívumok indázó gyűrűzése, az erőteljes és dekoratív színek (arany, vörös, méregzöld, fekete) jellemző.

 Elsősorban az építészetben és iparművészetben hozott létre jelentős alkotásokat, az irodalomban mint a századforduló törekvéseinek összefoglalása jelentkezik.

 4.) L’art pour l’art

 a.) Költői-művészi törekvés, illetve csoportosulás a líra megújítására a XIX. század utolsó harmadában. Alapelve:

 – a haszonelvűség világában a költő nem lehet vátesz, próféta; nem állhat helyt a polgári világért, csak önmagáért

 – a költői nyelv megújításának programját hirdeti: meg kell szabadítani a líranyelvet a romantika kiüresedett kliséitől, a retorikától: a szavakat újfajta szintaktikai helyzetbe hozva kell megújítani a nyelvet, azaz a lexikahasználatban (szókincs) és szintaktikában (mondattan) a matematika egzaktságát a zene lehetőségeivel kell társítani.

 -Szó szerinti fordítása: „művészet a művészetért” nem egyszerűen öncélú művészetet jelent, hanem azt, hogy minden művészti ágnak, művésznek saját, önálló formanyelvet kell teremtenie, a művészetnek nem a társadalomformálás, nem a didaktika (tanítás) a feladata, hanem a tiszta művészet. A művészet nem eszköz, hanem maga a cél.

 - Megváltozik a művész és a közönség viszonya. Olykor megvetéssel néznek közönségükre, amelyet ki is fejeznek polgárpukkasztó magatartásukkal, életmódjukkal (ez főleg a dandy és a bohém típusra igaz), vagy visszavonulnak a „költészet elefántcsonttornyába”.

- A romantika személyiség- és személyességkultuszával szemben a személytelenség és a líra objektivizálódása figyelhető meg.

 - Az új költői nyelv összetettebb, megnő a költői képek szerepe, nehezebben megfejthetővé válik az asszociációs körük.

 - Ugyanakkor megfigyelhető a formák klasszicizálódása, megnő a költői mesterség, technika szerepe. A romantika szabadabb formakezelésétől egy keményebb, tárgyiasabb, szigorúbb formájú költészet felé fordulnak. Ez a törekvés a parnasszisták költészetében figyelhető meg leginkább.

  

III A francia líra legnagyobb alakjai

 A modernizmus leghíresebb alkotói a francia irodalomból ismertek.

 Charles Baudelaire (1821–1867)

 Nemcsak életművével, hanem életvitelével is óriási hatást gyakorolt kortársaira és követőire. Egyszerre a jólöltözött dandy, világfi-imágó kialakítója, és az elátkozott infernális (ördögi) művészkép megteremtője.

 1841–42-ben a családi viszályok elől a trópusokra utazik. Párizsba visszatérve kikapja apai örökségét, a hatalmasnak számító 75000 frankot. Szállodába költözik, keleti kényelemben él, szeretőjével Jeanne Duvallal (a Fekete Vénusszal). (Monet: Legyezős lány)

1848-ban a barikádokon mostohaapjával, Aupick tábornokkal akar leszámolni.

 Fokozatosan elszegényedve, az irodalmi életből kiesve halála előtt még Belgiumban tart felolvasókörutat.

 1857-ben jelenik meg ‘A Romlás virágai’ című kötete, a líratörténet egyik mérföldköve (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád fordításában); majd ‘A Rossz virágai’ (Tornai József fordításában).

 Tudatosan megalkotott a kötetkompozíció:

 Ajánlás: Gautier-hez, a l’art pour l’art atyjához szól

 Előhang: jelzi a kötet alaptónusát

 Ciklusokba rendezi a verseket, programadó és programzáró verseket ír ciklus elejére és végére.

 A versek önállóan is értelmes egységek, egymás után olvasva a témakör mélyebb, több szempontú érzékeltetését jelentik.

 Költészetét az ambivalencia jellemzi. A spleen, a fájdalom, levertség az adott valósághoz való viszonyt jelzi; az ideál a vágyott eszményeket. Baudelaire célja a polgári létből való elmozdulás akár a szakrális, akár az infernális felé. Együtt van költészetében az isten- és sátánkultusz, a transzcendens érték helyébe lépő szépség és a rút felmutatása, a plátói szerelem és az erotika, az életigenlés és a halálvágy

 

Az albatrosz (1859.):

 Az utólag a vershez illesztett negyedik strófa allegóriává egyszerűsíti a költeményt, a művész és a köznapiság világának ellentétévé. Az alaphelyzet szerint a sérült madarat a matrózok gúnyolják. A „kéklő lég ura” esetlenné válik. Ez a képsor az allegóriája a költők helyzetének a korabeli társadalomban.

 

Kapcsolatok (1857.):

 A szimbolizmus egyik programverse. Baudelaire szerint a látszat világa mögött – mely kaotikusnak és esetlegesnek tűnik – van összhang és egység, melyről jelképek segítségével értesülhetünk. A költészetben a szavaknak nem szemantikai (jelentéstani) értékük van, hanem hangulati, zenei, s ezen hatások révén érzékelhetünk valamit a transzcendens értékek világából.

 

A vers témája szerint a természet misztikus világát ragadja meg (erre utal a nyitó metafora), majd szineztéziák sorával érzékelteti az összhangot és egységet, misztikus hangulatot.

 

Egy dög (1857.):

 A vershelyzet szerint a lírai alany és kedvese egy séta alkalmával egy bomló tetem látványába ütközik. A rút látvány naturalisztikus részletezése esztétikailag tökéletes, tartalmilag igaz. A lírai alany az örökkévaló szerelmét vallja meg kedvesének.

 A középkori költészet óta az első kísérlet a látvány mint esztétikai rút és a megformálás mint esztétikai szép kategóriájának összehangolására. Baudelaire szerint a szép és rút kategóriája emberi kategória; a természet a maga hatalmas összhangjában nem ismeri ezeket. Kívülállása az emberi világon egyszerre ijesztő, ironikus és félelmet keltően fenséges.

 

Paul Verlaine (1844–1896)

 A modern Villon. Hányatott, szélsőségekkel teli  az életútja. A polgári lét keretei közül kiszakadva végigjárja az érzelmek, emberi kapcsolatok pokoli köreit. Költészetének első szakaszára a pánerotikus világszemlélet, a mesterséges élmények, az alkoholmámor ihletése a jellemző.

 Életútja második felén megtér, s a modern katolikus költészet egyik előfutára lesz.

 

Költészettan (1874.):

 A szimbolizmus illetve a posztromantikus költészet egyik lehetséges ars poeticája. Annyiban kötődik a romantika, illetve az esztétikatörténet évezredes tapasztalatához, hogy a zeneiség fontosságát hangsúlyozza, hiszen filozófusok sora a zenét tartják a legfontosabb művészeti ágnak, a teljesség közvetítőjének.

 Szakít viszont a romantikával, amennyiben a maradék kötöttséget is elveti: a retorikát, a klasszikus szintaktikát, a csattanót. Megtartja viszont mint szükséges rosszat a rímet, mert a teljes gátnélküliséget még nem vállalja.

 

Őszi chanson (1864.):

 A zenévé oldott líra költői programjának legszebb művészi megvalósítása. A természet elmúlásának konkrét képéből indul ki, ezt a képet általánosítja, majd magára vonatkoztatja. Rendkívül zenei hatású a vers, ez a hangszimbolikai eszközök sokaságának köszönhető (ritmus, rím, alliterációk, mély magánhangzók monotonitása. A vers hangulatisága, zeneisége és tartalma összhangban van.

 

Arthur Rimbaud (1854–1891)

 Victor Hugo kölyök-Shakespeare-nek nevezte. Életművét 17–19 éves korában alkotta meg. 20 évesen véglegesen búcsút mond a költészetnek és a polgári világnak, kivonul Európából.

 A világirodalom egyik legkövetkezetesebb alkotója, aki eljut a költészet határáig, folytatva a szó és a líra lehetőségeit a klasszikus költészet keretein belül véglegesen kiaknázva. Bár nagyhatású prózaverseket is ír, és előfutára szinte minden avantgárd irányzatnak, megmarad a hagyományos európai líratörténet általa is tágított keretei közt.

 A magánhangzók szonettje (1871.):

 A nyelv, a beszéd válságát a költészet előbb érzékeli, mint a filozófia. A nyelvproblémát előlegzi, veti föl Rimbaud is. Részint azt, hogy a szavaknak, hangoknak nem jelentése van, hanem asszociációs bázisa, másrészt előlegzi azt a gondolatot, mely szerint “létem, tudatom határa nyelvem határával azonos”.

 Rimbaud ugyanakkor hisz abban, hogy a szó összetevőinek analízise elvezet a szó megértéséig. Ez az elemzés pedig elvezet a világ legbenső titkainak értelméhez, s fölfedi a teremtő ige titkát. Hiszen János evangéliuma szerint: “Kezdetben volt az ige...”.

 A vers íve az alfától az ómegáig tart, azaz a kezdettől a végig, mely egyúttal Jézus attribútuma is. A vizsgálódás másik szinten az infernálistól, a Legyek Urától (=sátán) tart a szakrális felé, s belefut a végítélet csöndjébe, minden szó forrásába.

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 Márai Sándor lírájából

 

Életéről, munkásságáról

- Márai (eredeti nevén: Grosschmid) Sándor Kassán született 1900. április 11-én polgári értelmiségi családban. Ősei szász polgárok voltak.

- Kassán, Eperjesen, majd Budapesten végezte középiskolai tanulmányait.

- 18 évesen már tárcákat írt a Budapesti Naplóba, újságíróként tevékenykedett.

- 1919-től 1923-ig Németországban, 1923-tól Párizsban élt.

- Lipcsében, Frankfurtban és Berlinben egyetemi tanulmányokat folytatott. A Frankfurter Zeitung gyakran közölte cikkeit.

- 1926-ban hosszabb utat tett a Közel-Keleten. Európa polgárának hitte magát, annak a liberális polgári szellemnek a szolgálatát vállalta, mely ifjúságában vette körül.

- 1928-tól Magyarországon kapcsolódott be az irodalmi életbe.

- Hitler hatalomra jutása számára a polgári liberalizmus vesztét jelentette, ezért igyekezett olyan szellemi magatartást kialakítani, amely a barbár és technicista szellemmel szemben a fenyegetett európai kultúrát védik.

- Műveiben elítéle a háborút, az antidemokratikus törekvéseket (1943-1944).

- Az 1945 utáni változásokkal nem értett egyet, 1948-ban Svájcba költözött, 1950-52 között Olaszországban élt, aztán az USA-ban telepedett le. Idős korában, betegen, magára maradtan San Diego-i otthonában saját kezűleg vetett véget életének 1989-ben (a rendszerváltást már nem érhette meg).

- Írói munkássága 1927-ben indul (Istenek nyomában – közel-keleti tapasztalatairól szól.)

Egyre inkább felfedezi önéletrajzi hajlamát, fiatalkori regényei az önkeresésről, önmegismerésről szólnak (pl. A zendülők).

- Híresebb regényei:

• ·         Idegen emberek (1930) – az emigrációs lét nehézségeiről szól
• ·         A sziget (1934) – szélsőséges boldogságkeresésről szól (gyilkosság mint művészi tett)
• ·         Egy polgár vallomásai (1934-359 – szülővárosát, gyermekkorát mutatja be
• ·         Szindbád hazamegy (1940)  - nosztalgikus regény Krúdy Gyula írói világáról
• ·         A gyertyák csonkig égtek (1942) – egymásra épülő monológokra épülő regény, két barát és szerelmük, árulásuk története

- Az emigrációs évek során írta legszebb, legismertebb verseit: Halotti beszéd, Mennyből az angyal címmel.

 

Márai Sándor: Halotti beszéd

a) előzmények (rájátszások): Márai versében tudatosan rájátszik a XII. sz. végén keletkezett, első ismert magyar nyelvű szövegemlékünk, a Halotti beszéd és Könyörgés szövegére. Ezt a prédikációt az ún. Pray-kódexben, egy latin nyelvű egyházi könyvben lelték el. Ez az ómagyar kori alkotás a magyar irodalom és kultúra kezdetét jelzi számunkra. Márai Sándor ezzel szemben a véget, kultúránk, hagyományaink széthullását ragadja meg az emigráció körülményei közepette. A Halotti beszéd és Könyörgés szövege mellett többször felidéződik az alkotásban Vörösmarty Mihály Szózata, ám annak hangulatát, tartalmát tagadva.

b) keletkezés körülményei: A vers 1950-ben íródott, a második világháború utáni nyomorúságos időszakban. Nagyon sokan vágtak neki az emigrációnak a háborús szenvedések, a fajüldözés, a kommunista hatalomátvétel miatt. A világháború után sem szüntek meg az ellentétek a szuperhatalmak között, a következő évtizedeket a hidegháború szembenállása határozta meg. Az ellentétes politikai felfogás katonai és politikai tömbök kialakulásához, hidegháborújához vezetett. A magyarság sorsa nem volt tényező, ezért válaszolja Vörösmarty szavaira Márai Sándor: „De mártudod: Igen! Lehet!...” (lásd Vörösmarty: „Az nem lehet, hogy annyi ész, erő/ És oly szent akarat/ Hiába sorvadozzanak/Egy átoksúly alatt”).

c) Az alkotás 1951-ben jelent meg, Possilippoban (Olaszország), az 1978-as A delfin visszatér c. kötetben szerepel. Műfaja halotti beszéd.

d) Az alkotás címe nem csak rájátszás, evokáció, egyúttal műfajmegjelölő is: halotti beszéd az emigránsok, a magyar kultúra felett.

e) Az alkotás témája, tartalma az emigránsok helyzetétől, a szülőföld tudatáról, nyelvének és kultúrájának fokozatos elvesztéséről szól. Azért lettek emigránssá, mert hazájukban valamilyen oknál fogva büntetés várna rájuk (pl. származás, politikai hovatartozás, nézetek miatt stb.) Ám külföldön sem jobb a helyzet: lenézés és nyomor a sorsuk – tehát sehol sem teljes értékű állampolgárok. Csak kósza emlékeik maradnak a hajdanvolt hazáról. A magyarság a nagyhatalmak játékszerévé vált a vesztes háború nyomán. A költő ezt a bizonyosságot fejezi ki versében. Nihilista hangnemét a nukleáris világháború lehetősége is indokolja, melynek megvalósulása esetén valóban minden mindegy lenne.

f) Az alkotás szerkezeti megformáltság szempontjából egy tömbből áll, hatvanhat soros költemény. Két szerkezeti egységből áll, a részeket a 39., rímtelen sor választja el egymástól. („Még azt hiszed, hogy élsz…. Nem… Rossz álom ez is!”) Az első szerkezeti egység képsorával az emigránsokéletkörülményeit, létezési lehetőségeit mutatja be szerte a világon. Impresszionista jellegű életképek villannak fel Ohióban, Ausztráliában, Németországban, spanyol nyelvterületen. Akárhol is élik életüket, a hazától való elszakadás, a beilleszkedési nehézségek miatt az elidegenedés életérzése erősödik fel a kivándorlókban (pl. az ’oké’-t felelő gyermek, az angolosodó névhasználat). A hazához, a kultúrához, hagyományokhoz való kötődést a természeti képek sugallják: az egykori nagy irodalmárok szavai törnek elő az emigráns számára. A második szerkezeti egységben a költő a túlélés lehetséges eszközeit, módozatait sorolja fel az emigráció közepette.

A vers konklúziója (következtetése): a hazai kultúrától való elszakadás talajtalanná teszi az emigránsokat, lelkileg, szellemileg ’elszáradnak’.

e) A vers szövegének szervező elve az evokáció, azaz a megidézés: emlékképeket és irodalmi utalásokat vonultat fel az alkotó a versben. Ugyan az emigránsokban tompulnak az emlékképek és a hazai kultúra, de még ilyen körülmények közepette is ragaszkodnak ezekhez az értékekhez. A kivándoroltak a világ különféle szegletében élnek, de a gyökereik, a magyarságuk azonos. Ugyanakkor más nemzeteket is megemlít az alkotó: nem magyar specifikum a kivándorlás, más nemzetek fiainak is ez a sorsa.

f). A versszövegben rendkívül sok az utalás a magyar kultúra nagyjaira: írókra, költőkre, zeneszerzőkre, festőkre (pl. Ady, Babits, Krúdy, Bartók, Rippl-Rónai). Az evokált művek (Halotti beszéd, Szózat) szintén szimbolikus értelmet nyernek a versben: a magyar kultúra és hazafiság jelképei. Az életképek motívumai a hazai és a kinti emlékképekre épülnek, felértékelődnek az emigrációs lét közepette (pl. Margit-sziget, Mikó utca, Shelley-kötet stb.)

g) A versszöveg uralkodó stílusirányzatai a realizmus és a naturalizmus: a midennapi élet kereteit mutatja be az alkotó realista hitelességgel és naturalista részletességgel. A stilisztikai eszközök közül az áthajlások gyakorisága, az ellentétek kiélezése dominál; az előbbi az élőbeszédszerűség felé viszi a szöveget, az utóbbi a kivándoroltak megalázottságát hivatott hangsúlyozni.

h) Az alkotásban nem lelhetünk fel szabályos verselést, a szöveg a gondolatritmuson alapszik, rímképlete páros (aabb).

_____________________________________________

A reformkor főbb gondolatai Vörösmarty Mihály lírájában

1. A reformkor és célkitűzései

- Történelmünk 1825-1848 közötti szakaszát reformkornak nevezzük. A reform az uralkodó osztály általi modernizáló intézkedéseket jelenti, melyek – hatalmuk megtartása mellett – a rendszer gazdasági-társadalmi átalakítását szolgálja.

- A magyarországi reformkor fő célkitűzései a polgárosodás (a polgárosodó nyugathoz való felzárkózás) és a nemzeti függetlenség (Habsburgoktól való elszakadás) voltak. A cél egy Magyarországról, magyar nyelven irányított nemzetállam megteremtése volt, a feudális társadalmi-gazdasági rendszer felszámolása, a gazdaság fellendítése, a magyar kultúra ügyének felkarolása. Kölcsey Ferenc találóan fogalmazta meg: „Jelszavaink valának: haza és haladás.”

2. Vörösmarty Mihály és a reformkor kapcsolata

- Ebben a korszakban a magyar irodalmi élet kiválóságai többnyire  köznemesi származású, jogász végzettségű személyek voltak, akik felvállalták a közéletiséget. Vörösmarty Mihály is ilyen költő volt.

- 1800-ban Pusztanyéken született, köznemesi családban.

- Pesten jogot végzett, joggyakorlatai során alkalma volt megismerkedni a megyei közéletet foglalkoztató problémákkal, részletes képet kaphatott az ország helyzetéről.

- A politikai életben egyetértett a változtatások, reformok szükségességével, de mindvégig kételyek és aggodalmak gyötörték.

- Irodalmi munkásságát 1825-ben koronázta először siker: Zalán futása című romantikus eposzától számítják az irodalmi reformkor kezdetét.

3. Lírájának sajátosságai

- Egyszerre foglalkoztatták a nemzeti és egyetemes emberi létezés problémái (ez utóbbival kiemelkedik kortársai közül: foglalkoztatták a történelmi fejlődés kérdései – pl. Csongor és Tünde, Gondolatok a könyvtárban).

- A tettvágy túllendítették pesszimizmusán, a kor problémáiról, a megoldási lehetőségekről alkotott véleményét tükrözik reformkori lírai alkotásai. Közöttük is kiemelkedő jelentőségű a Szózat, amely máig a magyar nemzeti összetartozás szimbóluma, másodlagos nemzeti jelképünk (Egressy Béni zenésítette meg.)

4. Szózat

- A költemény megírását az 1832-36-os országgyűlési ciklus válságba torkollása váltotta ki: az önkéntes örökváltság témáját  az alsótábla elogadta, de az Udvar meg akarta akadályozni ennek törvényerőre emelkedését, így válság alakult ki, Kölcsey például ekkor hagyta el az országgyűlést.

1836-ban, egy forrongó korszakban keletkezett a vers. A jövő bizonytalan volt, de a „haza és a haladás” ügye lelkesítő erővel hatott.

- A költemény ennek megfelelően bizakodóbb hangvételű, mint a 14 évvel korábban megjelent Himnusz (Kölcsey Ferenc). Mindkét mű az Auróra című zsebkönyvben jelent meg.

- A Szózat műfaja óda: emelkedett, ünnepélyes hangon szól egy közösségi hang a kortárs magyarsághoz. (Már mindenkit a nemzet részének tekint, nem csak a magyar nemességet.)

- A „szózat” szó kinyilatkoztatást, szónoklatot jelent, a költő nem kételkedik mondanivalójának igazságában, az egész közösség életét befolyásoló dolgokra kívánja felhívni a figyelmet.

- A mű a címének megfelelő szerkezeti felépítést mutat, érvelő jellegű (verstípusa: retorikus, érték- és időszembesítő vers).

• ·         Az első versszak a magyarság megszólítása, de egyben felszólítása is: feltétel nélküli hazaszeretetre buzdít.
• ·         A második versszak megmagyarázza, miért ez az egyetlen lehetőség: „A nagy világon e kívűl / Nincsen számodra hely;/ Áldjon vagy verjen sors keze:/ Itt élned, halnod kell.”.
• ·         A következő három strófában a nemzeti múltból kiemelt eseményeken keresztül válik érthetővé az ősi földhöz való ragaszkodás. A korabeli olvasót rádöbbenti, mennyi vér, küzdelem, áldozat kellett ahhoz, hogy Magyarország fennmaradjon az európai történelem viharai közepette. A történelmi események közül a honfoglalást és a Hunyadiak törökellenes harcait említi, közvetve a a II. Rákóczi Ferenc nevével fémjelzett szabadságharcot is megidézi: „Szabadság! Itten hordozák/ Véres zászlóidat,/ S elhulltanak legjobbjaink/ A hosszu harc alatt.” A múlt keserű időszakait nem részletezi,, sőt erőt merít belőlük: „S annyi balszerencse közt,/ Oly sok viszály után,/ Megfogyva bár, de törve nem,/ Él nemzet e hazán.” Magyarország helyét az európai államok között végre tisztázni kell:„Egy ezredévnyi szenvedés/ Kér éltet vagy halált!” Ez a rész a versen belül is idézőjelben van, hiszen a magyar nemzet akarata ez, megszólítottja pedig a nagy világ. A mű közepének is tekinthető: eddig a múlttal foglalkozott, de innentől kezdve a jelen és jövő kérdései kerülnek elő.
• ·         Az érvelő beszédre jellemzően visszautal az eddig elmondottakra: „Az nem lehet, hogy annyi szív/ Hiában onta vért/ S keservben annyi hű kebel/ Szakadt meg a honért.” Úgy véli, az áldozatok és az erények („ész, erő és oly szent akarat” – reformkori törekvések) a haladáshoz kell, hogy vezessenek. Az ilyen pozitív értékek jobbá kell, hogy tegyék a világot.
• ·         Ha van ésszerűség a világban, akkor mindez nem enyészhet el az „átoksúly” (széthúzás, önzés, maradiság) alatt. Ezért jövendöli a 10. versszakban: Még jőni kell, még jőni fog/ egy jobb kor”. A nemzet további sorsát illetően csak két lehetőséget fogalmaz meg: élet vagy halál. Ha a jövő nem hozza meg a múlt küzdelmeinek gyümölcseit, az véres tanulság lesz a magyarság számára: „Vagy jőni fog/ Ha jőni kell/ A nagyszerű halál”. Ez a tragédia azonban nem passzív módon következik be: „Hol a temetkezés fölött/ Egy ország vérben áll.” A bukáshoz is véres, küzdelmes harc vezet majd, az ország nem fogja tétlenül nézni az eseményeket, hanem mindent megtesz a sorsának irányításáért, követeljen az bármilyen áldozatot. Értelmezhetjük ezt egyrészt fenyegetésként: a magyarság nem hátrál meg külső ellenség előtt, másrészt üzenetként: a szabadság egyetemes érték, Európa népeit is minősíti, hogy kiállnak-e mellette. Ha ez az út teljesedne be a jövőben, a népek tisztelete, szolidaritása övezné a magyarságot.
• ·         Az utolsó két versszak az első kettőnek a majdnem szó szerinti megismétlése, tehát a mű keretes szerkezetű. Az ismétlés és a szövegvariáció funkciója a nyomatékosítás, a legfontosabbak újbóli megerősítése (a létige kerül a mondat élére felszólító módban). Ebben is hasonlít a szónoki beszédek felépítésére, hiszen azokban is mindig kiemelt szerepe van a bevezetésnek és a befejezésnek.

- A vers lényegi üzenete: a haza iránti feltétlen hűség, mely a kortársakhoz, de bármely kor magyar emberéhez is szólhat.

 

5. A Guttenberg-albumba

- Egyetemes emberi problémákkal foglalkozik AGuttenberg-albumba című romantikus epigramma. Ezek a proglémák azonban olyanok, melyek a reformkori magyarásg problémái is egyúttal.

- Az epigramma 1839-ben íródott. Európa a könyvnyomtatás400. évfordulója megünneplésére készült, egy gyűjteményes kötetet kívántak kiadni, versét Vörösmarty ebbe a németországi gyűjteménybe szánta.

- Az epigramma lírai alanya szintén közösségi-prófétai hangon szólal meg.

- Műfaját tekintve epigramma, de terjedelme a romantikus hevület következtében hosszabb, mint a klasszikus értelemben vett epigrammáké.

- A költemény egyetlen hatalmas romantikuskörmondat: először a feltételek felsorolását (a babonaság eltűnése, tudománypártolás, háborúellenesség, egyenlőnek született emberek, országhatárokon átívelő emberi testvériség) olvashatjuk, és csak a végén derül ki, ezek teljesítése által lesz méltó az emberiség Gutenberg nevéhez. Ezt a fajta szerkesztési módszert késleltetésnek nevezzük, fokozza az olvasó/hallgató érdeklődését,kíváncsiságát.

- A vers beszélője a könyvnek a műveltség terjedésében, a világ megértésében tulajdonít különösen nagy szerepet. Az értelmiségieknek pedig saját ügyüknek kell tekinteni a többi ember sorsát is: „És áldozni tudó szív nemesíti az észt”. Ez a költemény érzelmi tetőpontja, egy hatalmas romantikus képben összegezve a legfontosabbat: „Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával/ És eget ostromló hangokon összekiált/ S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazság!”.

A tudomány feladata tehát, hogy az emberiség javát szolgálja, a tudást az egyenlő és igazságos életkörülmények megteremtésére használja.

- Az epigramma keretes szerkezetűnek is tekinthető: a címre a szövegben csupán az utolsó két sor utal, egyben magyarázatot adva a címválasztásra is.

 

6. Gondolatok a könyvtárban

- Vörösmarty 1844-ben írott költeménye a Gondolatoka könyvtárban című gondolatióda. Keletkezésének hátterét a költő ez évi látogatása adja a Magyar Tudományos Akadémia újonnan létrejött könyvtárában.

- A címfilozofikus alaphangulatot teremt, ez a mű egészén megfigyelhető, csupán néhol szakítják meg az őszinte felháborodás kitörései.

- Az alkotás kezdő soraiból felismerhető a beszédhelyzet: a vers lírai alanya a tudósokat, tágabb értelemben az értelmiségieket szólítja meg, az ő felelősségüket boncolgatja.

- A költemény kiindulópontja egy civilizációtörténeti megfigyelés: akkoriban a könyvek többsége rongyokból készült. A könyvek alapanyaga és a könyvek tartalmát szolgáltató gondolatok között óriási ellentétek figyelhetők meg.

- A vers tagolását a gondolatok áramlása határozza meg, így a szöveg rövidebb-hosszabb bekezdésekből áll.

- Egy általános érvényű megállapítással indít: „Az emberiségnek elhányt rongyain/ Komor betűkkel, mint a téli éj/ Leirva áll a rettentő tanulság:/ »Hogy míg nyomorra milliók születnek,/ Néhány ezernek jutna üdv a földön/ Ha istenésszel, angyal érzelemmel/ Használni tudnák éltök napjait.«”.

- Ebből jogosan következik a kérdés: Mire való hát a tudomány, ha nem arra, hogy milliók életét jobbá tegye? A romantikára oly jellemző eszme-valóság ellentét szerint szervezi a szöveget a költő: „Erény van írva e lapon; de egykor/ Zsivány ruhája volt.” vagy: „És itt a törvény – véres lázadók,/ Hamis bírák és zsarnokok mezéből/ Fehérre mosdott könyvek lapjain.”. A tanulság: lehet írni számtalan könyvet az igazságról, a törvényről, de ha mindez nem válik a valóság részévé, akkor az a könyv hiába íródott.

- Számos ellentétpár felsorolása után felháborodottan kérdezi: „Országok rongya! könyvtár a neved.” (...) „Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e/ A könyvek által a világ elébb?”. A válasz egyértelműen nem, mert valójában elmélyítette az írástudók és tudatlanok közötti szakadékot. A rossz szándékúak kihasználták ezt az előnyt.

- Ez az elkeserítő igazság azonban elrettenti a lírai ént. Túllép elkeseredésén.  Hisz abban, hogy a nemes eszmékét való küzdelem célhoz ér, még ha az egyén ezt biológiai korlátai miatt nem is érheti meg. Hisz abban, hogy a reformkori nagy eszmék (igazság, szabadság, emberi összefogás, törvény előtti egyenlőség) meg fognak valósulni. (Az Egyesült Államok történelmi helyzetét hozza fel példának, igaz, hogy még ott sem tökéletes minden, a faji megkülönböztetés, a rabszolgatartás intézménye beárnyékolja ezt a képet.)

- A szellemi küzdelmet Bábel tornyának építéséhez hasonlítja, és ezen a képen keresztül válik világossá az emberi sors körforgása: fejlődés- kiteljesedés – hanyatlás – pusztulás vár az egyénre és a nemzetekre is.

Hisz abban, hogy a távoli jövőben lesz eredménye ennek a harcnak, még ha az isteni törvényszerűség szerint ennek a sorsa is a pusztulás lehet.

- A várakozásokkal ellentétben a mű végkicsengése mégsem elkeserítő: „Ember vagyunk, a föld s az ég fia./ Lelkünk a szárny, melly ég felé viszen”. Az ember a világ része, megvan ebben a maga szerepe, még akkor is, ha ezt ő maga nem látja.

- Így jut el a„Mi dolgunk a világon? küzdeni/ Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll” gondolatához. Ha mindenki megtette a tőle telhető legtöbbet, amit a hazáért/világért tehet, csak akkor mondhatjuk: „Köszönjük élet! áldomásaidat,/ Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

7. Következtetések

A költemények alapján érzékelhető, hogy a reformkor politikusaira nagy nyomás nehezedett, hatalmas felelősség terhe nyomta vállukat.

Vörösmarty Mihály reformkori műveiben jól látható ez a kétely, vívódás. A versek egyfajta optimista-érvelő szerkesztésével a költő az önmeggyőzés és a korabeli kisszámú magyar olvasóközönség meggyőzését szolgálta.

__________________________________________________________

 

Oldal: irodalom 12.
tételbank - © 2008 - 2024 - tetelbank.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat